2016. október 7., péntek

#2 Második fejezet



Meg teszem az utolsó kanyart és a távolból látom, a Duna színét, a hajókat és a teherautókat. Eszembe jut a nap, amikor elsőnek megöleltem Gergőt, amikor elsőnek beszívhattam mélyen az illatát, amikor elsőnek megéreztem szívének dobbanását. Újra eszembe jutott a nap, s mintha a jegeskéz újra hozzáért volna a szívemhez, de én elűztem az emléket és leparkoltam. Megvártam amíg Nati leszáll, én pedig megrögzötten nézem életem első olyan ölelését, amit visszakívánok. Kérem vissza azt a maciölelést, kérem vissza azt a barátomat, akitől életem első csókját kaptam. A gondolatra a hídra néztem és szinte újra éreztem, ahogy puha ajka megérinti az enyémet. Ösztönösen megérintettem az említett testrészt, és elmosolyodok, de aztán egy szomorú emlék is eszembe jut, még pedig az utolsó sétánk Momóval, emlékszem, hogy zokogtam az nap és az emlék hatására a torkomat elkezdi szorítani a sírhatnék. Vajon mi lehet az én éhenkórász szőrmók kutyusommal? Vajon jól van? Egyáltalán életben van még? Nyelek egyet és a dohányzó Natasára nézek, aki szinten a hidat nézi és vigyorog. Talán neki is jó emlékei vannak, amik a hídhoz köthetőek. Leszálltam a Yamaha-ról és mellé álltam végig nézve a túloldali zátonyon, a ladikokon, melyek a vízen úsztak, az embereken akik pecáltak. Beszívtam a víz illatát, s egyszerűen nem is lehetett összehasonlítani a pesti Duna illattal. Nem tudom, hogy mi a különbség, de nekem ez az illat sokkal kellemesebb volt, mint amaz. Szememmel a végig futottam a graffitiken, amiken látszik, hogy kicsit sem kedvességből készítettek, így elhúztam a számat. Mi történhetett?
-Fura úgy itt lenni, hogy te is itt vagy. Motorral.-nevet fel
-Mennyiszer jártál ki egyedül ide?
-Rengetegszer. Volt, hogy a házimat is itt csináltam meg. Nem akartam otthon lenni. Nem akartam apámmal és annak a cafkájával egy légtérbe lenni. Inkább itt voltam, vagy a városban esetleg még a homokbányában. Sok minden változott, amíg távol voltál. Ádám sportolt, vagy velünk volt, szinte alig járt be órákra, mert egyszerűen bántotta, hogy nem vagy itt, de ennek az lett az eredménye, hogy ő volt az első a Bereczkis felvételin, de azért sokat volt Kármennel is. Martint annyira nem hatotta meg, de azért hiányoztál neki. Bálint az anyjával volt a kórházban suli után és később elkezdett bulizni. Minden hétvégén a városban volt és volt, hogy én találtam meg hétfő reggel a Sugó parton, ugyanis a haverjai otthagyták, miszerint biztos hazatalál. Sosem mondta, hogy hiányoztál neki, de az arcára volt írva. Aztán beletörődött, hogy nem jössz vissza és kevesebbszer járt el inni, többet tanult és már szinte biztos az ösztöndíja az orvosira. Vagyis az anyja szerint. Kármen a szokásosnál is csöndesebb lett, durván ráfüggött a rockra és sötét ruhákat hordott, de úgy fél év után elfogadta, hogy nem fogsz írni és változni kezdett és látod mi lett az eredménye. Kész nő lett. Én pedig vagy velük voltam, vagy még azzal a fiúval, akit mag láttál. Patriknak hívják és mindig neki mondtam el a bánatomat, mert a többieket nem akartam még ezzel is terhelni. Nem egy barátom átbaszott, a többiek befordultak, én pedig egyedül maradtam, de aztán tízedikben jött a felmentő sereg és Patrik egyik szünetben oda jött és elkezdett velem beszélgetni és hosszú idő után ő nevetetett meg először, s miatta láttak az emberek őszinte mosolyt rajtam. Egy szóval szar lett az élet miután leléptél.
-Nem akartam.-hajtom le a fejemet. Én tettem volna tönkre mindent? Miattam estek be a szarba? Fasza barát vagyok, mit ne mondjak!
-Senki sem akarta. Csak tudod kurva szar volt ez az egész. Azért tényleg írhattál volna legalább egyszer egy héten, hogy azért tudjuk, hogy élsz e vagy már meghaltál. Amikor anyudat alig láttam fent facebook-on és téged meg egyáltalán már tényleg azt hitük, de aztán frissítetted a profilképedet, ahol nagyon úgy néztél ki, hogy nincs szükséged ránk. De aztán jött a mostani, hogy merengve nézed a naplementében a Dunát, akkor valahogy látszott rajtad, hogy így érzed magad. Olyan fapofásan.
-Hát nem éreztem magam valami jól fent Pesten. És tudom, csak a magam érdekeit néztem, hogy nem írtam nektek, nem akartam, hogy rosszabb legyen, aztán bebeszéltem magamnak, hogy nem akarom, hogy nektek rosszabb legyen. Csak hát az emberek vagy magukra gondolnak elsőként vagy egyáltalán nem gondolnak magukra. A kettő közül a valamelyik. Én sajnos az első voltam.
-De legalább bevallod. Ez jó dolog.-enged meg egy halvány mosolyt
-Ha beszélsz majd azzal a Patrikkal, akkor mond meg neki, hogy köszönöm, hogy boldoggá tett.
-Miért nem te mondod meg neki? Úgy is ott lesz este.
-Jut eszembe. Mégis milyen jelenésem lesz ma este?
-Találkozol Ádámékkal.
-És ahhoz adott öltözködési tanácsot Kármen?-vonom fel a szemöldököm
-Szóval nem akarta elmondani, mégis hova megyünk. Akkor majd én. Szóval Emi, ma este egy koncertre megyünk, melyen a te lovagod fog énekelni.
-Hogy mim?-kerekednek el a szemeim
-Lovagod. Aki miatt annyira nézted a hidat és azt a tömböt.-kuncog, mire elpirulok.
-Na és te miért nézted a hidat?
-Azon gondolkodtam, hogy hogy nem vettük észre, ahogy ti nyáladzatok ott.
-Ezt most úgy mondod, mintha te nem csókolóztál volna.
-Én már a legjobb dolgon is túl vagyok aranyom.-kacsint
-És talán már a kisbaba is úton van?
-Hülye.-löki meg a vállam
-És milyen volt? Kivel volt egyáltalán?
-Hát öhm… Martin.-túr a hajába én pedig akár egy örült visongani kezdek és ugrálni
-Tudtam én. Tudtam, hogy ti egyszer együtt lesztek.
-Azért lassan a testel! Nem vagyunk együtt!
-Akkor majd lesztek.-legyintek
-Annyira biztos vagy benne.
-Nem, csak optimista. Na, de azt nem mondtad meg, hogy milyen volt.
-Nagyon jó. Egyszerűen nem lehet elmagyarázni azt tapasztalni kell.
-Ezt most azért mondod, mert még mindig kicsinek gondolsz, vagy azért mert részeg voltál és alig emlékszel valamire?  
-Józan voltam. És nem, nem azért. Hanem azt tényleg tapasztalni kell.
-Jó oké.-emelem fel a kezeimet védekezően
-Szeretnél még valamit tudni?
-Mi volt Gergővel?-nyelek nagyot miután felteszem a kérdést
-Eltűnt. Csak motorján láttuk két évig, aztán pedig hirtelen előjött és elkezdett velünk beszélgetni, hívni minket a Mediterránba, aztán meg a gépén kutakodva megtaláltam azokat a felvételek, amiket most az interneten is meg lehet találni. Úgy addig nem is tudtuk, hogy jó hangja van.
-Várj. Még mindig a kedvenc színe a zöld?-rakom össze a hallottakat
-Igen. Miért?
-Te szent tehén! Ott lesz Odett is!
-Bognár Odett?-kérdi én pedig bólintok
-Az a picsa minden koncertjén ott van. Egyszer majdnem megcsókolta, aztán pedig ő maga rakta ki, szóval nem értem, hogy mégis hogy nem jut el a tudatáig, hogy nem akar tőle semmit Gergő.
-Figyelj, ha meg tudja, hogy én ismerem, hogy közelről ismerem, akkor engem le fog fejezni az osztály előtt!
-Nem lesz semmi gáz! Nyugi!-fogja meg a vállam
-Szerinted mit fog szólni ahhoz, hogy hazajöttem?
-Örülni fog. Még ha nem is fogja kimutatni, szerintem ismered annyira, hogy lásd.
-És ha nem fog megismerni?
-Az lehetetlen. Elmentette a mostani profilképed, ha szemből nem is, de oldalról biztos meg fog ismerni.-nevet fel
Én is elvigyorodtam, de sajnos anya felhívott és hazarendelt, miszerint, szeretne beszámolót hallani az első napomról, így sóhajtva bólintottam, és intettem a vöröskének, hogy indulunk, mire a hátára vette a táskáját, én pedig felültem a kék Yamahára, majd ő is és elindultunk hazafelé. Az úton nem sokan voltak, inkább hátizsákos tiniket láttam, akik önfeledten mosolyogtak, hogy vége az első napnak, az autósok pedig vagy a gyereküket vitték haza, esetleg ebédszünetet tartottak, ugyanis egyesek úgy nyomták a gázt, hogy az hihetetlen. Hová sietnek ennyire az emberek? A körforgónál megálltam, hogy elengedjek egy lánycsoportot, akik között megpillantottam Odettet is. Furán nézett rám, ahogy a mögöttem ülő Natasára is, majd elrántotta a fejét és tovább nevetgélt a barátnőivel, én pedig azonnal meghúztam a gázt, amint elmentek előlem. Miért fura az embereknek, ha egy lányt látnak elől a motoron? Persze, mi csak hátul ülhetünk, mi nem is vezethetünk efféle járműveket. Pesten ilyen nem volt. Ott azt csinálhattál, amit akartál senki nem mondott semmit, senki nem nézett rád furán, mert ott mindent láthatsz. Ez viszont jó volt a fővárosban. Hogy nem bámultak állandóan. Lefordultam a hídnál és egyenesen az Újhíd felé vezetett az utam, aminek köszönhetően átjutottam a Pandúr-szigetre, onnan pedig egyenesen mentem. A fás útszélek megnyugtatattak, így lassítottam, tetszett, hogy erre nem járnak annyira veszett sokan. Ez nyugodt volt. Látszik, hogy elszoktam már attól, hogy random emberek néznek meg alaposan. A kereszteződésnél megálltam, így megvártam, amíg az autó felvonulás elhalad előttem, de váratlanul a sort egy fekete-fehér nagymotor zárja. Valószínűleg ugyan olyan fajta, mint az enyém. A fiún egy fekete sisak van, világoskék póló és egy szürke térdig érő pamut nadrág, lábán egy hosszúszárú cipő. Bőre barna, karja izmos, ahogy a vádlija is. Látszik, hogy sokat fut. Végig néz rajtunk, majd inkább az utat figyeli és megelőzi azt az öt kocsit, ami az előbb ment el előttünk. Érzem, hogy Nati lefagyott, mire én elvigyorodok. Talán az ő régi szerelme, Dominik az. Az újabb körforgónál nem kell megálljak, egyszerűen csak megyek, aztán pedig nemsokára már a házunk előtt állunk. Leszedem a sisakot és megvárom, amíg a vöröske leszáll, én pedig tovább nézem komoly arcát. Vajon min jár ennyire az agya? Talán a motoros megbántotta? A vállára teszem a kezem, mire visszatér a valóságba és rám vigyorog, akár a tejbetök. Most már végképp nem értem ezt az egészet. Egyszer komor, aztán pedig vigyorog? Ez a kettő teljesen ellentéte a másiknak, ráadásul nem létezik az, hogy valakinek ilyen gyorsan megváltozzon a hangulata. Összeráncoltam a homlokom és leszálltam a kicsikéről, de közben egy pillanatra sem vettem le róla a szemeimet, próbáltam kitalálni, hogy mégis minek örül ennyire. Jó lenne, ha meg is szólalna, hátha segít egy kicsit, de nem nagyon akar, így inkább én nyitom ki a számat.
-Mi ütött beléd?
-Semmi. Belém semmi.-kezd el ugrálni és belép a kapun
-Ki volt az a fazon, aki miatt ilyen fura lettél?
-Majd este meglátod.-kacsint
-Ilyenkor az agyamra mész.
-Nekem az apám megy az agyamra.-sóhajt az ajtó előtt
-Miért nem jössz át hozzánk?-biccentek az ajtóra
-Azért mert nekem még takarítanom kell, mert ha nem, megint magamnak veszek vacsorát.
-Nyugodtan átjöhetsz akkor.
-Aranyos vagy, de inkább nem.-enged el egy fájdalmas mosolyt és egy intés után belép az otthonának nevezett lakásba
Szomorúan nyitok be a saját lakásunk ajtaján, majd a táskámat lehajítom a fal mellé és elüvöltöm magam, miszerint megjöttem. Anya a kanapén ült és a vérnyomását mérte, így csak intett, de már megszoktam. Előbb a vérnyomásmérés, majd a köszönés. Mióta elköltöztünk Pestre, azóta állandóan megméri azután miután hazaért, szóval így tudok következtetni, hogy mikor ért haza. Szóval anya kb. tíz perce van itthon. Bedőltem az ágyamra, de aztán megláttam azt a csomó dobozt és inkább felkeltem. Jobb előbb túlesni rajta, mint később. Kitártam a szekrényemet és elkezdtem sorba bepakolni a ruháimat, amit kellett vállfára akasztottam, a többit pedig összehajtva tettem el. A fiókokba a fehérnemű került, meg az egyéb dolgok, mint például fülhallgató, fotóalbumok, a nyaralásokon szerzett tengeri kagylók, régi rajzok. A kezem ügyébe akadt az a fotó, amin még tizenkettő voltam és mellettem pedig az a srác állt, akiből mára már zenész lett. Egy szürke télikabát volt rajta, fején a fekete kapucni, mely a pulcsijához tartozott, egy fekete farmer és egy bakancs. Rajtam a kék kabátom és annak a kapucnija a fejemen, melynek szőre félig eltakarta az arcomat, kék nadrág volt rajtam és a fekete csizmám. Kezem a zsebembe volt, orrom és az arcom piros volt, és szégyenlősen vigyorogtam, miközben a fiú átkarolta a vállamat. Ez akkor készült, amikor elsőnek mentem jégkorcsolyázni és próbáltak tanítani korizni, ami mondhatni össze is jött, ugyanis az utolsó egy órában, már tudtam, a nélkül menni a köröket, hogy el ne esnék, de nem is én lennék, ha az utolsó kör végén el ne pottyannék. Azóta nem is voltam jégen. Vagyis voltam, de akkor nem volt korcsolya a lábamon, hanem cipő, s hát cipővel menni a jeges járdán nem a legjobb. Elmosolyodtam az emlékre, majd betettem az albumba a fotót és fojtattam tovább a pakolászást. Könyvek jöttek könyvek után, a laptopom is a helyére került, ahogy a hi-fim is, aminek a szomszédok nem fognak örülni, ugyanis nem a csendes zenehallgatásról vagyok híres. Egyre több üres doboz lett, míg a végén már egy sem maradt, így kimenten valami étel után kutatni, ugyanis a gyomrom jelezte, hogy kaját akar. Kinyitottam a hűtőt és kivettem az egyik fagyisdobozt, amiben valószínűleg élelem van, de azért kinyitottam és megláttam benne az egyik kedvencemet, mégpedig a lassange-t. Megnyaltam a számat, majd hevesen kezdtem el tányér után kutatni és még hevesebben szedtem ki az adagomat a dobozból, majd türelmetlenül tettem a mikróba a tányért. Hallottam, ahogy anya felnevet, de nem törődtem vele, én a ketchup-ot kerestem, ami természetesen az egyik szekrénybe volt elrejtve, de én, mint híres ketchupfogyasztó, bárhol megtalálom. Pont csipogott a gép, mire kinyitottam a mártást így azonnal ki is vettem a tányért és jól megajándékoztam egy „kevéske” ketcup-pal, majd enni is kezdtem a finomságot. Kicsit betegesen imádom az említett mártást, de ha egyszerűen olyan finom? Leülök anyu mellé, aki a telefonját nyomkodja, így én bekapcsolom a tv-t és azonnal arra a History-s csatornára kapcsolok, ahol szerencsémre az ókori Egyiptomból beszélnek, így megkönnyebbülten elmosolyodok, miközben a szám tele van, mire anya furán kezd el méregetni, de inkább rám hagyja. Fél szemmel a tévét figyeli, de képtelen magába tartani az a széles mosolyt, ugyanis eléggé viccesen nézhetek ki, miközben a paradicsomos-húsos tésztát tömöm magamba. Megtörlöm a számat és csak nézem, ahogy Nefertariról beszélnek II.Ramszesz feleségéről, ahogy megmutatják az épületeket, ahogy az akkor királyságot mutatják be. Mindig is érdekelt az ókor, tulajdonképpen ez az egyetlen dolog, ami tényleg érdekel a történelembe. Jó tanuló vagyok belőle, a legtöbb dogát ötösre megírom, de valahogy az ezerötszázas évek óta nekem nem fekszik, a töri. Az akkori dolgok kicsit sem hoznak lázba, míg az előtte lévő dolgok igen. Jó megtanulom, de úgy utána nem foglalkozom vele.
-És milyen volt az első nap? Találkoztál Kármennel?-kérdi anyu
-Nekem jó volt, tetszett a suli. Igen találkoztam Kármennel, szegénykém sírt is egy sort. Az osztályom egész jó, kivéve a padtársamat. Ő olyan, mint a filmekben az az idegesítő szőke, aki gazdag, és mindig van valakije.
-Akkor próbáld figyelmen kívül hagyni és a többiekre koncentrálni.
-Szerintem az lesz. És milyen volt az első munkanap?
-Olyan, mint általában. Körbevezettek, utána elmondták mi a dolgom és magamra hagytak, aztán amikor vége volt a munkaidőmnek, hazajöttem.
-És Szabi? Vele beszéltél?
-Igen. Azt mondta, hogy szimpatikusak neki a többiek ott a Démásznál.
-Mondjuk a Tamás eléggé sokat mesélt az ottani emberekről, szóval már tudjuk, hogy kik dolgoznak ott. De azért szeretném majd Szabolcs véleményét is kikérni.
-Tőled nem is lehet mást várni.-nevet
-De most na.
-És találkoztál Natival?
-Igen találkoztam reggel is, suli után pedig elmentem érte és kimentünk a Dunához, majd hazajöttünk. Este pedig elmegyek majd velük, hogy találkozzak a többiekkel. Ja és Bálint végül a Türrbe ment, nem a Szent Laciba. 
-Akkor vele is találkoztál. Tudsz valamit még a többiekről?
-Ádi és a bátyja a Bereczkibe mentek rendészetire, Gergő pedig elkezdett zenélni. Tulajdonképpen este az ő koncertjére megyek, pontosabban ilyen garázs buli, esetleg pince. Igazából fogalmam sincs.
-És kiheverted?
Na, itt nyeltem egy nagyot és lesütöttem a szemem. Őszintén, nem tudom. Sokat gondoltam rá, de aztán ki ment az életemből, de nem vagyok benne biztos. Valami mindig lesz, mert azt mondják, hogy az első iránt mindig érezni fogunk valamit és talán ez igaz is. Erről nem tudok nyilatkozni.
-Majd kiderül.-rántok vállat
-És mikor mentek?
-Majd, amikor Nati ír vagy csörget, ugyanis vele megyek. Pontosabban ő jön velem.
-Akkor légy szíves kicsípni magad estére.
-Már te is kezded? Miért nem jó az, ahogy vagyok?
-Szerintem fel kéne húznod azt a ruhát, amit még télen vettél. Azt a virágosat.
-Anya. Motorral megyünk, és nem akarok majd Marilyn Monroe-sat játszani.
-Akkor valami szép felsőt.
-Nekem ez is az.
-Lehetetlen vagy. –kezdi el dörzsölni a halántékát
-Tudom. A hajamat megcsinálom, meg felkapok valami ékszert és ennyi. Annyira nem akarok kiöltözni.
-Ha már ékszer van a dologban, akkor jó.-bólint én pedig felkelek az ülőgarnitúráról és a tányért a mosogatóba rakom
-Jut eszembe. El is mosogathatnál.
Nevetve meg rázom a fejemet és el is kezdek mosogatni. Sokan nem szeretik csinálni, de én kifejezetten igen. Nem tudom miért, de én élvezem, ha a karom vizes lehet. A szivacsra nyomom az illatos löttyöt, majd el is kezdem leszedni a koszt az edényekről, miközben pedig csöndben hallgatom, ahogy anya összeköti a telefonját a tévével, majd pár másodperc múlva felcsendül anya egyik kedvelt száma az Ocean Drive. Elkezdem a fejemet ingatni jobbra-balra, miközben dúdolom, a dallamot néha pedig elhagyja a számat egy-egy szó, ami elhangzik. A kezem hol a vízben, hol pedig a levegőben, de lassan elfogytak a törékeny tányérok és az evőeszközök, így megtöröltem a kezemet és az alkaromat, majd besétáltam a szobámba és megnéztem az időt, de láttam, hogy írtak. Ajkat rágva néztem meg a teljes üzenetet, majd fejvesztve szedtem elő a hajsütőmet és a fürdőbe rohantam vele. Bedugtam a zsinórját a konnektorba és a lábammal dobolva vártam, hogy kellően felmelegedjen, de az idő rohamosan telt és ez a vacak, még mindig nem volt elég meleg, de inkább legyenek kisebb és kevésbé tartós loknik a hajamba, minthogy elkéssek, így el is kezdtem a göndörítést. Tincs jött tincs után az én szám pedig már igen közel állt ahhoz, hogy elkezdjen vérezni, így inkább abbahagytam annak rágcsálását. Végre kész lett a hajam, így gyors megigazítottam a sminkem és újra visszatérve a barlangomba, felvettem az ezüstláncomat, melyen egy apró kékkő csüngött körülötte szintén ezüstdíszítéssel, aztán pedig meghallottam a csengőt. Basszus! Kirohantam a szobámból és az ajtót kirántva a helyéről néztem Nati szemébe, aki furcsán méregetett. Gondolom kicsit csapzottan nézhetek ki, de ő valami fantasztikusan. Egy fekete szegecses rövidnadrágot viselt, egy fehér csipkés crop toppot és egy superstar cipőt, haja oldalra volt dobva, nyakába egy ugyan olyan mai divatos nyaklánc, mint ami rajtam is van, amit inkább mondanék nyakörvnek, de ha valakinek ez tetszik, akkor hajrá. Viselje szeretettel.
-Gyere be.-lépek arrébb, hogy be tudjon jönni
-Siettél?
-Igen.-veszem le a nyakörvet magamról és az ágyamra dobom
-Szia Nati!-köszön anyu a vörös hajú lánynak
-Szia Noémi.-somolyodik el a lány és viszonozza anyu ölelését
-Te is hogy megnőttél.
-Hát igen. Eléggé magas lettem.-húzza el a száját
-De neked legalább nem olyan tacskólábaid vannak, mint nekem.-bököm meg a vállát
-Igaz.-ölti rám a nyelvét
-És hova is mentek pontosan?-néz Natasa szemébe édesanyám
-Az egyik barátom házában fog Gergő tartani egy úgymond suli indító koncertet. Max hatvanan leszünk.
-És ez a koncert meddig is fog tartani?
-Azt hiszem éjfélig.
-Háromnegyed egyre itthon legyél!-néz rám komolyan én pedig bólintottam
-Akkor jó szórakozást.
-Majd akkor háromnegyed egykor itthon vagyok.-kacsintok és kitoloncolom a házból Natit, akinek a kezében csak most veszem észre a kék sisakot
-Ez mégis honnan van?
-Még Dominik vette, aztán nálam maradt és gondoltam, nincs kedved kifizetni a bírságot, ha meglátnak sisak nélkül valamelyikünket.
-Ebben igazad van.
-És várod már?
-Inkább izgatott vagyok, ami egyenlő azzal, hogy várom. Négy év után újra együtt látni a csapatot.
-Igen. Fura.
Feltesszük a sisakot és felpattanva a Yamahára elindulunk… valahová, ugyanis még nem mondta meg a címet a leányzó, csak utasításokat mond. Aztán hirtelen a volt általános iskolám mellett találom magam, mire kicsit lelassítok, hogy alaposan végig mérjem az iskola előtti kis parkot. A mozdony még mindig ott áll, a régi fák közül már csak pár áll a helyén, már facsemeték állnak aprón az óriás fák között. A mögötte lévő iskola udvarán egy-két gyerek szaladgál, s mintha felújították volna. Egyszer még talán ellátogatok ide egyszer. Elfordítom a fejemet és átmegyek a síneken egyenesen, majd Nati kiadja az utasítást, hogy forduljak jobbra, én pedig így is tettem, követve az egyenes, kissé göröngyös utat, aztán pedig a vöröske int, hogy forduljak, balra én pedig a híres Paprika utcában találom magam, ahol régi ismerőseim laknak, de mégsem tartom velük a kapcsolatot. Végig nézek a csodás házakon, s azoknak gyönyörű kertjein, miközben lesem a házszámot, s amikor meglelem, lefékezek. Szinte nem is kellet keresgélnem, ugyanis az úton nem egy autó állt, de néhány motor is feltűnt, emberek sokasága beszélgetett kint, de bentről már hallani lehetett a zenét, a levegőben már látni lehetett a füstöt, amiből arra következtettem, hogy sütögetni fogunk, vagy csak a tábortűz körül fogunk ülni. Bemegyek a kapunk, majd egy félre eső részen leállítom a kicsikét, majd meg is hallom, ahogy Kármen elkezd üvölteni nekünk, hogy mégis merre találjuk őt. Mindketten leszállunk, és a kormányra akasztjuk a sisakokat és nevetve nézzük az idétlenül integető és ugráló leányzót, aki szinte már lihegve közli, hogy kövessük. Egy sima kék rövidnadrágot és egy baba kék trikót viselt, melyen egy muffin volt pont a szíve fölött. Nem is ő lenne, ha nem vette volna meg, kimutatva ezzel, hogy imádja a sütit. Ahogy egyre jobban beljebb nyomultunk, egyre több ismeretlen embert láttam, s egyre több lányt láttam, akin volt valami zöld. A legtöbb lányon a póló volt az, de sokakon még a nadrág is zöld volt, de valaki szolidra vette, inkább zöld cipőt és ékszert húzott. Nem értem. Attól még, hogy zöldet húznak nem fognak bejönni neki, inkább csak megijed tőlük. Vagyis én megijednék az biztos. Aztán pedig meglátok egy szőke buksit, széles vállú és izmos fiút kezébe egy üveg sör, míg a mellette lévő srác haja eltakarja a fél arcát, fején egy sapka és szálkásan izmos. A szőkén egy fehér póló és fekete farmer, míg a barnán egy fekete feliratos felső volt és egy sötétkék bermuda. Ott volt Bálint is, s már láttam rajta azt a sunyi mosolyt, innen tudtam, hogy észrevett minket. A szívem hevesen dobogott, és az ujjaimat tördeltem, s abban is teljesen biztos voltam, hogyha ülnék, akkor ráznám a lábamat idegességemben. A gyomrom összeszűkült, ami rá is tett egy lapáttal, én pedig megtorpantam. Biztos, hogy lesz merszem két ilyen izmos srác elé állni, miután négy évre eltűntem? Nyeltem egy nagyot és mély levegőt vettem, majd léptem még párat és megálltam Ádám mögött, aki még mindig nem vett észre, így kénytelen voltam megkocogtatni a vállát, mire óvatosan oldalra fordította a fejét és a válla fölött nézett le rám, de aztán az egész testével felém fordult. Arca csontos volt, szemei ragyogtak, ajka pedig egy kisebb o alakot vett fel. Csak nézett engem, pont, ahogy én is őt, aztán pedig lejjebb hajolt és átölelt, én pedig nyaka köré fontam karjaimat. Úgy szorítottam magamhoz, mint egy életmentő faágat, mint valami kapaszkodót, mert úgy éreztem, hogy ő belé bármikor kapaszkodhatok. Ő már az első naptól kezdve kedves volt velem én pedig amint elmentem, nem is beszéltem vele, egyszerűen nem is értem, hogy miért nem küldött el a francba. Csíkká préseltem ajkaimat, ahogy a fejemet a vállába fúrtam és türtőztettem magamat, hogy ne sírjam el magam, de nem sikerült vissza tartanom, itt már nem. Csöndben folytak le a cseppek az arcomon, majd rácsöppentek a fiú pólójára, aki ezt megérezvén elkezdte simogatni a hátamat. Egyszerűen csak sírtam és örültem, hogy itt vagyok, velük, a családom megmaradt tagjaival.
-Emi!-súgja én pedig bólogatni kezdek
-Hazajöttem.-csuklik el a hangom, ő pedig eltol magától
A tekintetében ott csillogtak a sós könnyek, de benne volt annyi, hogy nem bőgi el magát, mint én. Szélesen elmosolyodott látván könnyes arcomat, amiket azonnal letörölt és hátrébb lépett, megengedve, hogy a bátyját is megölelgessem. Ő már valamivel alacsonyabb volt, szóval ez az ölelés valamennyivel közelebbire sikeredett, de őt is pont ugyanannyira szorítottam, mint öccsét. Ő ott volt velem, amikor éppenséggel apám miatt sírtam, akkor ő vigasztalt meg, holott alig ismert. Nagyon utáltam magam. A legjobb barátaimat szó nélkül hagytam szenvedni, nem is érdeklődtem utánuk, egyszerűen csak saját magamra gondoltam. Hogy lehettem ennyire bunkó? Hogy lehettem velük ilyen?
-Üdv újra itthon!-húzodik el és ő is végig simít az arcomon
-Annyira szemétnek érzem magam.-nézek rájuk
-Már bocs, de az is voltál.-nevet Bálint
-Tudom jól. És szeretném jóvátenni.
-Akkor többet ne hagyj itt minket.-karolja át a vállamat Kármen
-Sosem akartalak itt hagyni titeket.
-Akkor ne is hagyj el minket többet.-mosolyog Ádám
-Na de ne sírjunk, hanem igyunk.-vesz elő még három sört Bálint is mind a hármunknak oda adja
-Hol van az est egyik szervezője?-néz körbe Nati
-Valahol a házban. Vagyis pontosítok. Ott van.-mutat Martin balra, mire én azonnal oda kapom a fejem és meglátom Gergőt
Egy sötét farmernadrág van rajta, egy roshe run, s egy sima fekete póló, bőre barna, haja pedig bebarnult, de az a kócos megjelenés megmaradt. Ajkán vidám mosoly, szeme előre néz, és ahogy követem a tekintetét egy fiút látok, akinek kezében egy basszusgitár pihen, amit éppenséggel behangol, de újra rápillantok, és csak nézem a négy éve nem látott fizimiskát, mely boldogan vizslatja a hatalmas tömeget. Aztán felénk kapja a tekintetét és int a csoportnak, majd teljesen lefagy, ahogy megpillant engem Ádám mellett.

Sziasztok! Egy kis eltűnés után újra itt vagyok, szóval így a hétvégén még egy résszel engesztellek ki titeket, szóval lehet készülni. Remélem tetszett nektek a rész, várom a véleményeket és köszönöm a pipákat! :)
Puszi:One Girl 

2 megjegyzés:

  1. Hahi giiirl!
    Huhh. Említettem már, hogy ezt a sztoridat egyre jobban szeretem?! Egyszerű alapszál, nagyszerű történet. Rettentő összeszedett és ahw *-* Istenem. Na mély levegő mielőtt megpusztulunk izgatottságunkban. A szereplők, a csapat, oda-meg vissza vagyok értük:3 Bár Emmának ajánlanék egy márkás palacsintasütőt amivel helyrerakhatja Odett arcát^^
    A szereplők nagy változáson mentek keresztül, s bár volt mindenkinél egy sötét korszak úgy gondolom jó irányba (Gergőről még így nem nyilatkozom). Mindenki annyira a szívemhez nőtt (Odett kilőve, de ilyen is kell). Amúgy meg dá-dá *virtuális elverés avagy seggre pacsi Emy módra*. Kisasszony! Hogy merészeli itt abbahagyni! Eljött a várva várt pillanat és hiába tekertem lefelé orrvérzésig valamiért nem folytatódott a rész. Szóóóval remélem hamarosan kirakod a következő részt, ahol beleláthatunk egy Germa (igen még mindig shippelem, a remény hal meg utoljára, bár most van egy másik is a Ádmen [Ádi+Kármen hihi]) beszélgetésbe. Egy MÉLY TARTALMAS beszélgetésbe.
    Nem tudom elégszer elmondani, szóval most lebetűzöm: I M Á D T A M. Imádtam. ImÁdTaM.
    Nagy izgalommal várom a következő csodálatos részt.
    Rengeteg imádat <3
    Emy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Heyoo!
      Említettem már, hogy annyira cuki vagy, mint egy édes kisbocs? :D
      Köszönöm, hogy ilyen jó véleménnyel vagy a bloggal, de azt nem mondanám, hogy összeszedett. Amúgy mégis milyen jó kis palacsintasütő márka az, amit pofozásra is lehet használni? :D
      A szereplők tény és való, hogy változtak, hiszen négy év telt el, ami sok idő, ezalatt a személyiség és változik. Mindenki a szívedhez nőtt? Akkor az összes barátom a szívedhez van nőve aranyom! :D
      Elfelejtettem mondani, hogy egy kis rosszcsont manó vagyok? Akkor most közlöm, hogy én bizony az vagyok. Amúgy a rész hamarosan érkezik, szóval nem kell sokat várni rá.
      Én meg téged imádlak te hibbant nőféle személy. :*
      Puszi:One Girl
      Ui.:Micsoda shippelési nevek vannak. :D

      Törlés