2016. május 27., péntek

23.Fejezet-"Nem akarok elmenni..."

Eltelt másfél hét azóta a nap óta mióta utoljára láttam apámat és azóta haza jöhettem. A bordáim egész szépen "összeforrtak", de még mindig nem erőltethetem meg magam túlságosan, a púp a fejemen teljesen megszűnt és a bunyóban szerzett sebek is begyógyultak. Mióta a bátyám és apám is kiköltözött a lakásból, tökre üres és néha lehet hallani ahogy enyhén víz hangzik az egész lakás. Anyu megkönnyebbült, hogy hazajöhettem, ahogy a lányok is, de tudván, hogy még mindig nem csinálhatják meg a meglepetést, kicsit csüggedtek. Igazából tudom, hogy mindannyian nevetni fogunk azon a meglepetésen, de inkább nem is gondolok rá. Bálinttal valamelyik nap elmentünk sétálni és közölte, hogy van egy barátnője és azóta szinte csak arról a bizonyos lányról faggatom, ugyanis Mr.Titkolózzunk nem hajlandó velem közölni a lány nevét, Ádám is hazajött és a második dolga az volt, hogy eljött hozzánk megnézni, hogy hogy vagyok, így megtudtam, hogy Desma-val és Martinnal is minden oké, ami miatt nagyon megörültem. Annyira jó érzés újra itthon lenni, újra azt a levegőt szívni amit egész életemben szívtam, abban a környezetben lenni, amiben felnőttem és úgy ismerem, mint a tenyeremet. Tudtam, hogy nekem ez a város lesz az otthonom, akárhova megyek. Akármennyire is kicsi, én imádom.
-Emi! Légy szíves vidd le a kutyát!-szólt anyu, mire abbahagytam az olvasást és már ugrottam is ki az ágyamból
-Mindjárt viszlek Momó!-kuncogok látván, ahogy a kutyusom a két hátsó lábára áll és elkezd ugrálni
-Nem kell nagy kört menni, mivel nem sokára jönnek vendégek és még előtte szeretnék beszélni veled.
-Oki!-rángatom magamra a cipőt
Amint kiléptem az ajtón már rohantam is le, de amikor már majdnem leértem, valakinek neki mentem és hevesen elkezdtem bocsánatot kérni, mire egy ismerős kacagást hallottam meg. Felpillantottam és megláttam Gergőt, ahogy rajtam nevet, így finoman meglöktem és kikerülve őt, mentem tovább. Momó boldogan nézelődött, ahogy én is. Tényleg sokkal jobban érzem magam mióta hazajöttem. Sokkal jobban.
-Mi az hogy nem vársz meg?-karolja át a derekamat és kicsit felemel
-Te meg mi az hogy nem szólsz, hogy jössz?-cukkolom
-Meglepetés sem lehetek többet vagy mi?
-Nem rajongok annyira a meglepetésekért, tudod jól! És légyszi tegyél le vagy sérvet fogsz kapni!
-Annyira utálom amikor azt mondod magadra hogy kövér vagy!-tesz eleget a kérésemnek
-De ha az vagyok?-tárom szét a karjaimat és tovább megyek
-De nem vagy az!
-Beszélhetünk másról?-forgatom meg a szemeimet
-Mikor érsz rá?-karolja át a vállamat
-Ma nem hiszem. Anyu szeretne valamiről beszélni velem aztán jönnek vendégek. 
-És holnap?
-Fogalmam sincs.
-Az úgy jó!-nevet fel
-Te vagy a mindent tudó!
-Mégis mióta?-vonja fel a szemöldökét
-Most óta.-bólintok
-Jó tudni.-ránt vállat
-Amúgy miért?
-Mert akkor elvinnélek egy körré!-biccent a motorja felé, mire felragyognak a szemeim
-Úúú! De rég ültem már rajta!
-Hát eléggé!-mosolyodik el
-Beszéltetek már Kármennel a kórház óta?-jut eszembe, mire csöndbe marad. Valahogy sejtettem...
-Nem! De szerintem van jobb dolga is!-néz előre, ahol meglátom az említett lányt és a már jól ismert szőke kobakot, mire egy bárgyú vigyor ül a fizimiskámra. Kármen Ádám ölében ült a hintában és valamin nagyon nevettek, Nati pedig unott fejjel nyomkodta a telefonját. Sajnálom őt, de tényleg. Közelebb sétáltunk hozzájuk, mire a párosunk szétrebbent, aminek köszönhetően Kármen gyorsan a homokban találta magát és fájdalmasan felnyögött, mire az egész társaság hangos hahotázásba kezdett. Ő a göndör fürtjei mögül morcosan nézett ránk, majd ő is belátta, hogy tényleg hülyét csinált magából. Feltápászkodott a földről, majd gyorsan megölelt és Gergőnek pedig zavartan köszönt. Nati jót mulatott a lányon, aki kiöltötte a nyelvét, mire bebizonyította a vörös barátnőm, hogy ő bizony eléggé perverz és már megint kacagni kezdett a társaság. Jó volt így öten nevetni, már csak Martin és Bálint hiányzott, de az utóbbi jómadár a barátnőjével rója az utcákat, esetleg a Dunán vannak.
-Mizu?-kérdezi Gergő tőlük
-Semmi.-szólalnak meg kórusban, mire hátralépek óvatosan kettőt
-Ezt mennyi ideig gyakoroltátok?
-Emma. Tudod jól, hogy mi űrlények vagyunk.-forgatja meg a szemeit Nati
-Igen, tudom. De akkor is! Ez ijesztő!
-Nem ijesztőbb, mint ezek ketten.-biccent Ádiékra
-Hééé! Kikérem magamnak!-teszi csípőre a kezeit Kármen
-Ja hogy már előttük nem vagytok gerlepár? Akkor semmi.-ránt vállat, de közben ott volt az a sunyi mosoly az arcán
-Miről maradtunk le?-kérdi Gergő
-Szerintem sok mindenről.-mosolyodok el, mire Kármen elvörösödik
-Csak egy-két dologról.-legyint
-Vagy arról, hogy össze jöttetek?-kezdi el húzogatni a szemöldökét Nati, mire a fürtös lány nyakon csapja Natasát
-Áú!-dörzsöli meg az érintet területet
-Így jártál!-kacsint rá Kármen
-Ezt még visszakapod!-sziszegi
-Srácok. Nekem mennem kell, de majd még beszélünk.-köszönök el, s adok egy puszit Gergő arcára, mire a többiek "húúú"-zni kezdenek és én gonosz manó módjára otthagytam Gergőt

Fent már anyu várt a nappaliban, mire én leültem a fotelba és vártam hogy kezdje el. Sejtettem, hogy miről akar beszélni, de inkább ráhagytam. Nekem igazából nincs nagyon beleszóláson, ha van is, max abba, hogy melyik szobát akarom az új házban, de amúgy nagyon semmi. Letette anyu a telefonját, összefűzte az ujjait és rám nézet.
-Jól tudod, hogy mi a helyzet, szóval igazából nem fogok kertelni.
-Igen?
-A bátyád elköltözött és törvényesen apádé a ház, s mivel válunk így el kell költöznünk. Mivel nincs annyi pénzünk, hogy meg tudjunk venni egy lakást, ezért albérletbe tudunk csak menni, de normális albérlet csak alvégen van, ami mondhatni mindentől messze van. 
-Igen ezt tudom. De ha muszáj akkor nem baj...-kezdek bele
-Emma! Még nem fejeztem be.
-Bocsi.
-Meg ugye van a munka, ami miatt az átlagnál is többet lennél egyedül és azt nem akarom.
-Anyu. Ezzel most mire akarsz kilyukadni?-vonom fel a szemöldököm
Sóhajt egyet, majd aggódóan csillogó szemekkel kinyögi:-Elköltözünk Bajáról.
-Tessék?!-emelkedik meg vagy két oktávval a hangom
-Tudom, hogy rossz neked főleg, hogy minden egyenesbe jött, de nem maradhatunk. Meg ahogy ismerem apádat, meg fog keresni, s szerintem te nem nagyon szeretnél vele találkozni.
-De mégis, hova akarsz?
-Rémlik az amikor Melinda mondta, hogy Pestre mentem volna, ha nem jöttél volna hamarabb haza?
-Azért mentél volna fel. Hogy lakásokat keress és új munkát.-esik le a tantusz és anyám is bólint
-Sajnálom, de nincs más választásunk.-nyögi ki, s nálam már megint eltörik a mécses
Nekem ez túl sok. Apa, válás, költözés Pestre. Sosem szerettem a változást, de most szinte minden megváltozott. Egyszerűen én már ezt nem bírom és az, hogy megtudtam, hogy Budapestre költözünk azt az apró kis felépített darabot is széttörte. Elveszettnek éreztem magamat.
-Itt akarsz lenni, amikor megnézik a lakást?-kérdezi óvatosan, mire én megrázom a fejemet
-Nyugodtan menj el. De azért kilencre érj haza.-húz fel a fotelből és szorosan megölel
-Minden szétesik.-suttogom
-De lassan össze fog majd állni minden. Idővel minden minden rendben lesz.-puszil a hajamba, majd utamra enged én pedig újra elindulok lefelé. Homályosan látok a könnyeimtől, ami miatt majdnem kétszer leestem a lépcsőn, de sikerült talpon maradnom és épségben kiléptem a lépcsőházból. Körbenéztem, majd elindultam a Dunához. Úgy érzem elvesztem, mintha minden jó eltűnt volna, mintha mindent beszippantott volna a fájdalom. Legszívesebben az erem vágnám, de uralkodok magamon. Nem dobhatom el magamtól az életet, nem akarom hogy miattam sírjanak, nem akarok fájdalmat okozni azoknak akik nekem fontosak és akik számár fontos vagyok. Nem érdemlik meg az én gyengeségem miatt azt, hogy ők szenvedjenek. Fájni fáj, de nem hagyom hogy a gyengeség legyőzzön. Amikor végre magamhoz tértem, már a síneket láttam magam alatt és mellettem pedig a Dunát és a fürdőzőket a vízben. Annyira örülök, hogy erre már nem jár vonat, mert ki tudja mi történt volna, ha mégis. Egyensúlyozva lépkedtem és hallgattam a motorcsónakokat, a hangosan nevető embereket, s a halk zenét, ami a túloldalról jön. Nyugodt környezet végre. Hátulról meghallottam egy motornak a hangját, mire félelmemben a gyomrom borsónyi méretű lett, de aztán megnyugodtam, amint csak egyet láttam meg. A szépséges járgány gazdája pedig levette a fejéről a sisakot és távolról nézett a szemembe. Mi lesz velünk? Épphogy elfogadtam, hogy nem vagyok attól még ribanc, hogy tizenhárom évesen szerelmes vagyok, erre pedig költözünk? Újra folyni kezdtek a könnyek és elkezdtem felé sprintelni, majd szorosan megölelve sírtam és csak sírtam. Kiakartam adni magamból mindent, meg akartam könnyebbülni.
-Mi történt Em?-kérdezi
-Költözünk. Pestre költözünk.-szipogom
-Tessék?!-tol el kicsit magától
-Pestre költözünk, itt hagyva mindent és mindenkit!-fúrom újra a vállába a fejem
-Nem akarlak titeket itt hagyni. Nem akarok elmenni...-suttogom, mire egy puszit nyom a hajamba

Heyo mindenki :3
Itt is vagyok, mint ígértem és lassan itt a vég.  
Az lenne a kérésem hozzátok, hogy a történet tartalma felett találtok egy kis 
szavazást és arra kérlek titeket, hogy szavazzatok. Előre is köszönöm nektek.
Nektek hogy tetszett a rész? Ti hogy reagálnátok arra, ha megtudnátok,
hogy Budapestre költöztök?
Puszi:One Girl 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése