2016. június 1., szerda

25.Fejezet-Búcsúbuli

-És akkor mennyi is lenne a lakás ára?-érdeklődik a fiatal házaspár 
-Hat és fél millió. -válaszolok anyu helyet, mert már nem bírom tovább. Tökre jó volt minden, amíg haza nem jöttünk, ugyanis pont akkor hívták anyut, hogy szeretnék megnézni a házat és, ha tehettem volna azonnal elkezdtem volna zokogni. Ugyanis lehet, hogy lesz egy kisbaba, meg minden, de akkor is költözünk és ezt a fájdalmat nem tudja még az az apró élet sem eltüntetni.
A nő-név szerint Petra-bólintott, majd közölték, hogy a nap folyamán még fel fognak minket keresni, én pedig azonnal bevonultam a szobámba. Jól tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy meg veszik. Kitöröltem a szemeimből a lefolyó könnyeket, de a hangom így is elárulta, hogy bőgök, ezért inkább az arcomat a tenyerembe temettem. Kétségbe voltam esve. Most már biztos, hogy költözünk, de én nem vagyok olyan, mint az ottani gyerekek. Én egy kisvárosi lány vagyok, aki meg van a maga kis világában, amit fel fog borítani a fővárosi élet. Rossz arra gondolni, hogy itt hagyom a barátaimat és Gergőt. És még a Niki is terhes, s végre van a közelemben egy várandós nő, erre meg megyünk el. Nem tudtam, hogy mit csináljak, kivel beszéljem meg, vagy egyáltalán meg szeretném e valakivel beszélni. Ilyenkor midig apa vidított fel vagy a Tomi, de most egyikük sincs itt. Az előbbi a nőjével van, a bátyám pedig a lakásában tesz rendet, anya pedig valószínűleg azzal a személlyel beszélget telefonon a hallottak alapján, akitől bérelni fogjuk Pesten a lakást. 
Mély levegőt vettem, majd a telefonomon bekapcsoltam egy pörgősebb zenét, majd ahogy csak tudtam, táncolni kezdtem. Nem vagyok egy jó táncos, de ha olyan kedvem van, akkor csinálom, vagy ha nem tudom mit csináljak. Ilyenkor csakis arra figyelek, hogy milyen ütemű a zene és a szövegét figyelem. Ilyenkor mindig kikapcsolok, s nem tudok odafigyelni a külvilágra. Csak én és a zene. Eszembe jutott, amikor Nati próbált megtanítani egy-egy koreográfiát, de hát szar táncos lévén, nem nagyon jött össze nekem, de ilyenkor nem az a lényeg, hogy mit csinálok. Ilyenkor nem egy adott mozdulatot csinálok végig, sem egy pucsítást, vagy egy forgást, amit már előre begyakoroltam. Semmi olyat, amit előre elterveztem, csak egyszerűen mozgok és néha egy kicsit énekelek. Mindig is egy zenebolond voltam. Hatalmas zenebolond és a legváratlanabb helyzetekben is elkezdtem énekelni az egyik olyan dalnak a szövegét, amit tudtam. Néha ritka hamis hangon énekeltem ki néhány hangot, de valamikor egész jól sikerült, amin még én is meg szoktam lepődni. Néha még én se veszem észre hogy énekelek. Valahogy olyankor kikapcsol az agyam teljesen aztán csak arra eszmélek fel, hogy azt kérdezik tőlem, hogy miért énekelek. Olyankor fogalmam sincs hogy hol járok, de nem ott ahol kellene lennem, valami egészen más világban. Néha vicces, hogy mennyire el tudok merülni a gondolataimban, s abban a világban, amit el tudok képzelni magamnak. Abban a meseszerű világban, ami akár lehetne a valóság is, ha az emberiség megváltozna. Nem lennének háborúk, senki sem szólna bele a másik életébe, nem szúrna hátba senki, nem vernének át, nem lenne fájdalom, egyszerűen mindenki boldog lenne, de akkor mi lenne a kihívás? Mit kéne legyőznünk? Lehet, hogy abban a világban mindenki boldog, de ott nincsenek harcosok. Olyan harcosok, akik túlélték a szerelmi bánataikat, az átveréseket, legyőzték a félelmeiket. Mert ebben mutatkozik meg az, hogy egy ember fel tud e állni olyan szörnyűséges dolgok után. És én is fel fogok állni. Fel fogok állni, mert sokan mondták, hogy nem fogok tudni, mert apámnak nagyobb szenvedés lesz látni, hogy milyen jól megvagyok nélküle. Elegem volt abból, hogy mindig én vagyok az a félős kis nyuszi, aki egy egyszerű kis felelsz vagy mersz játékban nem mer merni, mert fél, hogy olyan feladatot kap, aki fél ismeretlenekkel szemtől-szembe beszélgetni, olyan akarok lenni, aki minden félelmét legyőzni, amit csak tud és nem fog minden akadály előtt hónapokat tölteni. Nem akarok apám miatt bánkódni. 
A zene vált és én megállok. Lihegve hallgatom, ahogy a lány kiejti a szavakat, s én tökéletesen együtt érzek a zenével. Valahogy úgy érzem, hogy a zene tényleg arról szól, amit én akarok elérni, csak egy kicsit romantikusabb formában. 
Teach me how to fight I'll show you how to win
Taníts meg küzdeni én megmutatom,hogy kell nyerni                                                                  
You're my mortal flaw and I'm your fatal sin
Te vagy a halandó hibám és én a Te végzetes bűnöd
Let me feel the sting, the pain, the burn under my skin
Engedd meg,hogy érezzem, a szúrást, az égést, a bőröm alatt

Put me to the test I'll prove that I'm strong
Tégy próbára, bizonyítani fogom, hogy erős vagyok
Won't let myself believe that what we feel is wrong
Nem fogom magamnak,hogy elhiggyem az amit érzünk helytelen
I Finally see what you knew was inside me all along
Végül látom,hogy az amit tudtál , bennem volt egész végig
That behind this soft exterior lies a warrior
Hogy emögött a lágy külső mögött... Egy harcos fekszik

Váratlanul a zene elhallgatott és helyette egy másik zene indult el, mire a mobilom képernyőjére kapom a tekintetem. Meglátom Gergő nevét, s azonnal fel is veszem.
-Hali!-túrok a hajamba
-Szia! Minden oké?
-Azon kívül, hogy megveszik a lakást, ja. Minden oké.
-Azt hittem tovább fog tartani.
-Bárcsak tovább is tartott volna!
-Na, de! Van kedved eljönni a Malomba?-kérdi
-A Malomba? Bakker! Én abba az étterembe max egy üdítőt tudok venni.
-Nyugi. Nem lesz gáz, ha valaki mást is fizet neked.-nevet fel
-De igen, aztán meg tartozok neki.-húzom el a számat
-Inkább fogd be és kezdj el készülődni, mert indulok érted.-utasít, aztán le is rakja
Kikerekedett szemekkel pislogok, majd azonnal elkezdek keresgélni valami elegánsabb ruha után, majd azt áthúztam, a hajamat rendbe szedtem és egy kis sminket feldobtam. Végül is a Malomba nem azok járnak, akik az utcán söpörnek, s őszintén meg mondom, inkább velük lennék egy társaságban jelenleg, mint a gazdagokkal. Na mindegy. 
-Hova-hova?-sétál be a szobámba anyu
-Öhm...Gergőék elhívtak a városba.
-És ezért öltöztél át?-vonja fel a szemöldökét-És sminkelted ki magad?
-Ühüm.
-Te ezért nem szoktál.-mosolyodik el
-Na jó. Elhívtak a Malomba és hát ki is szerettem volna nézni valahogy.
-Érteeeem.
-Meg persze nem akartam úgy kinézni Gergő előtt, mint egy pizsamás lány.
-Végül is... Tényleg jobb ötlet volt levenned azt a buggyos nadrágot.
-Meg is tettem.-bólintok, majd meghalljuk az ismerős motorhangot
-Szaladj!-kacsint anyu, én pedig már bújok is a szandálomba
Adok egy puszit Momó buksijára, majd egy hangos köszönés után már a lépcsőkön futottam le, s rontottam ki a lépcsőházból. Fülledt meleg volt kint, hála annak az öreg bácsinak, aki a kocsiját mosta, amit nem értek. Nem is jár azzal az autóval, mindig benn van a garázsban, hogy koszolódna össze? Talán lusta letörölni a port róla? Megforgattam a szememet, kinyilvánítva nem tetszésemet, majd a motorosra néztem inkább. Egy fehér póló volt rajta és egy egy farmer bermuda, haja pedig tökéletesen beállítva. Vajon mennyi idő alatt csinálja meg?
-Ez gyors volt!-nevet ki
-Azért tudok az is lenni.-öltöm ki rá a nyelvem
-Szállj fel!-paskolja meg maga mögött a helyet, mire én azonnal fel is szállok a járműre
Gondolkodás nélkül karolom át a derekát, mire a válla felett rám néz, majd megint felkacag. Lassan elindulunk, majd ahogy először, hirtelen húzza meg a gázt és úgy száguldunk az étterem felé. Nem tudom miért pont a Malom, miért nem a Garden, a mi törzskávézónk. Ott barátságosabb minden, s az árak is elfogadhatóbbak, nem úgy mint abban az étteremben, de inkább a fiúra hagyom. Mire észbe kaptam már oda is értünk, engem pedig próbált lepaterolni a motorjáról Gergő, mire felvonom a szemöldököm.
-Múltkor még te akarod, hogy menjünk el motorozni, most meg azt akarod, hogy szálljak le?
-Akkor nem vártak minket sehol.-ránt vállat
-Tényleg! Kik is vannak itt?-szállok le őfelsége kedvéért
-A lányok, Bálinték és Martin.
-Martin?-állok meg
-Igen, Martin. Tulajdonképpen ő szervezte ezt az egészet.
-Martin szervezte?
-Igen, ő szervezte, de most már gyere!-kulcsolja össze az ujjainkat és úgy húz maga után
Gergő bevezetett a bowling pályához, ahol már üvöltött a zene, de valahogy a többiek nevetése még hangosabb volt, amin jót mosolyogtam. Természetesen az én fürtös barátnőm nevetése volt a leghangosabb. De egy valami hiányzott. Hiányzott az a sok ember, akik itt szoktak enni és bowlingozni. Ugye nem bérelték ki vagy mit tudom én? Közelebb húzódtam a mellettem sétáló fiúhoz, mert ahogy ismerem a lányokat, a meglepetés nem más lesz, mint a halálcsikizés. Igen. Halálra fognak csikizni.
-Halálra fognak ezek a hülyék csikizni.-suttogom
-Szegények már alig várták. Hagyd legyen nekik egy kis gyerek nap. Tudod. Olcsó játék hülye gyerekeknek. 
-De én nem akarok olcsó játék lenni.-préselem csíkká az ajkaimat
-Sziasztoook!-köszön nekünk Bálint és elkezd felém lépkedni.
Szorosan megölel, amit viszonzok is, de sajnos rá kellett jöjjek, hogy ez csak azért volt, hogy lefogjon és a két boszorka tökéletesen hozzáférhessen a legcsikisebb pontomhoz, a hasamhoz. Visítottam, ugráltam, nevettem, mindent csináltam, de Kármenék nem akarták abbahagyni, Bálint pedig nem akaródzott nagyon elengedni.
-Most már elég lesz vagy megfullad.-állítja le őket Ádi
-Pont te mondod, aki a vízbe dobott?-lihegem
-Az jó érzés volt.-ránt vállat, mire bevetve a párduc ugrásomat, rávetettem magamat, ő pedig eltaknyolt, akárcsak a bátyja, amikor ő rá ugrottam így. Az említett azonnal nevetőgörcsöt kapott, ahogy mindenki más is, kivéve a fiú. Ő fújtatott.
-Ez nekem is jó érzés volt.-szállok le róla és csípőre teszem a kezem
-Igazából hagytam.-ránt vállat
-Akkor eléggé élethűen estél pofára.-szólal meg Martin
-Fogd be.-sziszegi, de ő ettől csak még jobban kacag
-Ha szeretnétek enni, akkor foglaljatok helyet.-sétál hozzánk az egyik pincér
-Enni?-nézek Martinra
-Igen enni.-bólint majd leül, ahogy a többiek is. 
-És tulajdonképpen ezt miért is szervezted?-kérdem tőle
-Mert hát ugye elköltözöl, s nem szeretnénk, ha úgy mennél el, hogy semmi ilyen bulit ne tartottunk volna.-magyarázta Kármen
-Azért elég lett volna, ha csak röhögünk az utcán, mint a beszívott állatok. Nem kellett volna ezért egy étteremben lennünk.
-De Emma! Ez azért mégis csak jobb. Hiszen ez a búcsúbulid. Megérdemled.-böki meg a vállam Nati
-Itt hagylak titeket. Ezért érdemelném meg ezt?
-Nem, nem azért mert elhagysz minket. Hanem azért mert tudjuk hogy fáj elmenned innen és akartunk neked még egy ilyen utolsó találkozót. Akartunk neked egy búcsúbulit.
Itt a szemeimet könnyek lepik el, de az érzés még mindig a boldogság. A többiek rögtön észreveszik a helyzetet és azonnal körém gyűlnek és életem első csoportos ölelésében vehettem részt, ami hihetetlenül jó érzés volt. Jó érzés volt tudni, hogy fontos vagyok számukra, ugyanannyira fontos, mint számomra ők. Jó érzés volt, hogy rám szánták mindannyian az estéjüket. Jó érzés volt, hogy itt voltak velem, az utolsó ilyen találkozáson.

Heyo!
Itt is vagyok a 25. résszel, ami szerintem egész jó lett.
Remélem tetszett nektek, s kérlek írjátok le a véleményeteket és ha még nem 
szavaztál, akkor még péntekig megteheted. ;)
Puszi mindenkinek és kitartás
One Girl

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése