2016. május 31., kedd

24.Fejezet-"Nagynéni leszek?"

Már elmúlt este kilenc, mire valahogy sikerült hazaesnem. Igazából haza se akartam jönni. Végül is miért is jöttem volna ide? Hogy aztán halljam, hogy költözünk? Hogy sikerült eladnunk a házat? Hogy minden tönkre menjen? Féltem. Féltem a közeljövőtől. Egyszerűen képtelen vagyok elhagyni ezt a házat, de ha itt maradok nagy valószínűséggel akkor apámmal kell éljek és a nőjével, amit nagyon nem akarok. Ja, majd hogy ott nyalizzak annak a boszorkánynak? Vagy hogy viseljem el? Kösz inkább kihagynám ezt a "kecsegtető" ajánlatot. 
Beléptem a nappaliba, ahol anyu már az ágyon kiterülve aludt, amitől a fizimiskámra egy apró mosoly telepedett és ráterítettem egy vékonyabb takarót. El sem tudom képzelni, hogy mit érezhet. Az egészen biztos, hogy neki jobban fáj most minden, mint amit én éreztem valaha. Nem tudom elképzelni, hogy most mit élhet át. Nem tudom elképzelni, hogy apa hogy tudta őt megcsalni és ilyen csúnyán hátba szúrni. Egyszerűen képtelen voltam ezt a sok dolgot felfogni. Sóhajtottam egyet és inkább elmentem lefürödni, hátha utána jobban fog majd az agyam, de a víz hatására inkább még jobban összekuszálódtak a dolgok. Lehunytam a szemeimet és visszaemlékeztem arra a napra, amikor megláttam Vivient. Már a neve is olyan, mintha már az elejétől szét akarta volna választani anyuékat, olyan ördögi. És nem értem, hogy miért úgy öltözködik, mint egy húsz éves, ha ő már azt a a kort bőven elhagyta. És mit látott benne apa, hogy anyu helyett azt a nőt választotta? Mégis mit? Elkezdtem gondolkodni, hogy mióta volt olyan furcsa apa és aztán már nem tudtam nem gyűlölni apát. Ez az egész hazugság már kilenc éves korom óta tartott, amikor apu egyszer elment Győrbe, s röhögni fogok, ha az a nő győri. Miért nem akkor váltak el? 
-Emma?-szóltak, mire vettem egy nagy levegőt
-Igen?
-Gyere ki. Valaki szeretne veled beszélni.-közölte anyu, mire a gyomrom összezsugorodott. Amikor meghallom ezt a mondatot, mindig valami rossz jut eszembe.
Elzártam a vizet, majd miután szárazra töröltem magam, felöltöttem magamra a pizsimet és kisétáltam a fürdőből. Lenéztem a cipőkre, s ahogy megláttam a bátyám és a barátnője cipőjét a szemöldököm a magasba ugrott. Mégis mit keresnek itt ilyenkor? 
-Itt vagyok.-huppantam le a fotelba és végig néztem a velem szembe ülő gerlepáron.
Arcukon levakarhatatlan mosoly, egymás kezét fogják, szemük csillog. Hogy tudnak ilyenkor ennyire boldogok lenni? 
-Bocsánat, amiért ilyenkor jöttünk, de muszáj volt.-kezdte a bátyám 
-Mégis mi történt veletek amiért ennyire mosolyogtok?-kérdezi szórakozottan anyu
-Hát öhm...-túr a hajába Niki és ahogy így mosolyog és szégyenlősen a hajába túr, inkább nézett ki tizenhétnek, mintsem huszonkettőnek. Kíváncsian nézve rájuk, vártam a fejleményeket, de egyikük sem akart igazán megszólalni, s én kezdtem elveszíteni a türelmem.
-Közölnétek velünk, hogy miért vagytok ennyire vidámak?-bukott ki belőlem a kérdés egy kicsit nyersen
-Közölném, csak nekem ez egy kicsit nehéz. Vagyis inkább nem tudom, hogy mondjam el.-kezdi el csavargatni egy világos hajtincsét a lány, mire nekem és anyunak le is esett.
A szám kikerekedett, a szemeim úgyszintén, a szívem kihagyott egy ütemet és levegőt is elfelejtettem venni.Úgy éreztem magam, mint akit pofán vertek, hogy vegyem észre azt, ami nyilvánvaló. És én csak ott ültem, néztem rájuk, közben pedig a tüdőm levegőért kiált. Megráztam a fejem, vettem egy nagy levegőt és ránéztem anyura, aki hozzám hasonlóan sokkolt állapotba került, csak ő vett levegőt. 
-Ugye most nem vicceltek? Mert ha igen, én nem tudom mit csinálok veletek.-kezdek el makogni, ők pedig csak nevetnek
-T-te most tényleg...?-kezdek bele, mire ő hevesen bólogatni kezd
Hökkentségemben hátradőlök az ülőalkalmatosságon és csak bámulok ki a fejemből. Ezt nem tudom felfogni.Talán még fel sem fogtam. Talán még el sem jutott rendesen a tudatomig. Ránéztem a lányra, aki majd kicsattan a boldogságtól, majd a tekintetemet rávezettem a hasára és a könnyek ellepik a szemeimet. Kezeimet a szám elé kapom és hangos zokogásba kezdek, mire anyuék hangos hahotázásba kezdenek. Lármásan kapkodom a levegőt és folyamatosan azt hajtogatom magamba, hogy ez valami hihetetlen. Lehet hogy ez valami csoda? Elvesz valakit az élet tőled és ad helyette egy csöppséget? Egy kisbabát?
-Nagynéni leszek?-csuklik el a hangom
-Hát nagyon úgy tűnik.-mosolyog rám Tomi
Szélesen elmosolyodok, de a sírást még sem tudom abbahagyni. Fogom a fejem és képtelen vagyok elhinni, hogy kilenc hónap múlva egy apró kisbaba fog a családunkba születni, aki a bátyám gyermeke lesz és az én unokatestvérem. A bátyám feláll, elém sétál és felránt a fotelből és megölel. Végre igazán megölel, mire a bőgésem csak hevesebb lesz, ők pedig csak nevetnek. Hihetetlen boldog vagyok. Eltolom magamtól a fivéremet és megtörlöm a szemeimet, majd ránéztem Nikire. Eddig azt hittem, hogy az ő kapcsolatuk nem fog sokáig tartani, de mégis. Hiszen nem sokára egy család lesznek és lesz egy gyerekük és mostantól hivatalosan is a családom tagja. Leültem mellé és őt is megöleltem, ami váratlanul érte, de nem sokáig habozott, visszaölelt. 
-Gratulálok a babához.-suttogom és megérzem, hogy az ő könnyei is megerednek

Két nappal később úgy éreztem, hogy a történtek után is boldog vagyok. Ahhoz képest, hogy tudom nem sokára elhagyjuk a várost, a barátaimat, a bátyámékat, mégis csak mosolyogni tudok, mert rájöttem a bánkódástól semmi sem lesz jobb. Amíg itt vagyok miért ne élvezhetném ki a hátralévő napokat? Hogy itt vagyok a barátaimmal? Hogy még itthon vagyok? És hogy tudom, lesz egy új jövevény a családban.  Nikiék pont ultrahangon vannak, mi pedig anyuval aranyos apró ruhákat nézegetünk. 
-Kár hogy nem tudjuk a nemét. Akkor sokkal könnyebb lenne.-sóhajtok
-Emm. Azért ne szaladjunk annyira előre.-forgatja meg a szemeit anyu és egy aranyos sárga bodyt dob a kosárba
-De nyaaaa.
-Ne nyávogj, mint egy macska.
-Jó, rendben.-forgatom meg a szemeimet
-És különben is. Miért akarsz ennyire sietni? Jó hogy két napja tudod.
-Tudod, hogy milyen vagyok, ha babákról van szó.-kuncogok
-Na meg a barátocskádról!-néz rám, mire a kezem megáll a levegőben
-Hogy?-rázom meg a fejem
-Emma. Ne nézz hülyének. 
-De most komolyan. Ezt hogy érted?
-Ne hidd azt, hogy nem tudtam, hogy be megy hozzád majd Gergő a kórházba.
-De az nem jelent semmit.
-És ne hidd azt, hogy nem vagyok olyan, hogy nem kérdezem meg azt a lányt, akivel beszéltél.
-Beszéltél vele?!-érinti az állam a padlót
-Beszéltem hát.
-De nem vagyunk együtt.-nézek meg egy piros zoknit. Ez a mamára emlékezetet, aki biztos, hogy valami pirosat fog venni a picinek. Hisz' amennyire imádja a pirosat...
-Csak olyannyira jóban vagytok, hogy megcsókoljátok egymást? Ja hogy már ilyen is van a tiniknél?
-De...-kezd el vörösödni a feje és inkább hagyom, hogy anyu azt higgye, hogy nyert 
-De azért ne essetek túlzásokba, kérlek.
-Anyu!-hökkenek meg, mire el kezd nevetni. Ez sértés!
-Na jó. Inkább beszéljünk másról.-nyeli le a röhögő görcsöt
-Például?
-Milyen érzés, hogy tudod, nagynéni leszel?
-Furcsa, de tökre jó.-rántok vállat
-Már miért lenne furcsa?
-Mert hát nem gondoltam volna, hogy ez lesz a kapcsolatukból. És Tomi még nem is igazán kezdte el az önállóságot, míg Niki már elég régen. Nem azt mondom, hogy nem kéne, de a Tominak szerintem ez most nagy felelősség lesz a lakás mellett is, meg hogy ugye most kezdett el igazán dolgozni a munkahelyén, meg jönnek majd a számlák, kaját kell venni, takarítani kell, főzni, mosni kell. Azért az önállóság nem egy sima séta, hanem egy kőkemény hullámvasút. 
-Valóban igazad van, de most boldogok. Ne rontsd el.
Hát igen. Tényleg nem kéne elrontani, meg hát én sem szeretném. Ugyanis jön majd egy pici baba, egy törékeny kis teremtés, aki majd biztos megannyi lány, esetleg fiú szívét fogja megdobogtatni. És alig várom, hogy már lássam, meg meg foghassam. Jézusom! Olyan vagyok, mintha az anyja lennék! Na azért nem akarok a második anyukája lenni a kicsinek. De bakker. Én leszek a nagynénje, azért na. Nekem is kijár a babázás!

Heyoooo everybody!
Itt is vagyok a résszel, ami eléggé összecsapott lett, amiért bocsánatot kérek. 
Mint látjátok Emma nagynéni lesz, így lesz majd egy kisbaba a családban. 
Ti mit szólnátok ahhoz, hogy ha egy ismerősötök, családtagotok bejelentené, hogy nem sokára
egy pici baba lesz a családban? Én egész biztos bőgnék és visítanék. :D
Az elkövetkezendő részek még a héten ki fognak kerülni, szóval lesz majd egy bomba,
de utána nagy valószínűséggel egy ideig várnotok kell, amíg ide is rakok ki életjelet. 
De elég lesz a fecsegésből.
Csók:One Girl 

2 megjegyzés:

  1. Wááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá!
    Szent vaníliás cukrozott puding:'3
    Először is, nagyon, de nagyon sajnálom amiért most komizok:c
    De!
    Istenem ez eszméletlen cuki rész volt, Tomi és Niki olyan édesek ^-^ Emma meg Emma:D
    " -De nyaaaa.
    -Ne nyávogj, mint egy macska." Emlékeztet valamire :'D
    Ahj! De gonosz nőstény manó! Most én is akaroooook babázniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii! :c
    Mindenesetre remélem Emma helyrerándul lelkileg és már nagyon várom az új részt!:3
    IMÁDTAM és IMÁDLAK! <3
    Ölel és puszil: Emy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először is. Szia! :D
      Másodszor:Ha szerzel nekem egy olyan pudingot, én magam avatlak szentté. :D
      Örül hogy tetszett neked, és hogy szimpatikusak neked Tomiék. :) És hát igen. Az én szerény véleményem szerint babázni a világon a legjobb dolog.
      Hát nem garantálom, hogy helyre fog rándulni, de idővel igen. Erős lánya mi a főszereplő lányunk :D
      És az új rész kint van ;)
      Én is IMÁDLAK :*
      Puszi:One Girl

      Törlés