2016. december 22., csütörtök

#2 Hetedik Fejezet



Szépen lassan megérkeztek azok a bizonyos emberkék, én pedig továbbra is ott ültem a játékszeren, akár egy kuka. Csöndben, mozdulatlanul, csak a szememmel követtem őt, a férfiakat és a nőket. Életemben nem láttam még ilyet, hogy ez az egész hogy zajlik, de talán majd belejövök, talán mégsem, aztán inkább választanak mellé egy másik lányt, aki érti is a dolgát. Miért van az, hogy én mindig belekeveredek az ilyenekbe? Na, jó, ez azért nem igaz, csak most eléggé szerencsétlennek érzem magam. Nem szeretnék a médiába bekerülni. Az nem nekem való. Én csak néztem, hogy sürögnek-forognak a személyek, mekkora sürgés-forgás lett hirtelen a csöndes kis játszótérből. Egy fiatal fazon felém intett, mire két középkorú nő felém igyekezett, s a gyomrom abban a minutumban liftezni kezdett. Vegyük át a helyzetet. Gergő végig tudta ezt, úgy szervezete az egész forgatást, csak nekem nem szólt, így akaratomon kívül kerültem egy forgatás közepébe. Most jelenleg valami sminkesek közelednek felém, amiből valószínűleg az lesz, hogy valami maskarába is át fognak öltöztetni, sőt kétségtelen, ugyanis a színpadon van egy elég nagy táska, simán kinézem belőle, hogy abban ruha összeállítás is elfér. Nem menekülhetnék el egyszerűen? Az egyik nő az színpad felé terelt, én pedig szótlanul vettem tudomásul, hogy innen már csak akkor lesz menekvés, ha vége lesz ennek az egésznek. Hurrá! Megkérték, hogy csukjam be a szememet, majd motyogva elkezdi találgatni, hogy milyen árnyalatú alapozó kéne a fejemre, mert, hogy nem lehet eldönteni, hogy normális vagy annál sötétebb, végül inkább a kettőt összekeverik, s megszületik a számokra tökéletes árnyalat. Most, hogy ezen túl vannak, az egyik a hajamon kezd el tanakodni, a másik, pedig kinyitja a sminkes táskáját, s minden féle szert elővesz, de mivel nem nyithatom ki a szemem, így felvázolja nekem, hogy mit fog csinálni. Egy barnás sminket készít nekem, amihez lehet szükség lesz műszempillára, ugyanis kicsik a szempilláim, s nem elég sötétek szóval készüljek, s az ajkaimra egy színtelen ajakápolót fog kenni, ugyanis cserepes az ajkam. Értem én, hogy ennyire nem tetszek neki, de azért ekkora kritika nem kell. És én még tűrhetően fogalmaztam. Csodálatos, nem?
   -És a hajával mit kezdjek?-fújtat a mögöttem lévő
-Nem hagyhatnánk azt természetesen?
-Drága. Ez egy forgatás és te nem nézel ki elég szépnek, s ha már azt akarunk belőled varázsolni akkor legyen teljes a munka.-horkan fel
-Álljon meg a menet! Értem én, hogy nem vagyok tökéletes Gergőhöz, de mivel a dalszöveg egy normálisan kinéző lányről szól, nem kéne mindent megváltoztatni rajtam!-emeltem ki a „normálisan”-t.
-Ami a szíveden, az a szádon típus vagy, ugye?-teszi csípőre a kezét, én pedig vigyorogva bólogatok
-Hanyagold ezt, amíg dolgozom, oké?-rázza meg a fejét, és újra neki állna az arcom kifestéséhez, de én elhátrálok, és a kezembe veszem azokat, amik szerintem kellhetnek, majd arrébb mentem és elkezdtem készíteni a saját sminkemet. Tudom, hogy milyen lányról szó ez a dal, s egyáltalán nem arról, akit belőlem akartak formálni. A hajamat pedig már csak azért is úgy hagyom, ahogy van, hogy a csaj mérgelődjön. Elővettem a szemceruzát és az alsó vízvonalamat kihúztam vele, majd egy cicás tusvonalat készítettem, amihez a saját szempillaspirálomat használtam, ugyanis az sötétíti a pilláimat és meg is hosszabbítja, így ki is dobhatja azt a műszempillát. Rám olyat nem fognak akasztani az fix! Az ajkam szárazsággát is megoldottam egy kis vízzel, majd színt pedig rágcsálással varázsoltam magamnak, ami felért egy cseresznye árnyalatú rúzzsal. A hajamat megfésültem és el is készültem fel annyi idő alatt, amit ő tervezett.
A nő felé néztem, akinek feje már piroslott az idegtől, a másik pedig csak ledermedve bámult rám. Rajuk kacsintottam, megmutatva nekik, hogy én is konyítok azért a sminkeléshez, nem is kicsit, majd Gergőhöz sétáltam, aki épp a pólóját húzta át, így kénytelen voltam megállni, ugyanis lányból vagyok és azért nem megyek el amellett, hogy milyen kidolgozott a felsőteste! Legszívesebben megint végigsimítanék hasfalán és mellkasán, vadmacskaként vájnám hátába körmömet és húznék csíkot, puszilgatnám nyakát. Fejemben végigpörögtek a tegnap este történtek, így a hátára kaptam tekintetem, ami felfedeztem azokat a halovány csíkokat, amit még én hagytam rajta. A gondolatra megremegett a térdem, s szinte ösztönösen nyaltam meg ajkaimat, végül pedig összeszedve magamat sétáltam oda hozzá.
-Akarom tudni, hogy mi a fészkes fenét csináltál azokkal?-biccent a „sminkeseim” felé
-Láttál már sminkes videókat a neten?
-Igen.
-Na olyat akartak belőlem csinálni. És mint látod, nem hagytam.-dobtam hátra a hajamat egoista vigyorral az arcomon
-Én őszintén mondom, hogy te most ezerszer jobban nézel ki így, mint azok a lányok a videókban.-ragad meg a derekamnál fogva és a homlokát az enyémnek dönti
-Van egy olyan érzésem, hogy valahol itt van az oldal szerkesztője.-nézek körbe óvatosan
-Kell még rólunk kép, szóval jelenleg annyira érdekel, mint Spongya Bobot a levegő.-búgja miközben ajka az enyémet súrolja
-Szerintem még a körölüttünk lévő emberek sem zavarnak.-kuncogok
-A legkevésbé sem.-sötétül el a tekintete és az egyik fa mögé rántgat
Ott mindkét karját körém fonja, majd enyhén hátradöntve, ajkaim után kap és vadul tépni kezdi azokat, akár a farkas az áldozatát, akár az alfahím, ahogy az ellenségével küzd, mégpedig az alfanősténnyel, aki bármire rá tudja venni, még arra is amire nem kéne. És ő egyenesen megmondja csókjával, hogy nem tud ellenállni, én vagyok az a bizonyos nőstény. Kezeimet arcára simítom, s egy mosoly ül arcomra, amitől ő felmordul. Tetszik ez a vadság. Tetszik, hogy nem finomkodik, hogy határozott. Ujjaimat hajába vezetem, majd keményen a hajába markolok, ami után azonnal a fenekemmel teszi ezt, az után karjával felemel.
-Hol vannak?!-üvölti a fickó
-Az előbb még itt voltak.-kezd el magyarázkodni az egyik kamerás, de mi még mindig egymáson csüngünk
-Hol a francba vannak?!
Elhúzódok tőle, majd a hajamat hátra dobva, hajolok ki a fa mögül, ahol megpillantom ennek a szervezőjét egy homlokán kidagadó érrel. Kicsit feldühítettük, azt hiszem. A szemébe nézek, ő pedig tátogva küld el mindenkit a francba, de én lassan egy csókot lehelek ajkára, így visszatér a valóságba, valamennyire.
-Ha már belerángattál ebbe, fejezzük is be.
-Ha kapok még egy csókot, olyan tökéletesen fogok csinálni mindent ez alatt a szar alatt, hogy már csak azok ronthatják el a szarjaikat.
-Rendben.-bólintok, majd egy gyors és szenvedélyes csókot adok neki motivációul, majd letesz a földre, kicsit rendbetesszük magunkat és előlépünk, mintha nem is történt volna semmi.
-Végre.-túr a hajába. –Végre itt vagytok, szóval kezdhetünk. Te ülj föl a színpadra, és tegyél úgy, mintha írnál, vagyis írjál is, de mindig a refrént. Neked majd az utolsó ötven másodpercben lesz nagy szereped.-adja nekem az utasításokat, majd elkezdi Gergőnek magyarázni az övét, nekem hátat fordítva
-Ha nem tűntetek volna el, már kész lenne egy esetleg másfél perc a felvételből.-dobja nekem a füzetet és a tollat a sminkes
-Úgy sincs hozzá sok kedvünk. Így egy kicsit feltuningoltuk magunkat.-rántottam meg a vállamt és kinyitottam a füzet közepénél a spirálfüzetet és kezdődött is az egész  

Aztán eljött az a bizonyos ötven másodperc. Elmondták, hogy a kamera az utolsó két sorig csakis engem fog venni, így részletesen elmondták, hogy mit kell csináljak, én pedig igyekezetem minden apró kis információt elraktározni, ugyanis rengeteg mindent zúdítottak rám, s már csak negyed óránk volt, ugyanis a Nap körülbelül akkor fog lemenni. Szóval reménytelenül becsukom a füzetet, komótosan elrakom a táskámba, amit lazán és nem törődve a vállamra csapok, elindulok lassú léptekkel előre, közben pedig egy-egy kavicsot elrúgok a lábammal, majd a vállamra teszi a kezét és félve megfordulva rá nézek és enyhe meglepődöttséggel nézek a szemébe, ami aztán átvált szerelmesbe, miközben ő az arcomra teszi a kezét. És ennyi. Vettem egy mély levegőt, majd vártam arra a szóra, majd elkezdtem. Próbáltam mindent úgy csinálni, ahogy mondta, ami sikerült, ugyanis még nem állította le a felvételt, szóval eddig jó vagyok. Felkelek, majd elpakolom a hátizsákba, ami valahogy mellém került, felállok, a vállamra teszem és elindulok. Mivel nem mondták azt, hogy nem csinálhatok mást, így a hajamba túrtam, mint aki mindjárt elsírja magát és belerúgtam az első kavicsba, utána fújtattam egy, s újabb kavicsba rúgás. Éreztem, hogy óvatosan a vállamra csúsztatja kezét, ami miatt alig láthatóan megremegek. Nem azért mert ez a szerepem, hanem azért, mert az érintése ezt váltja ki belőlem. Uralkodok magamon, s a szerepemet teljesítem, miszerint mefordulok és felveszem azt a meglepődött arcot. Ő fél mosollyal üdvözöl, de ennek a mosolynak nem csak az volt a mondani valója, amit mondtak neki, hanem az, hogy mindjárt beleőrül abba, hogy ha nem csókolhat meg újra, nem érhet hozzám úgy, ahogy akar. És én is pont ezt akartam. Hogy tűnjünk el innen végre, s azt csináljuk, amit akarunk. Felnéztem rá, ami csak úgy spontán jött, de ahogy a szemembe nézett, mintha a vesémig látna, így szégyenlősen és enyhén elpirulva sütöm le a tekintetem a földre és megszólal a rendező.
-Ennyi.-állítja le a kamerákat, majd el kezd felénk lépkedni. A férfire nézek, aki elismerő vigyorral a képén áll elénk és a vállamat megfogja
-Nem gondoltam volna, hogy elsőre menni fog, de kellemes csalódás voltál. És az a hajba túrás és fújtatás. Az jó ötlet volt. Nem gondolkodtál már abba, hogy több ilyet elvállalj?-kérdezte és én azonnal megráztam a fejemet
-Nem. Nem túlzottan nekem való.
-Én nem így láttam.-kacsint rám
-Meg vagyunk akkor?-von közelebb magához Gergő és izmai megfeszülnek
-Igen, meg vagyunk.-horkan fel, majd hátat fordít nekünk én pedig felkuncogok
-Te meg min kuncogsz maci?-borzolja össze a hajamat
-Rajtad, te kis féltékeny.-bököm meg az orrát
-Hogy micsoda? Én erre a gyerekre?-mutat az említetre
-Ühüm.-bólogatok
-Nem vagyok az.-rázza meg a fejét
-Dehogynem.-nevetek fel
-Szívd vissza!
-Előbb kapj el!-öltöm rá a nyelvem és futni kezdek, egyenesen ki a Vonatkertbe
Először csak bámul utánam, majd kapcsolva utánam iramodik, de én addigra már messzire járok. Megállok, és tárt karokkal várom, hogy tíz méterre érjen, majd újra futni kezdek körbe-körbe, szlalomozva, akár a kisgyerekek. Lihegve és már lassabban állok meg újra, de ő ahogy látom, csak erre várt. Gyorsabb fokozatra kapcsolt, így én az utolsó erőimet összetömörítve indulok meg újra, de tudtam, hogy nekem itt van a vég. Éreztem, ahogy a derekamra teszi a kezeit, így megálljt parancsolva nekem. Állát a vállamra tette, én pedig próbáltam helyre tenni a légzésem, ami eléggé lassú és időigényes műveletnek bizonyult, Szívem ki akart robbanni a mellkasomból, úgy vert, légzésem is valahol vele egy vonalban, torkom kiszáradt és vízért kiáltott. Éreztem, ahogy a világ forogni kezd velem, s csak most tudatosult bennem, hogy nem most ettem és inni sem most ittam. Én annyira hülye vagyok. Lehunyom a szemem és kezeimmel kicsit megszorítom a fiú alkarját, akár felkapta a fejét erre a cselekedetemre. Őszintén mondom legszívesebben azt mondtam volna, hogy minden oké, minden happy, de jelenleg egyáltalán nem volt az. De legalább nem zúg a fülem. Na, akkor lenne csak gáz! Nyelek egy nagyot, s mély levegőt veszek egyszerűen szarul érzem magam.
-Mennyit ittál ma?
-Nem sokat.-rázom meg a fejemet
Szitok szó hagyja el száját, majd egyszerűen csak felkapott és a legközelebbi padhoz cipelt. Esküszöm legközelebb nem leszek ilyen agyalágyult segghülye, mert ennek az lesz a vége, majd aztán mindenki azt hiszi, hogy: „Nem védekeztetek, terhes vagy!”. Először is. Ha terhes lennék, az nem látszódna ilyen korán, ugyanis éjszaka történtek meg az események. Másodszor pedig, használtunk óvszert és anyám még fogamzásgátlót is szedett velem. Szóval egyértelműen nem. És ilyenkor jönne a könyvekben és a filmekben az, hogy hoppá, de mégis. Na, ilyenkor van az, hogy kiugrok az ablakon.
-Sípol a füled?-nyújtja felém az üvegét én pedig azonnal elkezdem kiinni az üveg tartalmát. Fejemet óvatosan megrázom, jelezve neki, hogy nem, nem fogok elájulni, megnyugodhat.  
-Szerintem csak enyhén kiszáradtam.-törlöm le az államon lefolyó vízcseppet
-És te még futottál is.-rázza meg kínjába a fejét
-Az lehet.-rántok vállat
-De lazán veszed!-hökken meg
-Jól vagyok.-nézek a szemébe, hogy tényleg lássa, őszintén beszélek
-Oké. De azért hazakísérlek.-áll fel és kezét felém nyújtja.
Ujjainkat összekulcsolom és elindulunk előre, hogy végre hazamenjek és pihenjek egy jót. Szerintem csak veszek egy forró fürdőt, befekszek az ágyamba és olvasok valami jót, aztán be is alszok. De egy valami ezeknél is fontos. Felkeressem az extrém hajú barátnőmet, Katát. Milyen régen beszéltem már vele! Még ő tanított meg egy-két kaját elkészíteni valamikor kilencedikben, azóta is csak akkor csinálom azokat, ha valaki olyan jön hozzánk, vagy esetleg én főzök vacsorát és dicséretet akarok hallani, mert az mindig jót tesz az önbizalomnak. Mondjuk, ideje lenne már új dolgokat is megtanulni. Lehet, be fogok iktatni egy kis főzőcskézést valamelyik napra jövő héten. Már ha lesz pénzem miután Martin kiitta magát. Szeretjük a fogadásokat, nem igaz?

Egy dobozos baracklével és egy tál pereccel az ágyamon fekszek, miközben várom, hogy Kata végre feltolja a seggét a gép elé és végre felhívhassam, de természetesen nem akar jönni. Talán éppen a városban van a barátjával, vagy éppen a barátjánál vannak. Végül is hétvége van, ilyenkor a normális tinik a városban tengetik az idejüket, haverokkal hülyülnek, a sárgaföldig leisszák magukat, vagy valami értelmesebbet csinálnak, mint én. Talán nem is azt kéne, aztán ha akar Kata, majd felhív. Az lenne a legjobb. De mégis mit csináljak? A sorozataim új évadaira még kell várni, a könyvtárba be kéne iratkozni, hogy kölcsönözni tudjak, írni nem fogok, mert ahhoz túlfáradt vagyok, énekelni nincs kedvem. Azta. Régen unatkoztam annyira, hogy amivel el tudnám foglalni, nem érdekel, vagy nem tudom megtenni. Pedig tudnék mit csinálni, csak én nem azt akarok. Talán megpróbálhatnám az egyiket. Megnyitottam a Word-öt és egy új történetet kezdtem el kidolgozni, amit maximum csak egy kisregény erejéig fogok írni, akár a legtöbb dolgot is. A legtöbb irományom nincs több harminc oldalnál, pedig annyira próbálkozok, mégis nehéz. Ritka az az eset, amikor elérem a száz oldalt, pedig tudom, hogy képes lennék rá és ez annyira aggaszt. Pedig ezzel szeretnék majd foglalkozni, s még egy háromszáz oldalas vékonyka kötetkét sem tudok összehozni. Szép álom, mégis elérhetetlen számomra. Rengetegszer elképzeltem, ahogy kiadom majd a könyvemet, annak folyamatait, hogy talán egyszer leszek olyan sikeres magyar író, mint például Lakatos Levente és én is befutok. Hogy nem csak egy egy regényes lány leszek, aki megpróbálta, az első ütős lett, de a többi  süllyesztőben végezte. Szerintem én akkor meg is ölném magam. Emlékszem, amikor először kezdtem el írni. Nem is tudtam, hogy hogy kell párbeszédet leírni, de én már erőltettem. Olyan helyesírási hibák voltak benne, hogy már egy negyedikes szörnyülködött. Emlékszem mennyire örültem, amikor harmadikban bejött a fogalmazás óra, s azóta áldom az eget, hogy végre valamit tanultam, amivel eljuthatok egyről a kettőre. Aztán egyre több dolgot írtam, számítógépen is, komolyabb dolgokba kezdte bele, végül pedig valamikor kétezer- tizennégy őszén megtaláltam az interneten a bloggert és a wattpadot. Talán azóta csinálom ezt az interneten, hogy publikálom úgy, hogy bárki lássa. De régen volt ez, azta! Milyen fiatal voltam még akkor! Na, jól van, ezt most úgy mondom, mintha nem lennék most az. Fiatal vagyok, egészséges, vannak barátaim és egy… Gergő? Tulajdonképpen mi most hogy is állunk? Együtt vagyunk, vagy csak szeretjük egymással a szexet? Vagy valami barátság extrákkal? Mi ez az egész pontosan? Talán nem volt ez jó ötlet, s mégis eljött az a pillanat a közeljövőben, hogy megbánom majd azt, amit tettem. Volt értelme egyáltalán annak ami volt? Ennek az egész Gergős dolognak van értelme egyáltalán vagy csak én próbálkozok? Talán le kéne álljak és megpróbálnom mással lenni, tényleg elfelejteni, nem gondolni rá, és minderre természetesen későn jövök rá. Nem azután kéne elfelejtenem, hogy elvette a szüzességem, hanem még azelőtt kellett volna. Úgy érzem, mióta hazajöttem, mindent még jobban elrontottam és ezeket már megváltoztatni sem tudom. Milyen hülyeség volt azt gondolni, hogy majd minden jó lesz, pedig csak rosszabbodott.
-Minden rendben?-kérdi anyám az ajtó túloldaláról
-Beszélhetnénk egy kicsit?-bukott ki belőlem a kérés, ugyanis meg kellett osztanom valaki felnőttel ezt az egészet, s akihez a legközelebb állok, az az anyám. Ha ő nem tud segíteni, tényleg el vagyok veszve, s talán majd Oroszországban kezdek új életet. Talán már repjegyet is vehetek…
-Valami gond van?-csukja be maga mögött a nyílászárót
Szó nélkül csak bólogatok és egyszerűen az a hihetetlen rossz érzés kering bennem, még pedig az üresség. Mindent helyre akarok hozni, de talán avval elrontanák mindent. Elrontanám végleg a kapcsolataimat, elrontanám az életemet végleg, magamat, aztán már a temetésem jönne, ahova csak a családom menne el, ugyanis addigra megutáltatnám magam mindenkivel. De pozitív gondolatok!  
 -Mesélj.-fogja meg a kezemet és biztatóan megszorítja
És ott abban a percben elmeséltem neki mindent, ami miatt szarul éreztem magam, vagy tanácstalannak. Alig vagyok itthon pár napja, de olyan volt ez az egész mintha egy hét telt volna el. Elmondtam mi volt a bulin, mi volt a fogadás, hogy mennyire elrontottam a barátságomat sok mindenkivel, mi történt tegnap. Szar embernek éreztem magamat és ezért csakis én vagyok a hibás. Én nem kerestem őket, nekem kell most mindannyiuk helyett szenvedjek. Megérdemlem.  A legjobb barátjuk voltam és cserbenhagytam őket, hátat fordítottam nekik, aztán meg akit szerettem és talán még most is, az meg valószínűleg csak ágyasként tekint rám. Igaz, eddig még csak egyszer történt olyan, de ma már egyszer túlságosan is felhevültek a dolgok. Az is természetesen ki miatt volt? Aki rám gondolt, piros pont beírva. Remélem mindenki megkapta!
-És ez még csak az utóbbi napokban történt.-fejeztem be, de a könnyeim pár patakokban folytak
-Hát tényleg nem volt szép, amit tettél.
-És helyrehozni sem tudom. Újra visszaszerezni mindenkinél a bizalmat, azt az érzést, hogy mi igenis legjobb barátok vagyunk, rengeteg idő.
-Nem kevés, ezzel egyetértek, de ha akarod, sikerülhet.
-Ez is bizonytalan. Semmire sincs garancia.-sóhajtok
-És azért nincs semmire se garancia, mert mi nem tárgyak vagyunk. Ha azok lennénk, és úgy viselkednénk másokkal is, az emberiség már évszázadokkal ez előtt kihalt volna.
-Nekem mégis kell valami biztosíték. Nem szeretek a semmiért küzdeni.-horkanok fel
-Addig nem tudod meg, amíg nem harcoltál érte. Ha így állsz hozzá, te már el is vesztetted a csatát és minden mást is, ami fontos neked.
-És én kinek vagyok fontos? Nem fejeztem ki az érzéseimet sosem rendesen, így talán nekik az jött le, hogy nem is vagyok nekik fontos.
-Adtál erre a gondolatra igazat, még ha nem is szándékosan.
-Te mit tennél a helyemben?
-Hát nem itt ülnék és bőgnék, akár egy nyolcéves.
-Hanem inkább beszélgetnél velük, közös programokat szerveznél, hogy elhitesd velük, tényleg érdeklődsz felőlük.-fejeztem be helyette is
-Én azt mondom kislányom, hogy már hozzá is láthatsz. Tudom Katával is szeretnél beszélni, de szerintem megérti, hogy a régi barátaiddal rendbe kell tenned azt a sok dolgot.
-De Gergővel mi legyen?-nézek fel rá, ugyanis távozni készült
-Ne legyél vele kettesben sose. Abból semmi jó nem származhat.-néz a szemembe, majd eltűnik az ajtó mögött

Sziasztok!
Hát itt is vagyok a hetedikkel végre hoztam húsz nap után. Jár nekem a keksz! :D
Ez a rész eléggé gyér lett, amit igazán sajnálok. Igyekszem a következőt jobbra írni!
Ja és időközben egy éves lett a blog, így utólag neki is boldog szülinapot kívánok, mint maga az író! De fura! Egy éves a blog!
És mivel itt lesznek az ünneppek, annyit szeretnék mondani, hogy már csak a következő évben lesz új rész, mert szeretnék egy kicsit pihenni, ugyanis az utóbbi heteim eléggé 
sűrűek voltak. Remélem megértitek. 
Mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok! :*
Puszi:Sheila Mendes 

2 megjegyzés:

  1. Mivel azt mondtad jár neked a keksz... Hogy kisegítselek a boltban találsz, több választékban:D (juj nagyon vicces kedvemben vagyok, és ezért elmegyek és veszek magamnak xD)
    Ui.: Tudod szeretlek <3!



    Azt hitted ennyi volt a komim? Hűm? Hmmm?
    Tévedtél:D Itt vagyoook:D
    Nah jó elég belőlem, de olyan jó kedvem van és ezt a rész még tetézte is:D
    Huuhh. Először is mivel egybeolvastam a hatodikkal (most vettem észre, hogy már két új rész is kikerült, eléggé elvoltam havazva az elmúlt időben ne haragudj:( [a másik blogodnál is egy csomó részt egyszerre pótoltam :O]) fel kell dolgoznom, hogy Germa párosunk huncutkodott az éjszaka. Komoly el sem hittem! Annyira IMÁDLAK! GERMA, GERMA, GERMA.
    Nyugi van, még be a komi befejezésre vár.
    Nagyban reménykedem abban, hogy összejönnek szóval... Jah:3 Tudom, hogy cuki vagy ^-^
    "-Ne legyél vele kettesben sose. Abból semmi jó nem származhat.-néz a szemembe, majd eltűnik az ajtó mögött" Hékás Rékás! Na ilyeneket nem mondogatunk! Emma túl fogja gondolni. Gondok lesznek.
    És a klip forgatás ahjjj. OLYAN CUKI(K) HOGY BELEHALOOOK!
    Kíváncsian várom kettejük és barátaik további történetet, imádom egytől egyig mindegyiket. <3
    Jó pihenés és Kellemes Karácsonyi (és Szilveszteri/Új évi [?]) Ünnepeket Neked és a Családodnak!
    Imádás van! <3

    Ui.: Odikát meg majd én elintézem:3

    Ölel és puszil: Emy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!
      Örülök, hogy ennyire tetszett a rész, s bizony a Germa párosunk egymás társaságát élvezte éjszaka. És héééé! Most engem imádsz, vagy Gergőt és Emmát? (az egóm azt hiszem szárnyal) :D
      Én cuki? Hát öhm, hogy is fogalmazzak, szerintem nem fogsz szeretni az elkövetkezendő részekben, ha már cukinak tartasz jelenleg. Csak kérlek ne lepj meg éjszaka!
      Köszönöm szépen és bár későn, de viszont kívánom! (bár az Újév pont aktuális... no mindegy!)
      Puszi:Sheila Mendes

      Törlés