2016. február 9., kedd

10.Fejezet-"Tíz nap múlva"

Az éjszaka nem tudtam egy cseppet sem aludni. Hogy is tudtam volna?! Hiszen hajnalban indulunk! Így itt a tükör előtt állva és fogkefével a számban látom a szemem alatti karikákat, de a mosolyom miatt szinte észrevehetetlen. Furcsán nézek ki így vigyorogva fogmosás közben, de nem baj. Szerintem most ez a legkisebb gondom, hogy hogy nézek ki. Kifésültem a hajamat, begumiztam, majd, azokat egy kis zacskóba beleraktam, amik kelleni fognak. Tíz nap anyuék nélkül. Külföldön. Ijesztő, de mégis izgalmas! Életem első tábora Görögországban lesz, ahova már elsős korom óta el akarok jutni. Már csak azért kell imádkoznom, hogy a táborosok jó fejek legyenek és, hogy az aki a "bébiszitterem" lesz szintén jó fej legyen. Csak ez a kettő az, amit igazán akarok! Olyan nagy kérés ez? Szerintem nem annyira, de majd meglátjuk. Átnéztem a listát a héten már vagy négyszázadjára és minden olyat be tettem, ami szükséges lesz, de eddig nem raktam be. Alig férek meg a bőrömben a boldogságtól! Létezik ilyen, vagy csak én zakkantam meg? Fogalmam sincs és igazából nem is érdekel, csak az, hogy megyek görögbe! GÖRÖGBE!
-Emma! Te normális vagy? Nyolc óra van az istenért!-támolyog be Tomi
-Már bocs, de te sem voltál éppen nyugodt, amikor te mentél görögbe!
-Hogy neked mindig van egy kifogásod!-dörzsöli meg az arcát
-Inkább szedd rendbe magad, mert ahogy érzem, nem keveset ittál.-lököm ki a szobámból
-Emma!
-Hmm?-nézek rá
-Mi történt anyáék között?-kérdezi. Ő még nem tudja?
-Eléggé összevesztek tegnap délután. Ezért hozta fel anyu, hogy süssünk palit.-préseltem ajkaimat csíkká
-Apa ennyire berágott?-kerekednek ki a szemei
-Ezt hogy érted?-értetlenkedek
-Négy körül jött haza és már el is ment! Azt mondtad nem aludtál. Akkor miért nem hallottál minket te kis mindentudó! 
-Apu nincs itthon?-motyogom
-Biztos haza fog jönni elbúcsúzni. Nyugi!-teszi kezeit a vállaimra
-Valami megváltozott apuban.
-Emma! Te ezen ne agyalj! Meg fogják majd beszélni!
-De valami velem nem jó. Tegnap is miattam veszekedtek. Hallottam.-csuklik el a hangom és remeg meg az ajkam
-Figyi! Beszélj Kármennel! Ő biztos már fent van, amilyen koránkelő!-mosolyodik el halványan, amit viszonzok is hamiskásan majd megcsörgetem az említett lányt. Nem elérhető. Ahogy Nati se. Mit csináltak ezek tegnap, hogy még mindig húzzák a lóbőrt? A fiúkat nem akarom felhívni, mert ők tuti, hogy alszanak, de Gergő nem biztos. De nem találkozhatok vele. Az volt az utolsó. A búcsú. Az olyan búcsú, amin-remélhetőleg-még úgy gondolok rá, mint aki ellopta a szívem. Megint... Hogy lehet ekkora szerencsétlen?!
Félve nyomok rá a nevére, ami kicsöng. Végre valaki jó eséllyel ébren van és kicsöng a telefonja!
-Emma? Beteg vagy, hogy már ilyenkor ébren vagy?-neveti el magát
-Nagyon vicces vagy! Kár, hogy a humorom az most elhagyott...-veszem magamhoz a kulcsom
-Minden oké?
-Nem. Egyáltalán. Tudunk találkozni vagy inkább hagyjuk a fenébe, mert reggel fél kilenc van?-intek a bátyámnak, aki megértően biccent és simogatja tovább a kutyusomat. Így most úgy néz ki, mint egy macska. Mondjuk néha inkább nevezném macskának, mint kutyának... 
-Az utcán akarod ezt megbeszélni? Most komolyan?
-Mér' hol máshol?
-Miért nem itt nálam?
-Gergő! Ez nem lenne jó ötlet!-nyelek nagyot
-Tartom a távolságot!
-Nem veled van a gond, hanem velem. Te lehet, hogy tartani fogod, de én nem. Főleg azután, ami a hídon történt. Így is akkora bűntudatom van miatta!
-Kivel beszélsz?-hallom meg Kármen reggeli hangját. Na baszd meg! 
-Csak anyával!
-És mi is történt a hídon veled és anyáddal?
-Egy kicsit összekaptunk... Nincs baj!
-Akkor miért hívod át a saját házába?-morogja
Itt mindketten csöndbe maradtunk, mondjuk én eddig is szótlan voltam. Erre már nem tudunk mit mondani. Most már egészen biztos, hogy sejti és én pedig búcsút mondhatok a fejemnek...
-Te kis ribanc! Mit csináltál Gergővel?-üvölti Kármen, de az én hangom elhagyott
-Válaszolj már!-türelmetlenkedik
-Kármen! Ezt nem kéne! Így is szar állapotban van!
-Ja, hogy már aggódsz a fruskáért! De kis édes!-csöpög a hangja a gúnytól
-Hangosítsd ki!-torzítom el a hangomat, mire csend ül le a hármasunkra
-Meg van!
-Sajnálom, hogy belerondítottam az egészbe. Tényleg megérdemlem a fruska és a ribanc jelzőt. Én csak... Túl közel kerültem Gergőhöz, mióta összejöttetek és ez nem volt jó, mert abból az lett, hogy beleszerettem. Ezért megyek el a táborba. Hogy elfelejtsem. És a hídnál pedig... Én megcsókoltam.-védtem meg
-De nem volt több! Esküszöm! Ezért jöttem haza. És a családi balhé is igaz, mert aput tegnap óta nem láttam.
-Emma! Miért nem mondtad el?
-Ezért! Mert nem akartam szembesülni az igazsággal, hogy mekkora egy fruska vagyok. 
-Mióta?
-A vonzalom az már rég óta jelen van, a szerelem pedig az ájulásom napja óta. 
-És én nem vettem észre, hogy szenvedsz...-suttogja
-És én örültem is neki! És csak azért hívtam fel Gergőt, mert meg szerettem volna beszélni valakivel ezt az egész családos dolgot és csak ő vette fel. De ha tudtam volna, hogy nála vagy eszembe se jutott volna!
-Ugye tudod, hogy az lesz a legjobb ha szakítunk?-kérdik
-Miattam. Azt kihagytátok! De egy kérdés! Miért hagytad, hogy megcsókoljalak?
-Ha már őszinteség roham van, akkor miért mondod el, hogy én csókoltalak meg először?!
-Az most mindegy! De miért hagytad?
-Kérlek! Mond el!-könyörög Kármen
-Mert jó volt! Kibaszottul jó és eszembe jutott amikor megöleltelek. Akkor bennem is megmozdult valami, de maradtam Kármennel. De ma már több van egy szikránál, de nem olyan óriási! 
-Te szereted őt valamilyen szinten, igaz?
-Nem tagadom. Érzek valamit, de nem hatalmasat!
-Szerintem én lépek! Ha akarunk beszélni akkor élőbe!-köszönök el, majd elindulok a törzshelyünk felé. Ilyenkor még úgysem láttam.
A városban szinte alig voltak emberek. Mondhatni kihalt volt az egész. A nap már fent volt, a madarak csiripeltek a fák üde zöldek voltak. Tökéletes ellentéte a hangulatomnak. Átkarolva a felsőtestem miközben zokogok lépkedek előre és érzem, hogy mindjárt az a jeges kéz kitépi a szívemet. Hihetetlenül tud fájni az igazság. Vagy esetleg szembesülni vele. Én azt hittem, hogy a mai nap csupa móka és kacagás lesz, ehelyett bőgök, mint valami hisztis kisgyerek! Komolyan mondom az életem egy szappanopera lett! Mint az a spanyol sorozat, amibe van az a lány aki árva és egy gazdag pasas, akik egymásba szeretnek és mindenféle bonyodalom követi a tetteiket. Mi lesz velem, ha görögbe megyek és az első éjszaka sírni fogok? Én leszek majd a pisis lány, aki éjszakánként bőg? Mindenki célpontja? Nem tudom. Semmit se tudok. A Duna csöndes, egy ember sincs a zátonyon. Kihalt. Letelepedek egy lépcsőre és továbbra és sírok, de most már egy fokkal nyugodtabban. Elfogadtam, hogy ezen nincs mit változtatni. Az idő rendbe fog tenni pár nap vagy hét után. Valamikor kifogom ezt heverni. Talán egyszer nem úgy fogom bejelenteni, hogy szerelmes vagyok, hogy sírok, hanem mosolyogva. Talán férjhez megyek majd és szülök neki gyerekeket. Talán nem fogok már soha többé úgy nézni rá, mint a nagy betűs szerelemre. Ez egyáltalán az? Lehet, hogy csak a hormonok játszanak velem. Vagy beképzelem magamnak ezt a hülyeséget. Lehet apakomplexusom van és vágyok egy hímnemű figyelmére. Talán ezért érzem, hogy szeretem. Hiszen egy tizenhárom éves, hogy is lehetne szerelmes?! Nekem még kakaót kéne innom és gyakorolnom a matekot, mert abból jövőre egészen biztos hogy meg fognak húzni, ha így haladok tovább! Vagy egy napot az éppen olvasott könyvemnek szánni és kikapcsolni az agyam. Hülyéskedni a barátaimmal. Vajon Kármen mit érezhet? Csalódottságot? Fájdalmat? Szomorúságot? Hátba szúrást? Mit? És Gergő? Ugyanezeket?
Motor hangra leszek figyelmes, mire a fejemet még jobban a térdemre nyomom és várom, hogy valaki megkérdezze, hogy mégis mit csinálok itt. Vagy adna egy taslát. Na az biztos, hogy észhez térítene! Vagy bemegyek a rendőrségre, csórok egy gumibotot és tarkón vágom vele magam. Esetleg lebilincselem magamat addig, amíg ki nem szeretek belőle. Már csak döntenem kell ezek közül a lehetőségek közül. Léptek zaja üti meg a fülemet, majd egy érintés, s nem nehéz kitalálni, hogy ki van mögöttem. Megrázom a fejemet, de ő ezt figyelmen kívül hagyja és helyet foglal mellettem. Megtörlöm a szemeimet és veszek egy mély lélegzetet és rápillantok. Haja még kócos, szemei alatt karikák, ajkai kiszáradtak, lábát idegesen rázza és ujjait tördeli. Eléggé ideges és ehhez nem kell profi emberismerőnek lenni.
-Jól sejtem, hogy szakítottatok?-próbálom lenyelni a gombócot a torkomból, ezért rekedtesen szólalok meg 
-Ja! De mindegy is! 
-Nem, nem mindegy! Miattam volt ez az egész!
-Miért hiszed mindig azt, hogy a te hibád volt? Miért nem érezheti magát más is bűnösnek? Miért akarod mindig más terhét a válladra venni?-néz a szemembe
-Mert nekem az okoz örömet, ha megszabadítom a barátaimat a gondoktól. Hogy látom mosolyogni őket. Inkább én cipelem a terheket, mint ti.-rántok vállat
-Egyszer ez fog a sírba vinni komolyan mondom.-morogja
-Az lehet, de ha szeretem ezt csinálni?-hagyja el a számat egy halovány mosoly
-Csak nem értem miért. Mindenki boldog, pedig te szenvedsz. És tökre jól álcázod, ha már Kármen sem vette észre!
-Azért nem vette észre, mert szeretett és elborította azt a kevéske agyát is a rózsaszín felhő.-legyintek, mire felkacag
-Ugye tudod, hogy valahogy meg kell hálálnunk Natinak, hogy segített? Hogy nem köpött be?
-Ja. Majd táncolok vele a tábor után egy egész napot. Szerintem ez számára a megfelelő köszönet mondás. És veszek neki két Monstert.
-És velünk mi lesz?-kérdi
-Én elmegyek görögbe, te itthon maradsz, megpróbálod visszahódítani Kárment, ami sikerülni is fog és én is rendbe teszem az érzéseimet és mindenki boldog lesz.-vázolom fel a tervemet
-Kármen ezek után már nem akar semmit. Ezt mondta.
-Próbálkozni szabad. És túlságosan szereti a hülye fejedet, hogy ne tudjon ellenállni!-lököm meg finoman
-Igen alapos ez a Kármen, szóval azt is kijelentette, hogy legalább a hónap végéig ne keressem! Szóval egyedül fogom tölteni a júliust a motorommal és anyám nyakán ragadok.-húzza el a száját
-Értem... Akkor szeretnél valamit csinálni ma?-kérdem mire értetlenül néz rám
-Ugye tudod, hogy ma szakítottunk és azért, mert lehet hogy kölcsönös a vonzalmunk egymás iránt?
-Képzeld azt, hogy nincs semmi érzelem, csak két haver, akik fagyiznak egyet. Vagy amit akarsz.-rántok vállat
-Az nehéz lesz!-túr a hajába
-Miért is?-ráncolom össze a homlokom
-Mert itt ülsz mellettem körülbelül öt centire és nem vagyunk messze az első csókunk helyétől. Azért. Ja és ha egy egész napot együtt töltünk lehet, hogy más is lesz.
-Szerintem van annyi önuralmad, hogy tartsd magad, s szerintem nekem is. Meg fogunk vele birkózni!-hajtom a vállára fejem, mire azonnal el is veszem
-Bocsi!-szívom be az alsó ajkam
-Ha még egyszer ezt fogod csinálni lesz miért bocsánatot kérned!-néz rám
-Akkor mit szabad csinálnom anélkül, hogy valami olyan történne?
-Nem tudom!-nevet fel
-Az úgy jó. Szóval üljek és nézzek ki a fejemből?
-Az unalmas lenne.
-Akkor?-nevetek fel én is
-Mikor mentek?
-Olyan este hat körül indulunk. Mert ugye még beszélni kell a szervezővel, meg találkozni a "bébiszitteremmel"-macska körmözök
-Hogy middel?-rázza meg a fejét kérdő jeleket küldve a szemével
-Anya egy ismerősének a gyerekét bízta meg, hogy vigyázzon rám. Röviden egy idegen fogja rajtam tartani a szemét.
-És te komolyan hagyod ezt?
-Muszáj!
Valami rezgés zavarta meg a beszélgetésünket, s leesett, hogy Gergő telefonja csörög. Szemet forgatva veszi fel a telefont, majd kedvtelenül köszön neki. A beszélgetésből csak annyit hallottam, amit a mellettem ülő fiú motyogott, szóval inkább a mellettem lévő gazat téptem ki a földből, majd amikor már az elfogyott az apróbb kavicsokat hajítottam be a vízbe.
-Nekem mennem kell. Anyu valamit szeretne közölni, amit nem tud megtenni telefonon keresztül.-áll fel, mire én is felpattanok
-Akkor hát itt a végeleges búcsú ideje.-indulok meg utána
-Em! Így is rossz, hogy elmész, nem akarok még búcsúzkodni sem, mert akkor még rosszabb lesz! Mondjunk egy sziát azt majd találkozunk tíz nap múlva!-idegeskedik
-De én nem csak egy sziával akarok elmenni!-változik kissé hisztissé a hangom
-Aranyos vagy, amikor hisztis vagy!-nevet fel
-Aranyos a fejed!-vágom be a durcit
-Szóval aranyos az arcom? Köszönöm a bókot!-ül az arcára az egoista mosolya, nekem pedig csak most esett le, hogy tulajdonképpen, hogy is értette a beszólásomat
-Teeee!-nézek a szemébe haragosan, mire egy pillanat alatt a vállára kap
-Mi van velem?-röhög fel majd a seggemre csap
-Hagyd békén a seggemet vagy nem állok jót magamért!-emelem fel a hangom
-Mit fogsz csinálni, ha még egyszer a seggedre csapok? Hmm?
-Kiharapok egy kibaszott nagy darabot a hátadból! Az!
-Szóval vadmacska lettél? Azokat szeretem!
Rögtön eszembe jutott, az hogy meg kéne mondani neki, hogy tulajdonképpen ma szakadt meg egy kapcsolata, de tudtam, hogy azonnal elszomorodna, szóval inkább hagytam. Inkább szó nélkül beleharaptam a hátába, mire fájdalmasan felnyögött, ami belőlem egy jó hangos kacajt váltott ki. Letett a földre, de én még mindig nevettem, s a könnyeimet töröltem, ő pedig morcosan várta, hogy abba hagyjam a röhögést. Majd egyszer csak vállat rándított, s megcsókolt. Újra. Szemeim kikerekedtek, a levegő a tüdőmben rekedt és a gyomromban a pillangók feléledtek. De gyorsan felocsúdtam és viszonoztam, immár kicsit bátrabban. Még mindig érdekes volt ez az érzés, hogy egy másik embernek a szája érinti az enyémet, de annyira jó!
-Most már tényleg mennem kéne!-tol el magától
-Tudom. Nekem pedig el kell búcsúznom a lányoktól.
-Hát akkor tíz nap múlva!-ad puszit az arcomra, majd felpattan a motorjára és egy utolsó pillantás után el is tűnik a látókörömből
-Tíz nap múlva!-intek a levegőnek, majd elindulok hazafelé

Sziasztok!
Nem tudom, hogy nektek mi a véleményetek erről a részről, de szerintem nem jó.
Tényleg, úgy érzem, hogy Emmát egy tizenhét éves lány bőrébe bujtattam, de igyekszem 
ezen változtatni. Remélem sikerülni fog :)
Tárt karokkal várom a véleményeteket és arra is, hogy ti mit gondoltok, mi lesz Emma szüleivel? És vajon milyen lesz a tábor?
Sok-sok puszi:One Girl 

4 megjegyzés:

  1. Szia drága :)
    Ne haragudj, hogy eddig nem komiztam de nem nagyon volt időm :( Viszont most itt vagyok, és sorolom neked a dicséreteket :D Szóval, szerintem nagyon jó lett, nem tudom neked miért nem tetszik, pedig én odáig vagyok. Viszont ez az összeveszés annyira lehangolt úristen :( Örülök Emmának és Gergőnek de sajnálom hogy Gergőék szakítottak. Mondjuk ez nem is lesz baj a későbbiekben igaaz? :D
    Na szóval nagyon jó, nagyon tetszett!
    Siess a kövivel!
    Puszi: HERCEGNŐ :* <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Hercegnő!
      Semmi gond! :) Mindenkivel előfordul és mostanság velem is egyre többször, hála az iskolának nevezett valaminek.
      Örülök, hogy neked tetszett a rész, viszont a következő részek már nekem is tetszenek, szóval megnyugodhatsz. :D
      A veszekedés pedig minden szülőnél előfordul. Viszont itt nem biztos, hogy happy lesz a vége...
      A kapcsolatok vannak, voltak és lesznek is. Csak nem biztos, hogy az a kapcsolat jó. És hogy baj lesz e? Még meglátjuk ;)
      Igyekszem hozni a részt, de jelenleg nincs annyi életerőm hozzá, hogy írjak. De fogok!
      Ölelés:One Girl

      Törlés
  2. Drága One Girl!
    Csodálatosat alkottál! Tiszta libabőr lettem a Germa (Gergő+Emma, haha milyen kreatív vagyok:D) párostól. A veszekedéstől viszont elszomorodtam, remélem minden rendben lesz a szülők közt:3 Idézlek: "Tényleg, úgy érzem, hogy Emmát egy tizenhét éves lány bőrébe bujtattam, de igyekszem
    ezen változtatni." Emma érett tizenhárom éves, legalábbis a történetből nekem ez ön le. Egyébként is mindenki megérdemli a szerelmet és, ha ő 13 évesen akkor 13 évesen:) Szerintem semmi gond nincs ezzel.
    A kérdéseidre pedig a válaszom: Emma szülei vagy kibékülnek és megpróbálják helyrehozni a dolgokat, vagy elválnak. Esetleg a gyerekek kedvéért próbálják fent tartani a "boldogok vagyunk együtt" látszatot. A tábor meg szerintem tele lesz izgalommal, szóval már nagyon várom a következő rész:3
    Imádtam ezt a részt, és téged is imádlak <3
    Ölel és puszil: Emy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Emy!
      Köszönöm szépen a dicséretet. Germa? Egy kérdés... Ki mondta hogy össze fognak jönni? :D
      Szerintem pedig én itt ebben az utóbbi pár részben abba bújtattam, de ha neked így jött le, akkor oki. És teljesen igazad van! A szülőkkel lesznek még gondok, s a tábort pedig minél mosolygósabbra megírni, szóval reményeim szerint, nem lesznek olyan részek, hogy veszekedés, sírás. Bár mondjuk még bármi megtörténhet.
      Örülök, hogy tetszett, s én is téged :*
      Puszi:One Girl

      Törlés