2016. május 19., csütörtök

20.Fejezet-Haza szeretnék menni

Fájt a karom, a lábam, a hasam, a fejbőröm, az arcom és a szám. Legalább most már azt elmondhatom magamról, hogy volt részem egy igazi bunyóban. Nem mintha ez számítana bárhol bármit is, de legalább valami tapasztalatom van a verekedések terén. Már csak azt kell kivárnom, hogy mikor paterolnak el haza innen a táborból, de szerintem velem együtt jön Evelin is... Meg is érdemli, hogy elszakadjon attól a sráctól. Fájdalmasan nyammogom a péksütit, amit végre sikerült megvennem, ám az árus kicsit meghökkent a látványomtól, de nem nagyon foglalkozott vele. Gondolom nem ez az első eset, hogy ilyet látott. De Melinda, eléggé kiakadt a látványunktól, de ahhoz képest, hogy én vertem szét Evelint, mégis én néztem ki szarabbul, amire szerintem rá is tett a bőgéstől vörös szemeim is. Éreztem azt a mocskot magamon, ami beszennyezte a"jó kislány" imidzsemet, de hát egyszer fel kell nőni, így vagy úgy. Viszont Ádám megvető pillantásokat lövellt felém, Martin meg rám se nézett, Kata pedig inkább félt rám nézni, szóval ja. Akikkel eddig jóban voltam, azok rám sem néznek. Fasza mondhatom. Besétáltam a fürdőbe és belenéztem a tükörbe, s azonnal megértettem, hogy Kata miért nem mert rám nézni.A szám sarkában egy csúnya seb keletkezett, az arcom vörös a pofontól, a felkarom és az alkarom tele vannak karmolásnyomokkal, ahogy a bal lábszáram is, de azokat inkább csak csúnya foltok tarkítják. Tényleg szarul néztem ki, s azt a fájdalmat, amit érzek minden végtagomba még nem is fejtettem ki bővebben. És én hülye még sminket sem hoztam magammal... Kiültem az erkélyre és csendben hallgattam, ahogy a többiek milyen jól érzik magukat, én viszont küszködök, néhány mozdulattal, meg a sírással. Tényleg nagy hülyeséget csináltam, de akkor is az apámról állított hamis vádakat! Lehet, hogy néha nem a legkedvesebb velem, de akkor is az édesapám és szeretem.
-Mégis mit képzeltél Emma?!-trappol mellém Melinda
-Sajnálom, de mint látod én kaptam a fekete levest.-nézek rá
-És szerinted ezt mindenki csak úgy le fogja nyelni?! Belegondoltál te rendesen abba, hogy mit csináltál?!
-Most hagyjam, hogy olyanokat állítson az apámról, amik nem igazak?!
-Magadra néztél? Egy heccelés miatt úgy nézel, ki, mint aki most jött ki a fiatalkorúak börtönéből egy hatalmas verekedés után!
-Inkább nézek ki így, minthogy hagyjam, hogy sértegessék a családtagjaimat.-morgom
-És most jobban érzed magad? Hogy megverted Evelint?
-Sokkal jobban. Fájni fájnak a sebek, de legalább most már tudja, hogy velem nem kell kikezdeni. És mellesleg ő kezdte a verekedést. Vagy azt már senki sem említette?
-Akik végig nézték mondták, de igazából senkit sem érdekelt, hogy ki kezdte, csak hogy volt bunyó...
-Tipikus tinik.-ül keserű mosoly az arcomra, akárcsak anyára, amikor apa lelépett otthonról
-Kérdezhetek valamit?-szólalok meg óvatosan
-Persze.-ül le a másik ülőalkalmatosságra
-Szerinted mi lehet annak az oka, hogy anyu felmegy Pestre néhány napra és én pedig ott leszek nagymamáméknál?
Melinda szemében aggodalom csillan fel, mire értetlenül nézek rá, s felvonom a szemöldököm. Valamit tud. Valami olyat tud, amiről nekem senki sem beszélt. 
-Lehet, hogy csak egyszerűen dolga van Pesten.-ránt vállat
-És a bátyám vagy apa? Ők csak otthon vannak.
Tanácstalanul lenézett a földre, mire a szorongás megjelent és azonnal a legrosszabb dolgok futottak le a fejemben. Mi történt otthon? Mi történt a családommal?
-Miről nem tudok, amiről te igen?-csuklik el a hangom
-Biztos, hogy ezt most szeretnéd megtudni? Nem lenne jó a tábor végén? Szerintem a nagymamádéknak több joguk van megmondani, mint nekem.
-Kérlek mond el! Kérlek!-suttogom
-Akkor menjünk be.-áll fel és én is követem őt, majd helyet foglalunk az ágyamon
-Szóval, amikor anyukád beszélt velem, már akkor mondta, hogy nem őt kell majd várni Budapesten, hanem a nagymamádékat, mert ő nem tud érted jönni. Valami gond akadt a lakással, aminek következtében, anyudnak fel kell majd mennie egy rokonotokhoz egy időre, a bátyád pedig el fog költözni, de ő viszont marad Baján, de nem tud befogadni arra a pár napra. 
-És apa? Vele mi van?
-Ő róla nem mondott semmit.-simítja a kezét az arcomra
-El fogunk költözni, ugye?-törik el a mécses
-Még egyáltalán nem biztos, de anyukád nagyon ki van akadva.
-És ezért kérte meg Ádámot, hogy foglalkozzon velem?-kérdem, mire bólint és én megölelem. Egy nap alatt minden szétesik körülöttem. Csak sírok és sírok, Melinda pedig próbál nyugtatni, de nem jön össze neki, mert a sírásomtól nem hallok semmit abból amit mond, meg a fejemben egyre csak rosszabb és rosszabb lehetőségek merülnek fel a házzal és a lehetséges költözéssel kapcsolatban.
-Anyu még otthon van?-hüppögöm
-Igen.
-Haza szeretnék menni.
-Mennyire? Mennyire szeretnél hazamenni?-tol el magától
-Eléggé.-törlöm le a könnycseppjeimet
-Várj.-áll fel az ágyamról, s ahogy kilép az ajtón meglátom Katát, ahogy tanácstalanul néz rám
-Lehet, hogy hazamegyek.-adok választ a fel nem tett kérdésére
-Mi?-kerekednek ki a szemei és azonnal ide is siet hozzám
-Valami gáz van otthon anyuékkal és a lakással és amíg anyu otthon van, addig én szeretnék hazamenni, hogy akkor végre valaki elmagyarázza rendesen ezt az egészet.-magyarázom
-Miért, hova fog menni?
-Pestre egy rokonunkhoz.
-Értem.-hajtja le a fejét, majd aztán újra rám néz-Mennyire fájnak a sebek?
-Most már tűrhetően, hogy nem gondolok rá.-engedek meg egy halvány mosolyt
-Amúgy most egy valamit köszönhet neked Evelin.-kuncog fel
-Mégis mit?-értetlenkedek
-Most mindenki körülötte sürög-forog.
-Főleg az a fiú, ugye?-kérdezem, mire bólint egyet
-És Ádámnak ezt, hogy akarod elmondani? Hogy lehet, hogy hazamész?
-Ahogy neked. Meg mindenki másnak...-rántok vállat
-Emma. Ha neked úgy jó, hogy Martinékkal mész haza, akkor csomagolhatsz is.-áll meg az ajtóban Melinda
-Martinékkal? Miért ki jön még?
-Desma fel visz titeket.
Bólintok, mire elsétál én pedig elindulok a fürdő felé összeszedni a cuccaimat. Remélhetőleg nem hagyok majd itt semmit, ha mégis, valaki remélem lesz olyan kedves, hogy elpostázza vagy valami. Furcsa, hogy már most haza megyek, de tudom, hogy anyunak szüksége van rám. Nagyon is. Mellesleg Ádám nem nagyon akar rám nézni, ahogy Martin se, akkor minek maradjak? Jó mondjuk az utóbbival megyek haza, de most csak ki fog velem bírni egy pár órát egy szó nélkül, nem? Ha nem, akkor így járt. Miután mindent összepakoltam megfogtam azokat a táskákat, amiket bírtam, de még így is felszisszentem elég sokszor, mire Kata gondolkodás nélkül segített, amit egy hálás pillantással köszöntem meg és együtt elindultuk lefelé a kínzó lépcsőn. Lent mindenki jól megnézett minket, de legfőképpen engem, gondolom a sebek miatt, de most az izgatott legkevésbé, ugyanis a táska pántja eszeveszettül dörzsölte a sebeimet, amit a vállamon ejtett ez a szarházi ribanc. Kint már Martinék tették be a csomagokat a kocsiba, s lassan már én is megszabadultam a csomagjaim súlyától. Ránéztem Katára, akinek a szomorú tekintetét látván, azonnal megöleltem.
-Eddig te voltál a legjobb szobatársam.-suttogja, mire halkan felnevetek és elengedem, aztán meglátom Ádit. Értetlen pillantással néz felém és a bátyjára, de végül már csak engem vizslat a tekintetével
-Te mégis hova mész?-kérdezi
-Haza. Anyuhoz.
-Megtudtad?-kérdezi óvatosan, mire hevesen bólogatni kezdek
Ő azonnal megölel, s én úgy csimpaszkodok belé, mint egy életmentő faágba. Sajnálom, hogy itt kell hagyjam őt, de muszáj lesz hazamennem. Muszáj... Eltolom magamtól, mire ad egy puszit a homlokomra és még búcsúzóul megöleli a fivérét, akivel még egy utolsó pillantást vetünk a szállóra és Katáékra, majd beszállunk a terepjáróba. Ő előre az anyós ülésre, én pedig hátra és elővettem a telefonomat. Fogalmam sincs, hogy mit írjak nekik, vagy hogy hogy közöljem velük. Simán? Vagy regélve? Sóhajtottam egyet, mire mindenkinek megírtam, hogy hazamegyek, anyunak kicsit bővebben, de mielőtt bárki is válaszolhatott volna, kikapcsoltam a wi-fit, zsebre tettem a telefonomat, s figyeltem az elsuhanó tájat.

Már bőven elmúlt este kilenc, amikor elértük a Magyarországi határt, így elfogott az az "itthon vagyok!" érzés. Végre a saját hazámban leszek. Előrehajoltam és újra Desmanak nyújtottam a személyimet, s ő kiszállt átadni a vámosoknak. Egész gyorsan megvoltunk a leellenőrzéssel, így tízperc múlva már Baja felé száguldottunk gond nélkül. Aztán egyszer, csak Desma elrántotta a kormányt, hogy életben hagyja azt a szerencsétlen rókát, de mi egyenesen egy szembejövő autónak mentünk, mire a fejem bevertem a szemben lévő ülésbe, s onnantól már csak, annyi maradt meg, hogy forgunk, majd sötétség.

Heyo! :3
Háááát. Őszintén én erre a részre egyáltalán nem vagyok büszke. Összecsapott lett, de nagyon
és mindent megpróbáltam mindent, de sehogy sem tudtam javítani rajta. :/
Deeee viszont a végére sikerült egy iciripiciri kis meglepetést összecsikarnom nektek :D
Szóval, aki most haragszik, rám az ne öljön meg :D
A következő rész szombaton fog érkezni:*
Puszi:One Girl    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése