2017. április 2., vasárnap

#2 Tizenkettedik Fejezet



Érzem, ahogy a lábam lúdbőrös lesz a hirtelen jött hűvösebb levegőtől, de a kezeim még véletlenül sem nyúlnak a lecsúszott takaró után, hanem továbbra is kényelmesen hevernek egymáson. Érzem a számban a kicsit sem finom fürtjeimet, amik valahogy úgy állnak, mint egy szénaboglya, testhelyzetem pedig nagyvalószínűséggel hasonlít egy akrobatikus mozdulathoz. Felnyüszítettem, ahogy a hasamról felcsúszik a pólóm, miközben helyezkedni kezdek, s oda is becsúszik a hidegebb levegő. Egyszerűen nincs semennyi lelki energiám ahhoz, hogy elnyúljak a paplanért, s végre újra kellemesen érezzem magam. Egy váratlan érintés, majd a takaró újra beborítja egész lényemet, én pedig bekuckózok újra és átfordulok a másik oldalamra, ahol egy kemény valamibe ütközöm, s a romantikus könyvekbe, meg filmekbe ilyenkor jön az, hogy a pasi mellkasát lássa mag a hölgyike maga előtt, de én sajnos nem azt láttam meg a fejem magasságában, hanem egy kemény, fából készült éjjeliszekrényt. Felmorgok, majd hátrébb csúszok, és újra elmerülök a puha ágyneműben. Az öblítő illata az orromba kúszok, de van itt valami ismeretlen is. Olyan férfias illat is társul a kellemes virágillathoz, mire az egyik karommal magam mögé nyúlok, és amint megérzek valami meleget, valami puhát a szívem kihagy egy ütemet. Na, ilyet még sosem olvastam egy könyvben sem! Nyeltem egy nagyot, majd a szemeimet kinyitva fordulok vissza az eredeti helyzetembe, meglátom az ott fekvő Norbertet. Szeme sarkában megbújnak a nevetőráncok, ajka szélei felkunkorodnak, ami egyértelműen kifejezi, hogy élvezi a szerencsétlenségemet. Arcom pirosságát elrejtve húzom a takarót a szememig és úgy nézem tovább önelégült arcát. Haja kócosa lógott a szemébe, így kisfiúságot kölcsönözve neki, ami szerintem kifejezetten jól állt neki. Nem mertem megkérdezni, hogy miért maradt itt elalvásom után, mert aztán lehet, pofára esnék és kiderülne, hogy csak visszajött miután fölkelt. Kisöpörtem az arcomba logó tincseket, majd megdörzsölve a szemeimet ültem fel az ágyon. Így világosban is felmértem a szobát, ami teljesen hófehér volt, néhol tűnt csak fel egy fekete motívum, de nekem nagyon tetszett ez a letisztultság. Az egész szoba állt egy szekrényből, ugye, mint megtapasztaltam egy éjjeliszekrényből, s egy hatalmas franciaágyból. Ízlésesen volt berendezve, de ami mindent vitt nálam, az a hatalmas ablak volt, ahonnan az egész kertet be lehetett látni. Nem is értem, hogy tegnap este miért nem vettem észre ezt a bazi nagy ablakot. Az órára pillantva tudtam meg, hogy még csak fél tízet fog ütni az óra, így nyugodtan dőltem vissza az ágyikóba. Nem akarok még kikelni! Éreztem, ahogy az arcomat fürkészi tekintetével, de én csak egyszerűen bámultam a plafont és újból nem gondoltam semmire. Helyesbítek, próbálkoztam semmire sem gondolni. Ugyanis ez a fotós nem akarta azt, hogy csak bambán bámuljam a plafont, hanem bizony róla elmélkedtem. Tegnap este tényleg bevallottam, hogy vonzódom hozzá? Végül is nem néz ki rosszul, aranyos, pimasz, nem az a nagyképű, akire mindenki bukik. Lehet, hogy másoknak jó érzés egy menő gyereket megtörni, s romantikus lélekké változtatni, de nálam nem jött össze, s örökre elegem is lett a fajtájukból. Mert az a szar, hogy a valóságban erre még nem volt példa, s ha így haladunk nem is lesz rá példa. Norbi meghallgatott, alaposan meg akar ismerni és nem úgy viszonyult hozzám, ahogy megérdemeltem volna, mikor fejbe kólintottam őt az ajtóval, azt állítja, hogy egy érdekes személyiség vagyok. Ilyet még senki nem mondott nekem, s talán tényleg van rá esély, hogy egy idő után együtt legyünk. Vagy talán nagyon előre akarok menni? Nem kéne, még ilyeneket gondolkodjak, hisz’ még jó hogy bevallottam magamnak, hogy nem közömbös számomra. Egy idő után majd mondhatom ezt, de addig nem szeretném. Aztán lehet nem is lesz belőle semmi.
-Nagyon elmerültél valamiben.-szólal meg
-Hajlamos vagyok az ilyenre.-nézem továbbra is a plafont
-Jobban érzed magad?
-Most igen, de amikor haza érek, már nem biztos.-nézek rá
-Ösztönösen menekülni akarsz attól a helytől, ahol ez megtörtént, igaz?
-Talán, de nem maradhatok örökre távol. Elkészülök, és haza kell menjek.-sóhajtok
-Anyád azt mondta, anyunak, hogy addig maradhatsz, amíg szeretnél, de azért estére menj haza.
-Majd felhívom. Egész éjjel itt voltál?-teszem fel neki a kérdést végleg
-Tekintve, hogy rajtam aludtál el, igen, itt voltam.
-Igazán leemelhettél volna magadról, vagy valami.
-Nem akartalak itt hagyni.
-Ó! Hát akkor köszönöm, hogy itt voltál!-kezdtem el makogni
-Éhes vagy?-kérdezi
-Nem, de viszont reggeli nélkül amúgy sem mennék sehova.-kuncogtam
-Legalább te akkor is eszel valamit, amikor nem vagy az!-nevet fel, majd felkel az ágyból. Beletúr a hajába, ezzel eltüntetve a szemébe lógó tincseket, majd közli, hogy lent találkozunk. Miközben távozott a szobából, egyszerűen nem tudtam megállni azt, hogy ne nézzek a fenekére, mire ösztönösen nyeltem egy nagyot és csíkká préseltem az ajkaimat. Ültem még egy darabog, majd a hajamba túrva én is felkeltem és végig néztem magamon és meg kellet állapítanom, hogy a hajam nem is olyan, mint egy szénaboglya. Mi történt velem? Már nem forgolódok olyan hevesen álmomba vagy mi? Megigazítottam a pólómat és ujjaimmal átfésülve a hajkoronámat léptem ki a szobából. Réka már a kanapén ült, kakaóját iszogatva nézte a Sponygabob Kockanadrágot, mire akaratlanul is elmosolyogtam. Vajon miért szereti nézni ezt a bugyutaságot minden gyerek? A konyhába lépve láttam, ahogy Andi a tűzhely előtt álldogál, szintén a kezében egy bögrével, de ebbe már kávé volt.
-Jó reggelt!-köszöntem neki, mire széles mosoly jelent meg az arcán
-Neked is Emma! Hogy vagy? Jól aludtál?
-Most már valamivel jobban és igen. Kifejezetten jól aludtam.-Már csak az a kérdés, hogy a tegnapi edzés miatt, vagy Norbi miatt.
-Remélem téged nem zavart az, hogy annyira fehér.
-Nekem kifejezetten tetszett. Jó látni ilyen színt is az én szobám után. Nekem az túl élénk.-fintorodtam el egy kicsit
-Anyukád mondta, hogy szeretsz teát inni reggelizés közben. Szereted a gyümölcsöset?
-Jaj, nem kellett volna!
-Szerintem ez a legkevesebb Emma!-nézett a szemembe, majd kortyolt egyet kávéjából
-Megkérhetlek valamire?
-Természetesen!-válaszoltam azonnal
-Ma kora délután el kell menjek Budapestre, s meg szeretnélek kérni arra, hogy segíts Norbinak délután. Gondolom mondta, hogy szerinte Réka egy kisördög, de igazából csak nem ért még a gyerekekhez.-kuncogott, amikor a lányára pillantott, aki már történetesen a bátyja ölében ült és együtt vitatták azt, hogy Tunyacsáp miért is olyan, amilyen.
-Nekem most nagyon úgy néz ki, hogy ezért ért valamicskét a nyelvükön.
-Amikor még kómás, akkor még elbír vele, de amúgy már nem. Szóval akkor el tudod vállalni? Csak addig, amíg Csanád hazaér!
-Persze!
-Nagyon köszönöm!
-Igazán nincs mit!
-Gyerekek! Mit kértek reggelire?-kiáltott oda nekik
-Sonkás szenyát!-szólaltak meg egyszerre
-Rendben!-kuncogott, majd a hűtőhöz is lépett, de én útját álltam
-Megcsinálhatom nekik?-kérdeztem az édesanyától, mire sóhajtott
-Akkor elmondom, hogy csináld, mert, hogy nekik az sem jó, hogy milyen sorrendben. Rendben?
Hevesen bólogatni kezdek, majd előveszi a hozzávalókat, s a kedvemért sorrendbe is rakja azokat, de azért elmagyarázta, végül pedig leült és békésen elfogyasztotta kávéját. Levágtam hat szelet kenyeret, majd megvajazva őket kezdtem sorrendbe rakni a hozzávalókat. Sonka, sajt, saláta, paradicsom, sonka és még egy kis saláta és a végére egy igazán emberes szendvics lett belőle. Kettőt tányérra rakva bevittem nekik, de én a konyhában fogyasztottam el a teám mellett és úgy néztem őket, ahogyan nyammogva nézik az animációs sorozatokat. Vajon mi néztünk így valaha bármit is a bátyámmal? És ő néz ilyeneket a fiával?
-Jól látom, hogy vonzódtok egymáshoz?-kérdezi halkan Andi
-Tessék?-pillantok rá
-Tetszik neked a fiam, igaz?
-Mint maga is látja, igen.
-A fiamnak is. Emlékszem, amikor hazajött aznap, amikor fejbe kólintottad. Tisztára úgy beszélt rólad, mint valami angyalról, vagy nem is tudom.
-Angyalról?-lepődök meg
-Mármint, hogy te nem panaszkodtál a futásért, folyamatosan bocsánatot kértél tőle és az orvosiban is milyen jól elvoltatok. Én akkor már tudtam, hogy a Noémi lánya vagy, így úgy voltam vele, hogy egy kicsit később meghívlak titeket vacsorára, és amikor már látni lehetett, hogy valaki miatt teljesen elvarázsolódott, meghívtalak titeket. Szegénykém olyan kis mosolygós, amikor találkozik egy lánnyal, hogy még a hülye is észrevenné, hogy van egy nőnemű az életében.
-Ilyeneket mesélt rólam?-hökkenek meg
-Igen.-kuncogott, majd ő is gyermekeire nézett
-Megkérdezhetem, hogy anya még miket mesélt rólam?-kíváncsiskodtam. Vajon beszámolt ezek után a velem történtekről? Miket mondott rólam
-Természetesen beszélt az apádról, s arról a fiúról is. Hihetetlen, hogy megváltozott négy év alatt.-halkította le a hangját
-Az a helyzet, hogy lehet akkor sem érzett semmit. Ki tudja, mik jártak akkor a fejében! Emiatt sajnálom Norbit. Amiatt a fafej miatt lettem még bizonytalanabb úgy mindenben, ami velem kapcsolatos…-motyogtam, de mivel az anyáknak szuper hallása van, természetesen ezt Andi is érette.
-Nem ér ennyit! Ha az én fiam lenne, én is azt mondanám, hogy felejtsd el őt és szedd rendbe magad, minden téren! De biztosítalak róla, hogy Norbi nem olyan, higgy nekem.-kacsintott rám, majd ott hagyott egyedül a konyhába.

Csend van, nyomasztó csend, Szabi dolgozik, anya pedig fogalmam sincs. Nyitva volt az ajtó, így biztos itthon van, de hogy hol és mit csinál, na arról fogalmam sincs. Benéztem a szobájukba, de ott nem volt, így konyha, ahol szintén, így maradt a fürdő. Bekopogtam, s azonnal hangot hallatott édesanyám, így nem zavartatva magamat benyitottam, de ami ott fogadott, az teljesen lesápasztott. Anya a mosdónál állt, alkarján folyt a vér és egy törülközővel tisztogatta a sebét. Dermedten álltam az ajtóban és néztem, ahogy sziszegve próbálja kitísztani, de gyorsan észbe kaptam, s azonnal megfogtam a rongyot, leültettem a kád szélére és én folytattam a tisztogatást, szépen kifelé. Csendben voltunk, én azon agyaltam, hogy vajon mi történhetett anyuval, anyu pedig teljesen elveszett fejet vágott. Talán apám miatt van? Mit mondott nekik? Miről beszéltek? Elővettem a gézlapot és a pólyát, majd a lapot a sebre téve kezdtem körbe tekerni azt. Nehéz művelet volt, ugyanis az egyik kezemmel az övét tartottam, de végül megoldottam. Kész voltam a fedőkötéssel, majd helyet foglaltam édesanyám mellett és vállára tettem a kezemet. Nem akartam megszólalni, azt akartam, hogy magától közölje velem a történeteket, de egyszerűen csak bámult ki a fejéből. Féltem attól, amit mondani fog. Mi az isten történhetett anyuval?!
 -Apád azt akarja, hogy költözz hozzá.-motyogta
-Tessék?-néztem rá
-Azt akarja, hogy költözz hozzá. Úgy gondolja, hogy mivel velem laktál négy évig, most nála kéne laknod, legalább, amíg le nem érettségizel.
-Persze, s játsszam meg, hogy minden szép és jó, nem?-horkanok fel
-Emma, nem mond hülyeséget. Szeretné, hogy megbékéljetek.
-Én is szerettem volna, sokáig. De mindent elrontott.
-Talán új esélyt kéne neki adni.-sóhajt
-Anya! Megcsalt és tegnap majdnem felpofozott! Adjak neki egy esélyt, hogy hátha megint megkíséreli ezt?!
-Tudom, rossz neked ez, de könyörgöm, akkor is az apád. A múlt elmúlt, de ő attól még az apád. Tamást is meggyőzte, pedig tudod milyen a bátyád. Igazi apa-fia kapcsolatot alakított ki, s ha teheti vigyáz az unokájára. Tudom, mert beszéltem vele.
-Te szeretnéd, hogy oda költözzek?-nyelek egyet
-Kicsit sem, de lehet ez lesz a jó döntés.
Sóhajtottam, s megdörzsöltem az arcomat. Mit akar tőlem azok után? Jóvá tenni akarja a dolgokat, s úgy kezdi, hogy fel akar pofozni?! Na azért ne röhögtessen! Mi vagyok én, hogy azt hiszi így játszhat velem?! Nem elég neki Jázmin? Miért kellek neki én is? De lehet meg kéne próbálni, talán sikerülhet. Végül is mi lenne abból, ha próbaként nála aludnék valamikor? Maximum azt mondom, hogy ez nekem nem megy és eljövök onnan bűntudat nélkül és máshogy tartom vele a kapcsolatot.
-Lehet igazad van. Tényleg meg kéne próbálni. De próbaként inkább ott aludnék párszor, több semmi!
-Legalább erre is rávetted magad!-mosolyodott el
-Mi történt a karoddal?
-Az egyik darabja a törött tányérnak felszántotta a kezem. Kicsit ki voltam ma, így nem figyeltem.-nevetett fel fájdalmasan
-Egészen biztos nincs más? –érdeklődöm
-Nincs. Szerintem ez is épp elég.
-Nem akarunk átmenni a szobámba? Kezd hideg lenni a kád!-szólalok meg, mire szívből felnevet. Ez a nevetés már sokkal jobban tetszik.
-Gyere te és melegítsd fel a feneked!-állt fel, majd átmentünk a kanapéra
-Mit terveztél vagy terveztetek mára?
-Én igazából ki akarom heverni az apáddal való beszélgetést, s este egy filmet akarunk megnézni Szabolccsal. Te merre leszel?
-Egy olyan nyolc óráig be kell segítenem Norbinak a húgával, utána én is jövök haza.
-Ő se bír a saját testvérével, igaz?
-Nem igazán. Mondjuk reggel egész jól elcseverésztek Tunyacsápról, e kitudja, milyen lesz délután.
-Hamár szóba került Norbi, mi volt a reakciója?
-Ő vigasztalt este, miután oda mentem.-Szerintem ez a válasz tökéletesen elég, bár mondjuk anyának kicsit sem
-Együtt aludtatok, igaz?
-Elaludtam rajta, szerencsétlen még megmozdulni sem tudott.-mentettem ki magunkat
-Nem az a baj, hogy együtt aludtatok, hanem én érted aggódom. Nem szeretném, hogy megint elhamarkodottan dönts!-teszi a kezemre kacsóját
-Tanultam a leckéből anya. Hidd el, nem fogom még egyszer elkövetni!-rázom meg a fejemet, de amilyen szerencsétlen vagyok, simán elkövetném újra, gond nélkül. Szinte észre se venném, hogy beleestem ugyanabba a csapdába.
-Az nem te lennél kislányom!-vigyorog
-Köszi, hogy bízol bennem.-forgatom meg a szemeimet
-Én csak őszinte vagyok!
-Lehetnél néha egy picit kevésbé őszinte!-mutatom az ujjaimmal a mennyiséget
-Annyira nem is vagyok kegyetlen!-áll ki magáért
-Én csak őszinte vagyok!-rántok vállat, majd rákacsintok
Felkacagott, végül pedig csakúgy elkezdtünk mindenféléről beszélgetni. Ez olyan beszélgetés volt, mint egy átlagos anya-lánya csevegés. Nem hoztuk fel apát, a sulit, Norbit, Gergőt semmilyen zavaró tényezőt nem, egyszerűen csak beszéltünk. Bizonyos témákat feldobtunk beszéltünk róla, aztán csipkelődtünk egymással.  Jól esett anyával ilyen kis semleges dolgokról kommunikálni. Régen beszélgettem ilyen jót vele és már nagyon nagy szükségem volt rá. Ő kérdezett én válaszoltam, én kérdeztem ő válaszolt, hol kiálltunk a saját véleményünkkel, vagy kacagva rájöttünk, hogy a másik mekkora baromságot mondott. Felelevenítettük azokat az emlékeket, amiken akkor is már röhögtünk, de így visszagondolva még viccesebbnek tartottuk. Rájöttem, hogy én mennyire keveset beszélgetek édesanyámmal, mennyire kevés időt töltünk együtt. Tudom szoktunk veszekedni, tudom sokszor tiszteletlen voltam vele, nem hallgattam rá, csak mentem a fejem után, de mindig rájövök, hogy egy idióta vagyok. Mindig rájövök, hogy mennyire fontos nekem, mennyire szeretem őt, s hogy mennyire nem tudnék anyu nélkül élni. Hiányoznának a főztjei, a mosolya, azok a kérdések, amivel az aggodalmát fejezi ki, azok az apró ajándékok, amivel meg szokott ajándékozni, mint például most is. Bármikor, amikor valami poénosat mondok, mindig nevet és nekem az már egy ajándék. Tényleg ezek a pillanatok azok, amiért akár örökké is élnék. Csak egy apró kis kacaj, vagy mosoly, amit én okozok, és én már szárnyalok. Nincs semmi, ami akkor visszatartson.
-Mikor kell menj?-érdeklődik
-Igazából azt beszéltük meg, hogy majd Norbi ír, s akkor majd megyek. Szóval bármikor írhat.-rántok vállat
-Tehetek fel egy kérdést?
-Persze!-bólintok
-Tényleg vonzódsz hozzá?
-Anya, semmiben nem vagyok biztos. Főleg az után az incidens után. Egyszerűen csak örülök, hogy barátomnak tudhatom, még ha tisztában is vagyok vele, hogy ő egy kicsit többet gondol bele az egészbe. Nem szeretném egyszerűen megbántani. Ő is bizalmatlan ebben.
-Ígérd meg, hogy csakis akkor teszel lépéseket, ha tényleg úgy gondolod! Ha tényleg érzel iránta valamit!
-Rendben.-sóhajtok. Amúgy arra nem akar válaszolni, hogy akkor mit tegyek, ha nem vagyok biztos benne?     
A telefonom megrezdült az asztalon, én pedig lassan érte nyújtózkodtam, majd elolvasva az üzenetet, vigyorogva válaszoltam.
-„A kisördögöt kordában tartani” hadművelet indul.-rázom meg a fejemet
-Tessék?-vonja fel a szemöldökét anyu
-Ezt írta Norbi.-kuncogok
-Kíváncsi leszek, hogy melyikkel lesz nagyobb problémád.
-Na, arra én is!-nyomok puszit az arcára, majd a szükséges dolgaimat felkapva, hagyom el a lakást és indulok meg a Báltin rezidencia felé.
A motort leállítva nézek be az ablakon, ahol csak annyit látok, hogy Norbi próbálja a húga kezéből kivenni a párnát, de ő vigyorogva ráncigálja tovább azt a szerencsétlen vánkost. Képzelem milyen gondolatai lehetnének. Leszállok a járgányról és beosonok a házba. Sisakomat letéve indulok meg feléjük, közben pedig jelzek a kislánynak, hogy ne buktasson le, idegesítse tovább fivérét. Alig láthatóan bólint, én pedig óvatosan lépkedek Norbi háta mögé, majd egy csatakiáltás után rávetődöm, akár ő rám tegnap. A hátára ülve ragadok meg egy párnát és én is elkezdem a lapockáját püfölni, míg Réka nagyban kacag. Hallottam, ahogy Norbert morog valamit, de viszont már nem értettem, hogy mit, így későn reagáltam az egészre. Megragadta a derekamat, majd a hátára fordulva, maga alá taszított. Súlya alatt teljesen mozdulatlanná váltam, alig tudtam magamba préselni egy kis levegőt, mire Réka a segítségemre indult, csak hogy ő a bátyja hasára ült rá, még egy pár kilót rám dobva. Nem így terveztem ezt az egészet… Éreztem, ahogy fokozatosan megszűnik a súly, így a légszomjamat csökkentve, hatalmas levegőket vettem és próbáltam mérgesen a nagyfiúra nézni, de egyszerűen nem tudtam. Azokkal a kiskutyaszemekkel úgy meredt rám, hogy egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne nevessek. Oldalra döntötte a fejét, így a haja a szemébe lógott, még kisfiúsabb kinézetet varázsolva magának. Legyintettem egyet, majd inkább eltornáztam magamat ülőhelyzetbe és néztem, ahogy veszekedni kezdenek, hogy vajon melyikőjük miatt lihegek ennyire. 
-Ti mindig veszekedtek?-nézek felváltva rájuk
-De állandóan ő kezdi!-mutat a bátyjára Réka
-Persze! Csakis!-horkan fel az idősebbik
-És ha kimennék a kertbe játszani, akkor abbahagynátok?-teszem fel a nyerő kérdést és a kislány szeme felragyog
-Természetesen!-bólint határozottan
-Neki miért mondasz igent?-hűl le a fiú
-Mert ő nem hagyna ott!-ölti ki rá a nyelvét
-Te frankón ott hagytad egyedül a húgodat a kertbe?!-kerekednek ki a szemeim
-Csak tizennégy voltam! Akkor más sem létezett számomra, csak a csínytevés!
-De akkor is kint hagytad!
-Na most ki is veszekszik kivel Emma?!-fonja össze a karjait huncutul csillogó íriszekkel
Mérgesen felmordulok, akár egy kutya, majd a kislányhoz fordulva kérdezem meg őt, hogy mit szeretne játszani. Szememmel üzentem neki, hogy készítsük ki a fivérért, mire nevetve mondta, hogy ipiapacsozni, itt viszont ledermedtem. Persze, hogy azt a játékot játsszuk, amiben egyenlő vagyok a nullával. Talán Réka tényleg egy kisördög?
-Talán csak nem megy ez a játék babaarc?-ráncolja össze a homlokát somolyogva Norbi
-Te csak ne hívj engem babaarcnak szőke!-utalok a hajszínére
-Ha harc, hát legyen harc!-kacsint, majd kilép a kertbe
-Ajaj!-motyogja Réka
-Mi az?-pillantok rá
-Ha Norbi elhatározza magát, akkor nincs esély ellene! Szerintem nekünk annyi!
-Kössünk szövetséget! Te is segítesz nekem őt megtalálni, ha én számolok, cserébe én is neked. Rendben?-nyújtom felé a kezem
-Ühüm!-rázza meg a kacsómat majd mi is a fivére után indulunk

Másfélóra aktív játék után nevetve néztem, ahogy Norbi duzzogva csapódik le a kanapéra és néz ki a fejéből. Szegénykém azt hitte, hogy nyerhet ellenünk, de befuccsolt a terve, miszerint megleckéztet minket. Leültem mellé és fürkészve néztem az arcát, de gyermeki duzzogásnál többet nem hajlandó mutatni, így elkezdem a vállát bökdösni, de az sem válik be. Innen látszik, hogy húga van, minden fizikai piszkálódásra már kifejlesztett egy technikát, miszerint hogy tudja ezeket kizárni. Az én bátyám is rendszeresen csinálta ezt velem és, még hogy mennyire felidegesített vele! Törtem a fejem, mégis mi az, ami kizökkenti ebből az egész durciból? Talán a kaja? Áh, lusta vagyok csinálni bármiféle ételt is! Akkor csikizés? Megint úgy járnék, mint amikor megjöttem. Palacsintává változtatna. Hát akkor? És akkor a kis villanykörte felgyulladt a fejem felett, s azonnal kivettem a telefonját a zsebéből, majd beírva az egyszerű kódot nézegetni kezdtem a képeit, így felém fordította a fejét. Először csak közelebb araszolt, fejével próbálta eltakarni a képernyőt, de amikor a keze már majdnem elérte a készüléket, én felpattantam. Lassan sétálgattam közbe-körbe, közben pedig a különböző képeit bámultam. Nem akartam gonosz lenni, így csak a természet képeit bogarásztam, de ezt természetesen ő nem látta, így ösztönösen kapott a mobiljáért, próbálta az utamat állni, de én mindig kikerültem és folytattam tovább. Gyönyörű tájképek köszöntek nekem vissza a képernyőről, mintha tényleg előttem lettek volna, s hogy egy kicsit kiakasszam, a portré albumra böktem és gyorsítva a lépteimen kezdtem el bámulni azokat.
-Ahogy látom, rengeteg lány akarta, hogy lefotózd.-szólaltam meg-Vajon miért?-néztem hátra a vállam felett, s újra mintha egy feldühödött bikával találtam volna szembe magamat, de ezt egyelőre csak a tekintete árulta el.
Réka csöndben ült a konyhába és iszogatta kakaóját, miközben valami zenét dúdolt. A szemem sarkából, mindig figyeltem őt, nehogy véletlenül eltűnjön a szeme elől, közben azért figyeltem a Szőkére is.
-Micsoda csábos tekintete vannak itt! Vajon mennyi csorgatta utánad a nyálát?-komorodtam el. Tényleg, vajon mennyi?
-Add vissza!-sziszegte, de én nem adtam ennyire könnyen magam.
Felé fordultam és hátrafelé haladtam tovább, szemeimet végig az arcán tartottam. Kezemmel meglóbáltam a telefonját, közben mégis az arcát bámultam. Szép szemek, szép száj, szép arcél, egyszerűen szép az arca. Nem is értem, hogy hogy csak egy barátnője volt eddig. Bár mondjuk, lehet, azért mert pesszimista és nem gondolta volna, hogy összejöhet neki. Gondolom, tükörbe se néz sokszor, ha ezt gondolta.  Gyorsított a léptein, ahogy én is, de néha kénytelen voltam róla levenni a szemeimet, nehogy nekimenjek valaminek. Már az emeleten jártunk, szinte mindegyik szobát végig szlalomoztam, végül pedig a vendégszobában kötöttünk ki, ugyanis ott már megálltam. Egyszerűen néztem a fizimiskáját, s kénytelen voltam rájönni, tényleg megmozgatott valamit bennem. Létezik az, hogy ilyen gyorsan valaki másba szeressek? Vagy egyáltalán szerettem én Gergőt? Lehet csak a testem akarta őt, nem én. Ha én akartam volna, nehezebben tudtam volna túltenni magamat rajta. Norbi megállt, s a szemembe nézett, határozottan, de az ő szemében is fénylett valami. Ez a csillogás annyira ismerős volt, mégis ismeretlen. Ismerős volt, mert már filmekben is láttam ilyet és a valóságban is, de ismeretlen, mert az ő szemében látom ezt az egészet, de egy pillanat múlva már eltűnt. Nem értettem ezt a váltást, de aztán, amint megláttam, ahogy a kezei ökölbe szorulnak, önkéntelenül is a falnak támaszkodik, mellkasa szaporán emelkedik és süllyed, megrémültem. Nem tudtam hirtelen mi történik, így ösztönösen csak az villogott a fejemben, hogy ültesd le. Oda siettem hozzá, majd az arcát kézre fogva néztem a szemébe, lassan mondtam neki, hogy csússzon le a fal mentén.
-Próbálj meg mélyeket lélegezni! Hallod?!-mondom neki erőteljesen, mégis remegő hangon, majd fejben egy hatalmas pofont lekeverve eszmélek fel rá, hogy asztmás rohama van.
-Réka! Réka!-üvöltök, neki, mire gyors lépteket hallok meg a földszintről, közben érzem, hogy a szemeim könnyekkel telnek meg
-Figyelj rám, oké?! Nem lesz semmi baj!-néztem a szemébe és az arcát kezdtem el cirógatni, de ahogy próbált levegő után kapni, egyszerűen nem hittem el, hogy minden rendben lesz
-Réka! Hol van az inhalátora?!-visítom, de egyszerűen semmi válasz. Miért, miért most?!
A helyzet csak rosszabbodott, én pedig egyszerűen csak pityeregtem. Rossz volt, hogy nem tudtam semmit sem tenni, rossz volt látni, hogy szenved, ahogy hörgő hangokat ad ki. Miért nem mondta el? Miért nem mondta el, hogy asztmás? Talán szégyellte? Réka megjelent kezében az inhalátorral, én pedig azonnal kivettem az apró kezeiből és Norbi szájához emeltem, aki azonnal az enyémre tette a kezét és nyomta meg a gombot, ami után pár másodperccel később a légzése természetessé vált. Nyomott még egyet, majd elengedve azt, kezét maga mellé ejtette és lehunyta a szemét. Réka egész testében remegett, fejét a vállamra támasztotta, ő is sírt. Gondolom neki, milyen megrázó lehetett ilyen állapotban látni a testvérét. Norbi kinyújtotta a kezét, s ahogy Réka megérezte az érintését, a nyakába ugrott és zokogva ölelte át a fiút. Norbi erőtlenül ugyan, de elmosolyodott és elkezdte a húga hátát simogatni, én pedig megkönnyebbülve álltam fel és hagytam magukra őket, közben a fejemben, újra lejátszódott az egész. Mi van, ha miattam történt? Mi van, ha azért történt, mert felidegesítettem őt azzal, hogy elvettem a telefonját? A sírás újra maga alá gyűrt, de csak némán folytak a könnyeim. Miattam történt. Miért bántom őt folyton? Először az ajtóval, majd ezzel az egész idegesítős dologgal, végül pedig az érzései. Érez valami irántam tudom, de komolyan, olyan lányt akar aki, felidegesíti csak úgy poénból és ajtót csap a fejéhez? Milyen elvetemült ez az egész! Nem szeretném őt semmi hamisba ringatni, de eltaszítani sem szeretném. Miért keveredek ilyenbe? Fejemben újra cseng a hörgése, mire karjaimat összefonva rogyok össze a terasz egyik székén. A hideg miatt lúdbőrös leszek, remegni kezdek, de nem zavar. A szél felkapta a hajamat, s az arcomba fújta az egészet, de én hálát adtam ennek. Legalább senki nem látja, hogy sírok. Felhúzom a térdeimet, s homlokomat neki döntöm a lábaimnak, így a nadrágomat áztatom a potyogó könnyekkel. Némán zokogok, fejemben csak az a jelenet játszódik le újra és újra, amikor a légszomjjal küzd és hörög. Olyan ijesztő volt látni és nem tudtam mit tenni, nem tudtam mit kell csinálni. Ha nincs Réka, mi lenne most? Talán elvesztette volna az eszméletét vagy mi?
Hallom, ahogy a fa megnyikordul a közeledő alak súlya alatt, így még jobban összehúzom magam. Miért van az, hogy mindig azok látnak sírni, akikkel bármilyen arcomat megosztanám, csak ezt nem? Miért lát már megint ilyen állapotban? Miért vagyok ilyen szerencsétlen?! Látom, ahogy leguggol elém, érzem, ahogy a vállamra simítja a kezét, mire megborzongok. Nem tudom, hogy a meleg érintésétől, vagy azért, mert ő érint meg, talán mind kettő, de akkor sem szeretném, hogy így lásson! Lefejti a karjaimat, arcomból kisöpri a hajamat, majd kényszeríti, hogy a szemébe nézzek. Miért csinálja ezt?
-Miért nem mondtad el?
-Féltem a reakciódtól, s mert nem akartam, hogy egy egész éjszakát avval tölts, hogy ezután olvasgass.
-De akkor tudtam volna valamit csinálni! Nem kellett volna akkor a húgodat megsiratnom, én sem esek kétségbe és nem érzem magam egy darab szarnak.-szipogom
-A húgom már többször látott akkor, amikor rohamom van, de csak az elején. Anya mindig elrángatott előle, csak most azért sírt, mert nem volt hozzászokva ahhoz, hogy lásson hörgés közbe, meg hogy ő adja oda nekem azt az izét. Te meg nem vagy egy darab szar!
-Köszi a vigaszt, de még mindig annak érzem magam!-törlöm meg az arcomat és a szemébe nézek. Tudom, hogy ez az egész neki a legrosszabb, mert nem akarta, hogy lássam így.
-Van még más, amiről tudnom kéne?-kérdezem
-Nincs. Ami ilyen fontosságú nincs.-rázza meg a fejét, majd a fülem mögé tűr ez hajtincset
-Megijesztettél te idióta!-ölelem meg, majd a derekamnál fogva húz fel a székről és tart meg
-Sajnálom!-motyogta a hajamba
Élveztem testének melegét, s jó érzés volt érezni szívének minden dobbanását, mellkasának emelkedését és süllyedését, illatát. Nem mozdultam, egyszerűen csak élveztem, ahogy ölel, ahogy próbál minden érzést belepasszírozni, én pedig mindent éreztem. Még azt is, amitől féltem, meg nem is. Tudtam, hogy szeret engem, s talán én is őt. Egy kicsit elhúzódtam tőle, hogy a szemébe nézzek, mire úgy éreztem, hogy most vagy soha és nekem a soha nagyon nem tetszett.

Sziasztooook!
Sajnálom, amiért ennyire későn hoztam a részt, de mostanság tényleg olyan vagyok, mint egy holdkóros, de azért igyekezetem.  Nektek hogy tetszett a rész? Mit szóltok Norbi betegségéhez? Ha nagyon rosszul írtam le a rohamot, igazán sajnálom, de csak elképzelni tudom, hogy milyen lehet. 
Puszi:Sheila Mendes 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése