2016. szeptember 16., péntek

#2 Prólógus



Autók között szlalomoztam, s kihasználva a sebességhatárt (amit én szabtam), annyival mentem, amennyivel el sem tudtam képzelni. Egyszerűen élveztem, ahogy a szembeszél belekap a hajamba, ahogy az adrenalin átjárja az egész testem, s arra késztet, hogy üvöltsek fel kiadva magamból azt a boldogságot, amit a gyorsaság okoz nekem. Hiszen régen nem voltam ilyen boldog. Mióta elhagytam a szülővárosomat (hála a fatökű apámnak) azóta nem sűrűn láttak mosolyogni. Igazából nem sok minden történt ebben a négy évben. Feljöttünk, iskolába jártam, ahol egész normálisak voltak velem, ugyanis a legtöbbjük átérezte a helyzetemet, mert ők is úgy költöztek be a városba. Itt is találtam barátokat, de nem olyanokat, mint akik otthon vannak, valószínűleg már elfeledkezve rólam. Négy év tökéletesen elég volt arra, hogy elfelejtsenek annyira, hogy egy kellemes emlék maradjak számukra, hogy volt egy Emma nevű lány, aki ott volt velük, s ők is ott voltak vele. De Gergő nem hiszem, hogy emlékezne rám. Hiszen annyi gyönyörű lánnyal járt azóta, hogy én leléptem. Én rám mégis miért emlékezne? Talán azért, mert én voltam az, aki szétszedte őt az akkori barátnőjével, aki történetesen az én (volt) legjobb barátnőm. Vajon velük mi lehet? Minden jól megy velük? Mi minden történt velük? Milyen izgalmas és vicces dolgokról maradtam le? Igaz, mindig nyomon követtem őket mindenhol, szóval egész sokat tudok róluk, de ők is ugyan ezt tették? Vajon ha most oda állítanék eléjük, megismernének? Valamelyiküknek fel kell ismernie, vagy ha nem, akkor igazából hiába költöztünk vissza Bajára. Vagyis nem hiába, mert itt van az a középiskola, amibe szerettem volna járni, így nincs hiába. Meg szerintem én már úgy jól érezném magam, hogy alig beszélnének velem, mert otthon vagyok. De azért jól esne. Lekanyarodtam, majd megláttam a Baja táblát, amitől egy hatalmas vigyor ült az arcomra. Kicsit lassítottam, hogy azért ne büntessenek meg a rendőrök, mert az eléggé gáz lenne, ha úgy találkoznék az apámmal először, hogy megbüntet. Őt se láttam már a válás óta. Igazából senkit sem láttam élőben a válás óta. Mindent a válás tett tönkre. De nem hibáztatom anyut, hogy beadta a váló keresetett. Megérdemelte apa. Furcsa lesz a város másik végén lakni, de legalább ezt a környéket is alaposan megismerhetem. Az emberek, akik szokták nézni a motorokat, kíváncsian csillogó tekintettel méregettek, ugyanis egy új motoros, főleg akit még nem láttak, az izgi. Megálltam piros lámpa előtt, s néztem, ahogy az emberek átkelnek a zebrán. A tekintetem meg akadt egy vörös szög egyenes hajú lányon, aki teljesen bele volt merülve a telefonjába. Egy egyszerű fekete trikó és egy világoskék színű rövidnadrágot viselt. Mondjuk, ahhoz képest, hogy holnapután szeptember, olyan idő van, mintha még mindig a július lenne. Arcát természetes smink fedte, talán ami nem illett oda, az a vörös rúzs. Az alakja kifogástalan, olyan, amilyennek lennie kell, aztán felnézett és a tekintete azonnal rám villant. Kérdőn felvonta a szemöldökét, én pedig meghúztam a motort, mire elvigyorodott és onnantól tudtam, hogy ki az a lány. Natasa, az én vörös hajú, táncos lábú barátnőm. Felhajtottam a sisakom fekete részét, mire ő érdeklődve nézett a szemembe keresve azt az ismerőst, akinek hasonló huncut csillogás volt a szemében, amikor ő már minden tudott, csak mások voltak tudatlanok. Mielőtt zöldre váltott volna a lámpa, visszahajtottam, s előre fordultam, majd azonnal meghúztam a gázt, amint zöldre váltott, s lefordultam balra egyenesen az otthonom felé.
Otthon leszálltam a járgányomról és végig simítottam azon. Emlékszem, amikor végre összegyűlt annyi pénz, hogy meg tudjam venni ezt a szépséget, azonnal mentem is megvenni, nem akartam, hogy tovább várjon rám. Levettem a sisakot, majd a hajamba túrtam, hogy ne legyen annyira lapos a hajam, mert így úgy néztem ki, mint egy szopott gombóc. Beszívtam az itteni levegőt, és körbe néztem. Ugyan azok a házak vannak itt, mint amikor Natasához jártam ide, ugyanazok a hihetetlenül nagy és drága házak. Hátat fordítottam azoknak az épületeknek és elindultam a ház felé, majd amint beléptem a lakásba, megcsapott az új ház illat. Pont, mint, amikor beléptem a pesti albérletbe. Anya már nagyban pakolgatott, Szabolcs, pedig az új szekrényt szerelte össze. Szabolcs, anya barátja, aki sokkalta jobban bánt velem, mint a biológiai apám, ő már inkább mondtam volna apának, valónak, mint Zalánt. Letettem a konyhaasztalra a sisakomat és leültem anyával szemben és segítettem neki kipakolni, közben pedig elkezdtük megvitatni, hogy mi változott Bajában és mi maradt meg. Ugye a házakat kipipáltuk, ahogy a Napfénylakóparkot is, de anyuék szerint a belváros megváltozott. Sokkal több pub van, mint volt, ahogy nem egy gyorskajáldával is bővült a szerény kis városunk. A piac az sokkal kisebb lett, mert, hogy egy szórakozóhelynek kellett a hely. Szememet forgattam, majd magamba megjegyeztem, hogy lehet, hogy rengeteg a pub, de attól még nem fognak többen Bajára jönni. De többet anyuék sem tudtak mondani, mert a többi részét nem látták. Nem tudom, hogy mi lett a többivel, de igazából félek.
-És láttatok ismerőst?-tettem fel a kérdést, ami azóta ott volt a nyelvem hegyén, amióta beléptem a lakásba
-Talán.
-Mi az hogy talán?-ráncoltam össze a szemöldököm
-Láttam egy ismerős fiút, széles vállakkal, szőke hajjal és azonnal Ádám jutott eszembe, főleg, miután megláttam azt a sunyi mosolyt az arcán.
-Lehet, hogy láttad Ádit?-csillantak fel a szemeim
-De ott volt mellette egy másik srác is, akinek világos barna haja volt, és vékonyabb. Lehet, hogy Bálint volt, esetleg Gergő, de nem vagyok benne biztos, Talán a féltestvére.
-Márkra gondolsz?
-Igen!-ugrott be neki a név
A nevek hallatán az izgalom futott végig a testemen, de mégis volt ott egy kis csalódottság, ugyanis Kárment, se én nem láttam, sem anyu. Vele vajon mi lehet?
-Na és te?
-Natit. Natit láttam.-nevettem fel
-A motor miatt nézett rád?-mosolygott anyu is
-Lehet, de miután meg látta a szemeimet, éreztem, ahogy forognak a fogas kerekek a fejecskéjében, kutatva egy ismerős arc után, de nem nagyon jött össze neki, de talán még ma látjuk egymást. Hisz’ egy köpésre lakunk egymástól. Szó szerint.
-Viszont én éhes vagyok, szóval szépen megkérem a hölgyeket, hogy fejezzék be a pakolást és rendeljünk pizzát.-adott puszit anya fejére Szabi
-Hívom is!-vettem elő a mobilom és már tárcsáztam is
De a gondolat, miszerint nem sokára találkozhatok a régi barátaimmal, nem hagyott nyugodni. Végre itthon vagyok, ott ahol születtem, és láthatom majd a barátaimat és talán Gergőt is. Hihetetlen, hogy ő már húsz éves. Hihetetlen, hogy eltelt négy év, s mindenki mennyire megváltozott.

Szépséges péntek estét kívánok minden egyes olvasómnak, vagy pont neked, aki véletlenül tévedtél erre. Körülbelül három hónapja tettem ki utoljára részt, szóval szerintem elég időm volt kitalálni a második évad történetét, ami remélhetőleg a prológus alapján meg is fogott téged.  Szóval eltelt négy év, de újra itt vagyunk Baján és tovább folytatódik a történet.
Szeretném kérdezni, hogy szerintetek jó lett ez a prológus, úgymond bemelegítésnek? És nektek hogy tetszett? Kíváncsian várom a kommenteket. :3
Puszi:One Girl

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése