2016. december 2., péntek

#2 Hatodik fejezet



Halk nyögést hallatok, miközben felébredek az állom világból és nyújtózom egyet. A puha takaró félig lecsúszott rólam, ami miatt egész testem lúdbőrös, de mégsem fázok. Érzem, hogy a hajam az arcomba lóg, testem magzatpózban, a sötétítő függönyön keresztül is érzékelni lehet azt, hogy a Nap már réges régen fent van az égen, talán már dél is van, mégsem vett rá semmi arra, hogy megmozduljak, kiszálljak az ágyból és elkezdjem a napomat. Most jön az, hogy miért is? Lehet, már dél van, de én mégis mi a francért nem akarom még a szememet sem kinyitni? Az, mégpedig az a fiú, aki mögöttem szuszogott, karjaival birtoklón ölelt, mint aki nem akar elengedni. Szeretném hinni, hogy ez igaz, de sajnos nem annyira boldog az élet. De talán nekem most nem a következőkön kéne agyalnom, hanem semmin, egyszerűen csak élvezni. Közelebb bújtam hozzá, így illata az eddiginél is erősebb volt, tekintve, hogy a szobája teljesen olyan illatű volt, mint Gergő. Izmos mellkasa egyenletesen emelkedett, még bőven aludt én pedig csak a tegnap estén agyaltam. Azokra az érintésekre, puszikra, csókokra és el kell áruljam, hogy semmit sem bántam meg. Egyszerűen semmit. Még azt sem, hogy nem ettük meg a pizzát, lehetséges, hogy az tegnap este óta ott van az előszobában. Halvány vigyor került az arcomra, testemen újra végig futott a bizsergés, szívemet melegség árasztotta el. Na, jó, talány lehet van olyan, hogy az élet ad egy kis meseszerűséget az életbe, mert ha a tegnap esti és a ma reggeli esemény nem valami meseszerű, akkor fogalmam sincs. Végig gondoltam a tegnap estig való életemet, pontosabban azt, amit mindig is éreztem iránta, Sárosi Gergő iránt. Már kiskoromtól kezdve volt valami, valami olyan, amit nem fogtam fel, tizenhárom évesen sem túlzottan, akkor olyanokat mondtam, gondoltam, tettem, amik értetlenségre utalnak, sőt az is voltam. Ribancnak állítottam magamat, mert egyszerűen tényleg beleszerettem ebbe a fiúba, s hagytam, hogy felszabaduljanak az érzések, engedtem, hogy megtörténjen mindaz, aminek kellett, talán neki és Kármennek túlzottan sokáig nem is tartott volna a kapcsolata. Volt olyan cselekedetem, amit azért bánok, de volt olyan is, amit egyáltalán nem. És azt még most sem bánom, sőt talán soha nem is fogom.
-Mond azt, hogy nem vagy fönt túl rég óta.-morogja reggeli dörmögős hangján. Felkuncogtam hangján és megráztam a fejemet
-Akkor min agyaltál, hogy ilyen csöndben voltál?
-Semmi fontoson.-fordultam felé, aki erre egy csókot nyomott a homlokomra
-Akarom tudni, hogy számodra mi volt az a semmi fontos?
-Hát én azt honnan tudjam?-forgatom meg a szemeimet
Ravaszul elvigyorodott, s a karjaimat lefogva a hátamra fordított, majd szépen a csípőmre ült, én pedig fájdalmasan felnyögtem, ugyanis nem a legóvatosabban foglalt helyet rajtam. Mellkasán összefonta a karjait, s csillogó szemeivel csak élvezte, ahogy én szenvedek őfelsége alatt. Fújtattam egyet és a fejemet oldalra fordítottam, játszva azt, hogy megharagudtam rá. Nem tudtam mi lesz a reakciója, így vártam, de aztán kezével megragadta az arcomat és maga felé fordította, én pedig érthetetlenül kinyögtem, hogy mit akar végül pedig, csak egyszerűen megcsókolt.
-Ne színészkedj itt nekem maci.
-Maci? Komolyan?-kacagok
-Te mondtad mindig, hogy te egy medve és egy farkas keveréke vagy, s mivel a farkasnak nincsen beceneve, így lettél maci.
-Jól van Mr.Becenévadó, most már szállj le rólam!-lököm le magamról, majd elkezdek felöltözni
-Legalább itt reggelizel, vagy azonnal rohansz haza?
-Még meggondolom.-kacsintok rá
-Huncut vagy.
-Tisztába vagyok vele.
-Mivel nem?
-Sokmindennel.
-Most ilyen tőmondatokban fogunk beszélni?
-Nem kizárt.-húztam fel az utolsó ruhadarabot, mégpedig a pólót
-Na, gyere ide, te huncutka!-kezd el felém lépdelni, de én azonnal kinyitom az ajtót és futok előre.
Kacagva futok körbe-körbe a házban, sőt még a kertbe is kimegyek, de ez a gyerek nem szégyenlős, ő simán kijön egy szál boxerben is a nyilvánosság elé. Végső fegyverem pedig az volt, hogy az utcára rohanok ki, ahol persze az autók sorra jönnek-mennek, így úgy gondoltam, hogy oda ki biztos nem fog jönni. Kitártam a bejárati ajtót és kiszaladtam az út szélére, de sejtésem nem igazolódott be, ő utolért és a vállára kapott. Egy család éppen akkor hajtott el a ház előtt, ahol történetesen egy tizenöt körüli lány ült azon az oldalon, ahol mi álltunk és kikerekedett szemekkel nézte az engem tartó Gergőt, mire morcosan ránéztem és azonnal a telefonja felé fordult. Tudom én, hogy hogy kell megrémíteni a fiatalabbakat! Gergő visszavitt a házába és a kanapéra dobott, majd háttal közelítette meg a pizzás dobozokat, szemeit végig rajtam tartottam, nehogy megint elszökjek, amihez igazból már nem volt erőm, de oly édes mindegy, nem? Visszatért és lelt mellém, majd gond nélkül kezdtük el tömni magunkba a pizzánkat, közben pedig nem váltottunk egy szót sem. Minden figyelmünket a kajának szenteltük, aztán pedig eldőlve fujtattunk. Körülbelül ezt csináltuk úgy húsz percig immár kommunikációval is, melyeknek témái inkább az ő családja volt.  Megtudtam, hogy az anyja már nem is Bajánél, hanem felköltözött Székesfehérvárra a barátjához, pontosabban a vőlegényéhez, így májusra már Gergőnek lesz két öccse, történetesen a tízéves Kristóf és a velem egyidős Máté. Azt mesélte róluk, hogy az idősebbik egy igazi nőcsábász, míg a kisebbik rajong a főzésért, ebből meg könnyen rá lehet jönni, hogy bizony nagyon különböző a személyiségük. A kisebbikkel igazán szívesen találkoztam volna, de mivel ő pár megyével arrébb lakik, kicsi az esély erre az egészre. Aztán feltettem egy kérdést.
-Te hogy élted meg az estét? Azon kívül, hogy szépen állba térdeltelek.
 -A csodás megfelel?
-Számodra?
-Tökéletesen.-húz az ölébe
Elmosolyodtam a válaszára, de mégis valami nyomta a szívemet, mégpedig az, hogy most azért történt az a csók, mert érez valamit ő is, vagy egyszerűen kanos volt. Esetleg szerinte ez csak egy barátság extrákkal. Lehet olyan egyáltalán? Úgy tudom, hogy abból mindig szerelem lesz, mégpedig olyan, ami nyolc éven belül biztos nem ér véget. Na, jó, igazából nem tudom, hogy milyenek, csak álmodozok, de félek, tényleg számára, csak egy kaland voltam, vagy valami rosszabb. Semmi. Csak egyszerűen le akart feküdni valakivel és én voltam kéznél. Nem tudom mi járhatott a fejében akkor, mert nem ismerem még teljesen a húsz éves Gergőt, de remélem, nem változott meg. Nem változhatott meg. Az nem lehet.
-Valami baj van?-dörzsöli orrát a nyakamhoz
Beszívtam az ajkamat, és agyalni kezdtem azon, hogy avassam e be abba, amin az előbb elmélkedtem. Rontsam el az egészet ezzel az ártalmatlan kérdéssel vagy tartsam magamba?
-Nem. Nincs semmi.-választottam
-Biztos?
-Azon kívül, hogy haza kéne mennem, semmi.-ráztam meg a fejemet
-Maradj már. Egész nap egyedül leszek.
-Akkor majd este összefutunk.-rántok vállat, és a kezembe vettem a sisakomat
-De akkor ígérd meg!-nyújtja felém kisujját
-Ígérem te nagyra nőtt kisgyerek!-nyújtottam felé a kezemet, de ő a csuklómnál fogva rántott magához és éhesen csókolt meg.
Felkuncogtam, majd viszonoztam azt, de mivel imádom az agyát húzni, fogaim közé vettem alsó ajkát és meghúztam azt, mire felmordult, s mielőtt eltávolodtam volna, felkapott, akár egy tollpihét. Kezeimet arcára simítottam és én is harcolni kezdtem az irányításért, amit természetesen ő nyert meg.
-Tényleg mennem kéne.-döntöm a homlokomat az övének
-MI lenne akkor, ha megkötöznélek?
-Hívná a rendőrséget és azt egyáltalán nem szeretném.-komorodok el, ugyanis eszembe jutott az apám
-Nem beszéltetek az óta?
-Még csak fel sem köszöntött a szülinapomon.-horkanok fel
-Az rossz, ha azt mondom, hogy menjen a pokolba, amiért egy ilyen szépséget nem köszönt fel?
-Fogalmam sincs.-sóhajtok
-Gyere ide!-tárja ki a karjait, én pedig gondolkodás nélkül bújok hozzá és a mellkasára támasztom a fejemet, hallgatva szívének mindenegyes dobbanását.
Érzem, ahogy a szívem gyorsabb tempóra vált, pulzusom is megemelkedik, gyomromban pillangók. Néha jobban érezném magam, ha nem tudnám, hogy az apám egy ilyen ember, vagy ha nem ismerném őt. Sosem volt ott nekem, szinte sosem ölelt meg, semmit nem tett értem és én mégis apának neveztem őt, pedig ő csak annyiban járult az életemhez, hogy megtermékenyítette az anyámat. Mást nem tudnék mondani. Nekem összesen három férfi volt az életemben, akik segítettek is nekem valaha, s a három közül az egyik éppen engem ölel.
-Most már tényleg mennem kell.-puszilom meg az arcát, majd a fejemre teszem a sisakot és felülök a kicsikére
-Szia Emi!-int nekem, s én is viszonzom a kedves gesztust, majd elhajtok

-Hol voltál nagylány?-az ajtóban anyám fogad kicsit nyúzott arccal, ami annak a gondolatomnak ad igazat, hogy ő bizony a fél éjszakát átvirrasztotta, várva, hogy hazaérjek.
-Kicsit sokat ittam este Gergőnél és ott aludtam nála. Sajnálom, hogy nem írtam.
-Még egy ilyen és legközelebb már tízre itthon vagy.-fordít hátat
-Mellesleg Kármen már engem hívott, hogy mi van veled, szóval ajánlom, hogy hívd fel azt a szegény lányt, vagy olyan faggatáson fogsz részt venni, amint még az FBI-nál sem csinálnak.  
-Azonnal.-veszem elő a telefonomat, ami le volt némítva és szembesültem a rengeteg nem fogadott hívással és az üzenetekkel és annak a háromnegyede nem az anyám volt, hanem Kármen
Rányomtam a nevére, ami azonnal kicsöngött, sőt pár másodperc múlva már a hegyi beszédet tartotta nekem, miszerint egy legjobb barátnőt nem szabad, ennyire megijeszteni, hogy eltűnsz, meg egyéb ilyenek, aminek a felét nem jegyeztem meg, de azért jól esett, hogy aggódott értem. Miután befejezte a regéjét, érdeklődni kezdtem az iránt, hogy mégis mi volt ennyire fontos, hogy ötvenszer hívott. És nem viccelek. Ez a leányzó tényleg ötvenszer felhívott és huszonöt üzenetet küldött. Én ezt már nem barátnői aggodalomnak mondanám, hanem anyai féltésnek, de semmi gond. Kármen ilyen.
-Át akartalak hívni, beszélgetni, de semmi életjelet nem adtál magadról. Már azt hittem, hogy elnyelt a föld. Nagyon jó alibidnek kell lennie ahhoz, hogy ne gyilkoljalak le kegyetlenül, te hülye gyerek!
-Akkor azt a beszélgetést tényleg be kell pótolnunk.-emelkedik meg egy kicsit a hangom, ami rögtön elárulja neki, hogy bizony a fejem ég, akár a tűz.
-Egy óra múlva?
-Most értem haza. Nem fogok megint elmenni. Pihenni akarok.
-Oké, de akkor három óra múlva találkozunk a szigetben. Rendben?
-Igenis főnökasszony.-forgatom meg a szemeimet, majd elköszönök tőle és bevonulok a szobámba
Elhatároztam, hogy letusolok, ugyanis szó szerint már víz utáni vágyakozásom van, szóval a kezembe vettem a tiszta itthoni ruhákat és inkább a fürdőbe vonultam, hogy egy kicsit áztassam magam.  A szennyesbe dobtam a koszos ruhákat, majd megnyitottam a vizet, s örültem, hogy lemoshatom magamról az izzadtságot és valamivel frissebbnek érezzem magamat, ugyanis tényleg eléggé nyomotnak érzem magam, mióta eljöttem tőle. Talán még mindig fáradt vagyok. Sűrű napom volt tegnap azt meg kell hagyni. Úgy döntöttem, hogy a hajamat is megmosom, közben pedig a tegnap történteken járt az eszem. A volt általános iskolám, Ádám közlése és végül az este. Többé már nem vagyok az a kislány, nem vagyok ártatlan és ezt jobban átgondolva eléggé ijesztő. Többé már tényleg nem mondhatják rám, hogy kislány. Végül is ez egy mérföldkő, nem? A mai világban egyáltalán még annak számít, vagy ez egy olyan dolog, ami megtörtént és már nincs jelentősége? Szeretném azt hinni, hogy még van jelentősége, mert én ezt az egészet úgy éltem meg. De vajon ő hogy? Semmit nem mondott azon kívül, hogy csodásan. Szeretném tudni, hogy most akkor hogy is állunk, mert ha még mindig barátok vagyunk felőle, én esküszöm elsüllyedek. De vajon Kármen mit fog mondani? Szeretném azt hinni, hogy nem lesz gond, de ha mégis? Mi a garancia arra, hogy nem fog valami olyat mondani, ami miatt magamba fordulok? Miket gondolok én! Kármen soha nem tenne ilyet, ő nem ilyen. Talán azt mondaná, hogy oké, vagy azt, hogy részleteket, vagy tudom is én. Nem sok ilyen filmet láttam, amiben a legjobb barátnők ezeket megosztják egymással. És Nati? Én is olyan egyszerűen közöljem vele, ahogy ő velem? Nekem az nem menne. Szerintem én kerülgetném egy ideig a forró kását és csak utána nyögném ki, de neki mi lenne a reakciója? Lehet neki tanácsosabb előbb elmondani? Nem tudom. Mondjuk anyának is joga lenne tudnia, de ahhoz még nyuszibb vagyok. Az anyám kész bomba, egy olyan bomba a hirtelen robban fel és mégsem lesz akkora kár utána, pedig eléggé nagy volt a robbanás. Ez meg egy szar gondolat volt. Tökmindegy. Nem ez a lényeg. Jézusom, de beszélgethetnékem támadt! Elzártam a csapokat, majd felvettem a behozott ruhákat és kiléptem a fürdőből és egyenesen a konyhába mentem, ahol ittam egy pohár vizet, hogy igyak végre valamit a mai nap folyamán, de aztán abból az egyből lett vagy négy és vízzel teli hassal ültem le a székembe és kapcsoltam be a laptopomat. Gondoltam pihenésnek tökéletes lesz a sorozat nézés, de ugye, mint mindig bejelentkeztem facebook-ra és körülnéztem ott is. Semmi érdekes képet vagy megosztást nem láttam, de még posztot sem, így inkább áttértem az értesítésekre, viszont ott már több minden volt. Ismerős jelölések, rengeteg megosztás, majd egy dolgon fennakadtam, mégpedig annál, amikor megláttam, hogy Odett valamin megjelölt. Mi a szösz? Rá kattintottam és egy oldalon találtam magam, aminek neve Gergő teljes neve és az, hogy rajongói oldal. Ez már rosszul kezdődik. Végre betöltötte azt, amihez odaírták a nevemet és megláttam. Megláttam azt a képet, amit az a lány készíthetett, aki elment Gergő háza előtt, csakhogy már nem abban a pózban voltunk, amikor látott, hanem abban, amikor megöleltük egymást, s bennem megfagy a vér. Ezek a lányok már konkrét lesifotósok! A képhez annyit írtak, hogy: „Egy eddig nem ismert lány tűnt fel a mi kedvencünk életében, akivel nagyon úgy tűnik, hogy szoros kapcsolatot ápol, a bulin és a mostani öleléséből következtetve. Talán valami rokona, esetleg a párja? Szerintetek ki lehet ez a lány?” Döbbenten olvastam a kommenteket, miszerint mekkora egy ribanc vagyok és mégis mi az, hogy hozzáértem az ő kedvencükhöz és aztán megleltem azt a kommentet, amit Odett írt. „Ez az a lány. Ő egy nagy ribanc, a menőkkel barátkozik. Jelöljétek és zaklassátok őt!” Zaklassanak? Ribanc? Menőkkel barátkozom? Mi a franc?! Nem bírtam ki, hogy ne álljak ki magamért, így minden szarnak elhordtam azokat, akik leribancoztak, nem szégyellve magamat adtam ki az ukászt másoknak, végül pedig dühösön ütöttem le az entert véglegesen is láthatóvá téve a kommentet. Nem bántam meg, de úgy őszintén, de dühömben mindegyik lányt, akit az oldalon láttam elutasítottam, sőt írtam is nekik, mégpedig nem kedveset. Ezek nem is ismernek, és már azért leprostiznak, mert megöleltem őt?! Hova süllyed ez a világ az istenért! Lehunytam a szememet és mély levegőket véve próbáltam lenyugtatni magamat, de természetesen nem ment elsőre, így a kezembe vettem a telefonomat és tárcsázni kezdtem, a híres Gergőjüket.
-Tudtad, hogy egy kibaszott prosti vagyok?-morgom
-Tessék? Miért lennél az?
-Mert megöleltelek. Érted egy ölelés miatt!
-Nyugodj le! Először is, hol láttad ezt?
-Tudtad, hogy van egy olyan oldal, hogy Sárosi Gergő rajongói oldala? Szinte olyan az egész, mint egy amerikai paparazzi újság.
-Hogy mi? Kép is van fönt?
-Kettő is van, amin együtt vagyunk. Vagyis eddig csak kettőt láttam.
-Mi a neve ennek az oldalnak?
-Természetesen te okoska.-változtattam olyanra a hangom, mint Odetté
-Azt a büdös…-mordul fel
-Hogy tetszik a látvány?
-Mondjuk pont jó szögből fotózott a kiscsaj vagy akárki legyen is az.
-Tessék?-pislogok nagyokat
-Jó rálátás van a fenekedre.-hallom ahogy felhümmög, én pedig vörös leszek.
-Kellett nekem megtennem azt, amit tegnap este tettem.-dörzsölöm meg az arcom
-Én kifejezetten örültem neki.
-Gergő.-nyüszítek fel
-Ejnye maci. Pedig még csak azt mondtam, hogy jó volt.-kuncog
-Te beteg vagy.
-Akkor mikor is lesz az az esti találkozó?
-Majd hívlak.  De most leteszem, mielőtt újra elkezded.
-Oké. Helo.-köszön el nevetve, én pedig egyszerűen csak kinyomom
Szóval most jön az a rész, hogy olyan legyek akár egy kislány. Hadművelet indul.

Lazán a motoromnak dőlve állok az uszoda előtti parkolóba, telefonomat nyomkodom, s természetesen továbbra is a paparazzis oldalt böngészem, miszerint ezek az idióták mégis miféle helyekre követik őt. Találtam róla munka közben képet, részegen róla képet, a földön fekve és dohányozva(és be kell valljam, hogy eszeveszettül jól nézett ki a képen) és a buliról is találtam képeket, amiken történetesen én is szerepelek. Hát mit ne mondjak, az oldal szerkesztője elmehetne valami nindzsának, mert olyan helyeken lefotózott, ahol senkit nem véltem felfedezni. És eszembe jutott a fogadásom Martinnal. Azt hiszem a pénztárcám fogyókúrára fog indulni a következő héten, vagyis egy nap alatt kiürül az egész. Ajajj. Pedig annyira megnéztem volna, hogy tesizik azzal a felirattal a mellkasán. Szerencsémre vagy sem, nem fog megtörténni. Egy random ütemet kezdtem el ütögetni a combomon, közben pedig a tegnap estén gondolkodtam, s azt kell mondjam, hogy még mindig nem bántam meg. Ha nagyon optimista akarok lenni, akkor talán sosem fogom, de félek ez nem lesz így mindig. Mi lesz akkor, ha egyszer csak kidob a kukába, s pont úgy fog elhagyni engem, mint én hagytam el őt, pont olyan fájdalmat okozva nekem, mint ő nekem. Mert hát szemet-szemért nem? Lenne joga rá, csak aztán meg én fogok bőgni, miszerint miért, de akkor nem fogom tudni, hogy miért, hogy miért tette azt, amit.
-Szépséges napot a drágalátos áldozatomnak.-állt meg előttem karba tett kézzel és villámokat szóró tekintettel
-Neked is Kármen. Azt szeretnéd, hogy beszéljek, vagy inkább faggatsz?
-Mivel tudom, hogy csak úgy mersz megszólalni, ha kérdeznek, így természetesen gonosz leszek. Magadtól kell beszélned Emma.
-És ha azt mondom ez már nem jelent gondot?
-Mivel megkérdezted, ezzel jelezve, hogy még mindig gondot jelent, természetesen még jobban azt akarom, hogy magadtól avass be abba a hihetetlenül fontos dologba, ami miatt még az üzeneteket sem tudtad elolvasni.-morogja
-Hát oké.-sóhajtok. Hogy miért nem gondoltam át ezt, mielőtt ide ért volna!
-Kezdjük ott, hogy tegnap este találkoztam valakivel, s elmentünk hozzá, beszélgetni. Rendeltünk is pizzát, de mielőtt az megjött volna, szerencsétlent állba térdeltem, amiből egy igazán érdekes helyzet alakult ki, amit most sem értek, hogy történt meg, de mindegy. A lényeg, hogy történtek dolgok.-egyre jobban égett az arcom, sőt talán a nyakam is már olyan volt, így egyszerűen nem tudtam folytatni a monológomat
-Továbbra is csupa fül vagyok.-ravasz vigyor terült szét arcán. Tisztában voltam vele, hogy tudja, miről beszélek, de tőlem akarja hallani. Chh.
-Szóval hát. Hehehe. Ú de utállak.-nyögtem ki, majd mély levegőt vettem-Na, jó. Kimondom. Lefeküdtem azzal a fiúval.-És itt jött el az a pont, hogy soha nem kívántam még ennél jobban, hogy elsüllyedjek
Kármen arcán széles vigyor terült el, majd idiótán elém totyogott és csontropogtató ölelésben részesített, de olyanban, amit még sosem éreztem, vagyis nem csodálkoznék, ha ezek után nem érezném egyetlen végtagomat sem. Felvisított, mire felszisszentem, de természetesen ez őt, cseppet sem érdekelte, továbbra is csak ölelt és ölelt.
-Kármen.
-Jó oké. De elmondod ki volt az a valaki? Tudod, hogy nem szeretem a határozatlan névmásokat.-forgatja meg a szemét
-Nem esett le?-hökkentem meg
-Kellett volna?-utánozta arckifejezésemet
-Te meghülyültél az ölelés alatt vagy mi a tosz?-nevetek fel
-Hallod, mondj már valamit.-kezdett el ugrálni hisztérikusan
-Megjött csajszi vagy mi van veled?-kacagtam
-Emma!-üvöltött rám. Ez a nő meghülyült komolyan mondom.
-Gergő. Gergővel találkoztam.-vettem erőt magamon és befejeztem a nevetést, de Kármen már nem örült annyira, mint az előbb. Talán valami rosszatt tettem?
-Valami gond van?-puhatolóztam
-Nincs. Csak a tegnapi beszélgetésetek után Norbival, hát én…-túrt a hajába
-Te azt hitted, hogy vele?! Alig ismerem egy napja!
-Gergőt sem ismered annyira. A mostani énjét nem. Mi voltunk itt neki, amikor te basztál életjelet adni nekünk, ugye tudod? Te felszívódtál. Akár tegnap. Reméltem, hogy kiheveritek egymást, s új életet kezdtek, mint barátok, mert rengeteget szenvedett. És mielőtt mondanád, hogy te is mennyit szenvedtél, nem tudom, hogy tényleg szenvedtél e, ugyanis semmit nem tudtunk rólad.
És itt csapott belém a felismerés, hogy Kármen nem bízik bennem. Fél, hogy megint lelépek, fél, hogy egy barátjának megint fájdalmat fogok okozni. Hátba szúrtam. Mindannyiukat. De rendesen és ezt soha nem fogom tudni lemosni magamról. Hosszú ideig nem fognak megbízni bennem, de ha mégis, akkor meg félni fognak attól, hogy megint eltűnök. És régen én fogtam volna magam, s eltűntem volna előlük, megsértődtem volna, de most nem tehetem ezt, mert ezzel csak rontanék a helyzeten. Akkor most mit is kéne tennem? Mondjam azt, hogy igaza van?  Azt kéne, mert tényleg ezt tettem. Talán csak nekem is ki kéne öntenem a szívemet és szembesülni azzal, hogy én annyi mindent elbasztam, hogy azt soha nem fogom tudni elfelejtetni senkivel.
-Igazad van. Egy önző és gerinctelen ember vagyok, aki sokszor előítéletes, hisztis, és csak magával törődik, aki segíteni akar másokon, de teljesen nem bízik meg benne senki. Mondanám azt, hogy sajnálom, de az már ide nem elég. És nem tudom mi az elég. Lehet hanyagolnom, kéne azt, hogy én valaha is olyan ember leszek, mint amilyen szeretnék.
-Először is barátkozz meg a ténnyel, hogy tényleg az voltál, aminek most leírtad magad, aztán jöhet az, amit akarsz. Vehetsz száznyolcvan fokos fordulatot és uralni próbálod ezeket a jellemvonásaidat, de soha nem fogod tudni eltüntetni ezeket. Te ezt láttad, amikor kicsi voltál és rád ragadt.  Meg kell barátkoznod a ténnyel, hogy ez vagy te.
Éreztem, hogy a könnyek égetni kezdik a szemeimet, mégis lenyeltem őket. Nem sírhatok mindenért, fel kéne nőjek végre és úgy is kéne viselkednem, mert amit én csinálok az egyáltalán nem felnőttes. Szégyelltem magamat. És én még azt hittem érett vagyok, holott soha nem voltam az.
-Nehéz lesz, de megpróbálom.-szaggatottan szívom be a levegőt
-Miért nem adod ki magadból?
-Mit oldanék meg vele?-töröltem ki a szemeimből a könnyeket
-Megkönnyebbülnél.
-Az ráér akkor, amikor elfogadom magamat személyiségileg is.- mosolyodok el
-Gyere ide te.-tárja szét karjait én pedig szinte belefutottam az ölelésébe és államat a vállára támasztottam. Miért van itt velem, miért ilyen jó hozzám? Miért okozok a barátaimnak fájdalmat, miért ragadt rám ez az egész, Miért?
-Sajnálom.-motyogom és a hangom elcsuklik, könnyem mégis kicsordul
Nem mondott semmit, csöndben ölelt tovább, ami nekem teljesen elég volt, evvel is tudatta velem, hogy nem haragszik rám, mert legalább próbálkozok. Szorosabban magamhoz vonom, ami miatt felhümmög, végül pedig elmosolyodik. Még mindig úgy ismer akár a saját tenyerét.

Sajnos két óra múlva Kármennek mennie kellett, mert a családjával együtt mennek vendégségbe, így újból egyedül maradtam, s mivel megígértem Gergőnek, hogy összefutunk, így közepes sebességgel elindultam a Sárosi rezidencia felé. Nem láttam értelmét sietni, hisz nála töltöttem az éjszakát, nála reggeliztem, szóval sokáig voltam nála. Aztán meg legalább meglepetés lesz. Egyáltalán jó ötlet ez? Oda menni? És mi van, ha nincs egyedül, ha zavarok? Talán még sem volt jó ötlet ez. Egy hangos dudaszó hoz vissza a valóságba, ami az előttem beforduló ismerős motortól származik, és az ismerős barna tekintet rávesz arra, hogy kövessem őt, így bele mentem a játékba és követtem őt, de csak akkor vettem észre, hogy hova is tartunk. Befordult az iskolaudvarba, én pedig komótosan követtem és végül leállítottam a kicsikét, és értetlenül néztem rajta végig. Laza öltözék, pontosítok, sportos öltözék hátizsákjában csak egy két literes üveget látok és még egy törülközőt, de ő csak biccentett és elindult a mászókás részhez, én pedig követtem őt. Ez most azt akarja, hogy nézzem végig, hogy edz? Komolyan?
-Én mit is keresek itt?-tettem fel a kérdést és ráültem a hintalóra
-Mert kelleni fogsz.
-Minek?
-Ha megjönnek a többiek megérted.-kacsintott és elkezdett bemelegíteni
-Mibe kevertél bele?
-Ugye szoktam írni dalokat és most az egyik annyira jól sikerült, hogy megkérdezték, hogy benne lennék e egy videoklipben, én pedig igent mondtam, de a szöveg miatt kell bele egy lány, s rád esett a választásom.
-Te megvagy huzatva?!-nézek rá, s a nevetése alapján úgy nézhetek ki, mint aki szellemet látott. Hát szerintem ez egyáltalán nem vicces. Eddig is célpont voltam Odett számára, most már végleg az leszek! Nagyon szépen köszönöm drágalátos Sárosi Gergely!  

Szééép jó estét mindenkinek! :)
Azt hiszem ma elég aktív napom van írás terén, így szó szerint sajnálom a billentyűzetemet, de hát ők vállalták ezt a munkát... Szerintem ez a rész egész jó lett, de következővel nem vagyok megelégedve. Szóval remélem legalább ezt sikerült jól megírnom. Ha nem, nagyon sajnálom. :c 
Jó hétvégét kívánok mindenkinek! Pihenjétek ki magatokat amennyire csak tudjátok!
Puszi:Sheila Mendes 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése