2016. június 4., szombat

27.Fejezet-Viszlát~Évadzáró

Valaki óvatosan megsimította az arcom, majd óvatosan elkezdett lökdösni, így felnyögtem, jelezvén, hogy nagyon nem tetszik. Átfordultam a másik oldalamra, majd tovább próbáltam alukálni, de a kint sütő nap egyenesen a szemembe világított, így a kutyamorgásához hasonló hangot adtam ki, mire édesanyám kinevetett. Hát akinek könnyen megy a korán kellés... Felültem az ágyamon, s továbbra is csukott szemmel ültem várva arra, hogy hátha megint sötét lesz, de nem jött el a a pillanat így képtelen voltam kinyitni a szemeimet. Kidörzsöltem belőlük valamennyire az álmot, majd anyu szemeibe néztem. Látni lehetett rajt amennyire izgul és fél egyszerre, ami miatt az álmosság azonnal eltűnt, helyére pedig jött a szomorúság és a sírhatnék. A hatalmas gombócot próbáltam valahogy lenyelni, min ahogy a könnyeimmel is tettem, de az nem nagyon jött össze, s ezért sóhajtottam egyet. Az nagy gond lenne, ha én itt fogok lakni egyedül? Szerintem nem lenne olyan vészes. Na jó talán, de na.
-Kezdj el készülődni. Így is sokkal később keltettelek fel, mint kellett volna.-mosolyog rám anya, majd kisétál a szobámból, én pedig elindulok az előre kikészített ruháim felé.
Mindenből a legkényelmesebbet választottam, mert hát kétórás út alatt, nem akarok farmerben ülni, így egy pamut rövidnadrágot húztam fel és egy fekete trikót, de mellettük ott volt az én két útitársam, a telefonom és a fülhallgatóm. Miután felöltöztem zombiként kicammogtam a szobámból és a fürdőben gyors csináltam magamnak egy elviselhetőbb külsőt, majd leültem megenni a reggelimet, ami egy pizzás kifli volt. Komótosan nyammogtam és csak bámultam ki a fejemből, gondolkozva azon, hogy egy nap múlva már pesti lány leszek. Csodálatos. Ott leszek majd a belvárosban, villamossal járhatok majd suliba, és szinte minden harmadik lépésemnél fel kell majd néznem, vagy különben elütnek és majd sírógörccsel nézek majd a kutyasétáltatókra. Momó már nincs itt, őt már elvitték az új gazdái, s tudom, hogy náluk jobb dolga lesz. Nagyobb helye lesz, lesz egy pajtása, aki ugyanolyan fajtájú mint ő, a kisgyerekek éjjel-nappal vele fognak játszani. Szinte biztos vagyok benne, hogy egy-másfél hónap múlva már el is fog minket felejteni, mert olyan jól foglya magát érezni, de én nem. Hiányozni fog az az idegesítő szokása, hogy ha éhes szét akarja rágni a lábad, ha elmész át akarja harapni a csuklódat, ha valami beszédet hall, akkor rögtön ugatni kezd és nem győzzük lenyugtatni, hogy ha eszek, mindig a lábamat kaparja, jelezvén, hogy ő is kér. Minden hülye vagy idegesítő szokása fog hiányozni, de kurvára. Éreztem, ahogy egy könnycsepp kicsordul és én azonnal le is törlöm. Nem sírhatok most, eleget fogok a búcsúzásnál. Vettem egy nagy levegőt és ittam egy pohár vizet, majd elkezdtem azokat a dolgokat is elrakni, amiket eddig nem lehetett és közben végig néztem a lakáson, amin egészen eddig mindig tele volt cuccal, de most teljesen üres, csak a dobozok vannak. Váratlanul két középkorú ember jelent meg az ajtóban, majd köszöntek és elindultak a szobám felé. Szóval az ágyat jöttek levinni. Legalább azt megtarthatom. Fájdalmasan felsóhajtottam, majd elindultam az utolsó körútra a lakásban. Minden egyes falon végig húztam az ujjbegyeimet, minden sarkot megbámultam, de tényleg mindent alaposan megnéztem és furcsán mindenhol volt valami emlékem. A lakás minden szegletében. Kisétáltam az erkélyre, ahol lenéztem a teherautóra, amiben már gyülekeztek a cuccaink, így inkább én is neki álltam segíteni anyuéknak. Doboz doboz után jött és ment a lakásból és a teherautó egyre jobban csak telt és telt. Rettentően szokatlan volt, hogy most mások helyett, magunkat látom elköltözni és most nem én figyelem a költözőket, ha nem mások minket. Úgy éreztem, hogy egy darabot kiszakítanak belőlem. Semmim sem maradt a barátaimon és anyán kívül. Semmim.
-Nézz már magad elé!-emeli fel a hangját egy eléggé dühösnek kinézi férfi, majd csak aztán ér el a tudatomig, hogy tulajdonképpen rátapostam a lábára és neki mentem. Ez az Emma! Így kell elbaszni mindent!
-Sajnálom!-kérek bocsánatot, de ő csak felmordul és halkan elhord mindennek. Jó tudom, amikor ilyen vagyok, faszfej vagyok, de attól még nem kell elhordani mindennek!
Oda állok anyu mellé, aki éppen a kamion sofőrrel beszélgetsz, s úgy teszek, mintha figyelnék, vagyis megpróbálnám elcsípni az utcát és a házszámot, de igazából annyira érdekel, minthogy a szomszéd milyet szart reggel. A hátam mögül meghallom egy ismerős szám első dallamait, mire megfordultam és megláttam, ahogy Nati és Kármen ott ülnek a hintában és engem néznek. A zene pedig egy régi Disney csatornás sorozat zenéje volt, még pedig az Indul a Risza!-é. Annyira imádtuk ezt a sorozatot, mindig táncoltunk rá, akkoriban akartunk nagyon táncosok lenni, de abból csak Natasának jött össze és hozzá még illik is ez a stílus. Nem tudtam, hogy most sírjak e vagy nevessek, esetleg mindkettő. Nagyon jól esett, ami miatt sírni akartam, de emlékeztet arra az időszakra, amikor még nem ismertem egy lányt, akit miután megismertem, minden tönkre ment és az idei nyárig, még mondhatni úgy istenes volt. Tudtam, éreztem, hogy oda kell mennem, de a lábam a földbe gyökerezett, és csak ott álltam, mint a cölöp a földben. Mereven néztem őket, ahogy ők is engem és a szemükkel szinte ordították, hogy menjek már oda és ezek után nem is maradtam ott sokáig, azonnal sprintelni kezdtem feléjük és amikor odaértem, ők már tárt karokkal vártak engem, én pedig beléjük csapódva öleltem meg őket és közben zokogtam. Egyszerűen rossz volt most minden emlék, mert azok mind arra emlékeztetettek, hogy nekem milyen jó barátaim vannak, s én most el fogom őket hagyni. A sors megáldott két ilyen jó lelkű, meleg és hatalmas szívű lánnyal, akik befogadták az ostoba és idegesítő fejemet az életükbe és elviseltek és a barátjuknak tartanak. Éreztem, ahogy az én vállamra is potyognak könnyek, amitől felnevettem és rájuk néztem. Ez a jelenet olyan volt, mint valami szappanopera, de az a lényeg, hogy itt vannak. Nem érdekel, milyen drámafilmbe illene bele, vagy hogy melyik spanyol sorozatban volt már ilyen jelenet, egyszerűen csak az érdekel, hogy velük legyek ebben a pár percben. Aztán elhallgatott a zene és megint a hátam mögül elindult egy zene, de az már a Twerk it like Miley volt, ahol az én két jómadár barátom állt, Bálint és Ádám. Lazán a a falnak voltak dőlve és bámultak engem és én, akárcsak a lányoknál, hozzájuk is oda futottam és őket is rendesen megszorongattam őket. Nekik köszönhetem azt, hogy most már merek beszélni a fiúkkal, nem félek tőlük annyira, hogy merek másokkal beszélgetni, még ha nehézkesen is. Sok jó percet okoztak nekem és a három közül ők voltak ketten, akik nem piszkálódtak a súlyom miatt. Mindig feltudtak vidítani, vagy egy hülyeség miatt is szóba álltak velem. Rajtuk is végig vezettem a tekintetemet, s rájöttem, hogy nekik is sokat köszönhetek. Igaz, nem vagyok velük olyan régóta barátok, de mostantól nem fognak majd tudni levakarni magukról, azt garantálom. Eltoltam magamat tőlük, s alaposan megnéztem őket. Hátra fordultam és mielőtt intettem volna a lányoknak, hogy jöjjenek egy új dallam ütötte meg a fülemet. Először nem tudtam, hogy honnan ismerős, majd beugrott, hogy a kedvenc sorozatom egyik dala volt ez, ráadásul ez akkor szólt, amikor a kedvenc párosom csókot váltanak. Ez a dal nem más volt, mint Morgan Page és Lissie közöse, az Open heart akusztikus formában. Egy apró sejtésem volt, hogy mégis ki állhat a zene indítása mögött, de inkább megfordulta és úgy bizonyosodtam meg róla és az a kicsi sejtés is igaz volt. Ott állt lazán és enyhén mosolygott és az eddigi zokogásom ehhez képest semmi nem volt, most szó szerint ömlöttek a szemeimből a sós könnycseppek és a mellkasomban iszonyatos fájdalom költözött, mintha kitépnék a szívemet. Odasétáltam hozzá, majd a szemébe néztem. Még utoljára be akartam vésni az emlékezetembe a szemének csillogását és utoljára elveszni bennük. Éreztem, hogy nem ez lesz az utolsó, de hosszú ideig igen. Lábujjhegyre álltam és karjaimmal körülfontam a nyakát és úgy áztattam a pólóját, közben pedig szorítottam magamhoz. Nem akartam elengedni, nem akartam elhagyni őket, nem akartam, hogy apuék elváljanak, nem akartam, hogy minden tönkre menjen. Egyszerűen féltem a jövőtől, tudva hogy egy ideig nem is fogom őket látni, féltem, mert akik eddig biztos pontok voltak az életemben, több, mint kétórányira lesznek tőlem. Egyszerűen nem tudtam felfogni. Fájt minden ilyen gondolat. Éreztem, ahogy a fejét a hajamba fúrja és beszívja az illatát, közben pedig ő is erősebben szorít magához. Tudtam, hogy neki is fáj, ahogy itt mindenkinek. Reményeim szerint voltam olyan jó barátjuk, mint ők nekem, de ezt nem akarom inkább meg tudni. Hogy mégis miért? Mert akkor egészen biztos hogy nem fogok tudni elmenni innen, s itt hagyni őket. Túl sokat jelentenek nekem ők ahhoz, hogy miután ezt elmondják nekem, itt hagyjam őket. Eltávolodott tőlem egy kicsit, majd szinte azonnal lecsapott az ajkaimra és nem törődve ki lát minket és ki nem, visszacsókoltam, közben pedig a könnyeim csak folytak és folytak és talán egy-kettő neki is kicsordult. Méz édes ajkai lassan óvatosan mozogtak, de karjai annál szorosabban tartottak és nekem ennyi tökéletesen elég is volt, hogy megértsem, ő mindent kíván jelenleg, csak azt nem, hogy elmenjek. És ebben a pillanatban jöttem rá, hogy nem is voltam ribanc, akármennyire is annak vallottam magam. Egyszerűen tényleg szerelmes voltam és úgy néz ki, hogy ő is belém. És nem bánom. Nem bánom, hogy szenvedtem néha miatta, megérte. Minden egyes perc megérte. Elszakadtam tőle, mert hát azért kell levegőt is venni, de a homlokomat az övének támasztottam és mély levegőket vettem, hogy egy kicsit megnyugodjak, mert ki akarom mondani, még ha nagy súlya is van. Tudom, hogy én ezt nem fogom megbánni, ha mégis, akkor én azt őszintén gondoltam és bevallottam.
-Szeretlek.-suttogtam
-Én is téged.-lehelt csókot a homlokomra én pedig lehunyom a szemeimet
Újra megölelem és mélyen beszívom a parfümjének az illatát és el is raktározom, hogy ha annyira elvetemült lennék, hogy meg vegyem a parfümöt, tudjam, melyik volt az. A szívem minden egyes dobbanásnál fájt, de ez a fájdalom megérte, mert most már tényleg az utolsókat teszem meg vele.
-Most már menned kell.-közli
-Nem akarok elmenni.-motyogom
-Tudom, de muszáj lesz!
Sóhajtok egyet és adok egy puszit az orrára, majd a utoljára rá nézek a barátaimra. Azokra az emberekre, akiknek olyan sok minden köszönhetek, akik annyi mindent tettek értem, hogy én mosolyogjak. Hátat fordítottam nekik, és odasiettem anyuhoz, aki már a kocsiban ült és a sofőrrel tárgyalt. Beültem az autóba és az ablaknak döntöttem a fejemet, majd a könnyeim újra megeredtek. Minden itt hagyok. Mindent. Nem akartam kinézni az ablakon, de mégis megtettem és láttam, ahogy mindannyian engem néznek és a mécses megint eltört. A tenyeremet az ablakra tettem, majd lehajtottam a fejemet és úgy bőgtem tovább. Hát akkor viszlát Baja és üdv Budapest!

Sziasztok!
Hát akkor itt lenne az első évadnak az utolsó része.
Remélem tetszett nektek, én meg vagyok vele elégedve. Így az évad végén megkérdezném,
hogy nektek melyik a kedvenc részetek, esetleg jelenetetek? Szerintetek mi lesz, majd a második évadban? 
Idővel jelentkezni fogok, de egy ideig itt nem fogtok látni és olvasni bejegyzést.
Szóval majd fogok jelentkezni.
Puszi mindenkinek:One Girl 

3 megjegyzés:

  1. Teatyaúristenmifolyikitt?!
    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁH! Most, mi, izé, elment, Budapest, Gergő, Germa, nincs Germa.
    *Emésztés folyamatban*
    Nehéz volt, de elnyeltem. Mindent. Ahj, most olyan szomorú lett a hangulatom. Elment azzal a kibaszott kamionnal és kitudja mikor megy vissza. Igazán várom a második évadot, mert így itt hagyni a sorok után... Kész vagyok. Remélem a második évadban egy boldogabb Emmával fogunk találkozni és, hogy sok időt fog Baján tölteni. Ez a második történeted amit olvasok tőled és fantasztikus. Imádtam minden sorát, mondatát, betűjét. Remélem még egy jó ideig számíthatok az irományaidra és a történeteidre, meg arra, hogy majd sokat olvashatok még! Akarom, kell, még!
    IMÁDTAM. Így sokadszorra is:D
    Remélem hamar érkezik a második évad <3
    Ölel és puszil: Emy ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :D
      Remélem sikerült megemészteni, hogy bizony Emma felköltözött Bp-re, így az el nem kezdődött Germának is vége. Szóval igen. Nincs Germa :D
      És nem a kamionba szállt be, ha nem egy autóba. :D
      A második évadba sok mindent tervezek, így szerintem az hosszabb lesz, mint ez volt. És azt garantálom, hogy sokat fog Baján tölteni. ;)
      Ígérem nem fogom egy ideig abbahagyni az írást, szinte már a részemmé vált, s ha abbahagynám, akkor azt hiszem meghalna az a részem. Nagyon örülök, hogy tetszik neked a történet és köszönöm, hogy mindig írsz nekem kommentet. Nagyon sokat jelent nekem. :3
      Én téged imádlak. :*
      És a második évad, még egy darabig nem lesz, ugyanis még azelőtt is vannak terveim, így ő most kicsit hátrébb került a fontossági listán.
      Puszi:One Girl

      Törlés
    2. Ó! Elnézést én a kamionos sofőr miatt hittem azt, hogy kamionba szálltak, pedig még írtad is, hogy autóhoz szaladt oda. Ne hari:c

      Ui.: Várni fogom azt a második évadot, akármeddig keljen várnom:3 <3

      Törlés