2016. január 3., vasárnap

6.Fejezet-SummerHill

Nem szóltam egy szót sem. Egyszerűen nem tudtam megszólalni. Jelenleg úgy érzem magam, mint egy néma lány, aki próbálja valahogy kimagyarázni magát, de nem megy neki. Hogy lehettem ennyire hülye, hogy elmondtam?! Miért nem tudtam befogni a számat?! Miért azok a legőszintébbek, akik idegesek? Miért lettem ideges? Jó ez hülye kérdés. Lenéztem a lábaimra, s próbáltam uralkodni az érzéseimen. Azon a fájdalmas érzésen, ami nem hagy nyugodni, mióta felültem mögé a motorra. Nem akarok szerelmes lenni! Kicsit sem! Össze szorítottam a szemeimet és az ajkaimat is. Érzem, hogy nem tudom sokáig visszatartani a könnyeimet, de muszáj lesz. Hogy tudok ennyit sírni?!
-Ezt mégis hogy érted?-rázza meg a fejét, mire belenézek az íriszeibe
Látom azokban a barna szemekben, hogy sejti. Sejti, hogy mégis mire gondolok, de nem akarja magának bevallani. Miért is tenné? Hiszen a szíve Kármené, s Kármen szíve az övé. Anyám, ez de nyálas gondolat volt, de igaz. Csendben állok vele szemben és nézek a szemeibe. Elvesztem azokban a csokoládé barna szemekben. Hihetetlen, hogy miket ki nem lehet olvasni egy szemből. Egyszerűen belelátsz a lelkébe. Mintha te is az élete részese lennél, mintha te is éreznéd azt, amit ő, mintha te és a veled szemben álló személy egyek lennétek, mert egybefonódott a tekintetetek. Egy teljesen más világ.
-Ezért nem akartam, hogy ide gyere. Hogy kövess. Hogy beszéljünk. Mert abból ez lesz. Hogy magyarázhatok napestig és nem szabadulnék mellőled.-motyogom
Csendben maradt. Kínos csöndbe burkolóztunk, ami már tapintható volt a levegőben. Nem tudom, hogy most mi mehet most le benne, de igazából nem is érdekel. Talán jobb is, hogy nem tudom. Talán hiba volt ez az egész. Hiba volt vele kibékülnöm miután brutálisan összevesztünk. Hiba volt vele beszélgetnem. Hiba volt vele focizni. Hiba volt vele találkozni. Egyszerűen hiba volt az, hogy megismertem. Nem is tudom, hogy aznap miért mentem le a játszótérre. Nem is tudom, miért álltam vele szóba akkor, mert akkor nem volt egy jó fiú. Sőt egyenesen rossz! De talán ez fogott meg benne. Hogy nem olyan, mint a többi fiú, akit akkor ismertem. Talán ezért barátkoztam vele. Emlékszem, amikor együtt voltunk lent a játszótéren és hintáztunk. Együtt nevettünk a béna viccein, hülyeségeket mondtunk egymásnak, veszekedtünk azon, hogy melyik hinta kié és tökre idétlenségeken durciztunk be. Azok voltak a szép idők. 
-Az történt veled, amire gondolok?-teszi fel óvatosan a kérdést, mintha félne, hogy leharapom a fejét
-Nyugodtan kimondhatod.-mondom
-Belém szerettél?-nyel nagyot. Furcsa volt ezt tőle hallani, de végleg nem én mondtam ki, hanem ő, így egy kicsit könnyebb volt.
-Igen...-sóhajtottam-De tisztában vagyok vele, hogy szereted Kárment, így inkább én szenvedtem, minthogy tönkre vágjam a kapcsolatotokat. Végül is másfél év se veled- se nélküled kapcsolat után végre összejöttetek! Csakhogy akkor velem nem volt már minden okés, de akkor még nem törődtem vele. Egészen addig nem törődtem vele, amíg fel nem szálltam mögéd a motorra.-néztem rá, de ő a távolba meredt. 
-És tudom, hogy én számodra egy haver vagyok és szeretném, ha azok is maradnánk ezek után. A tábor után ígérem, hogy kiverlek ilyen szinten a fejemből és akkor nem kell ezen rágódnod!-magyarázok tovább
Továbbra is szótlanul ült mellettem és nézett ki a fejéből. Szinte hallani lehetett, hogy forognak a fejében a fogaskerekek. Hagytam, hogy megeméssze a kijelentésemet. Nem lehetett könnyű neki. Hiszen nem mindennapi, hogy a barátnőd legjobb barátnője és téged szeret. Vagy igen?
-Emlékszel, amikor még kicsik voltunk és Nati elszólta magát? Hogy akkor is éreztél valamit irántam?-kérdi, mire szótlanul bólintottam
-Akkor még nem értettem, hogy ez neked mennyire szar lehet, de így tizenhat éves fejjel és kapcsolatban megértettem. 
-Ezzel mire akarsz célozni?-vonom fel a fél szemöldökömet
-Arra, hogy nem akarlak szenvedni látni!-ereszt el egy félmosolyt, mire nekem azonnal leesik
-Ezt nem teheted! Én nem érek ennyit!-állok fel és tárom szét karjaimat
-Inkább szenvedni akarsz?
-Ha ezen múlik, akkor igen! Nekem többet ér Kármen és a te boldogságod! Nekem az rosszabb lesz, ha ti szenvedtek és most már tudod, hogy a tiéd nekem menyire fájna! Főleg, ha miattam!
-És mi lesz, ha Kármen is gyanakodni kezd? Akkor mit fogsz csinálni? Megpróbálod kimagyarázni magad? Te is tudod, hogy ez lehetetlen! 
-Ezért megyek el egy táborba! Még nem tudom, hogy melyikbe, de elfogok menni. Muszáj elmennem! Kell egy kis idő, hogy elfelejtsem és kiverjem a fejemből, azt amit irántad érzek!
-És titokban akarsz elmenni? Úgy akarsz elmenni, ahogy a kórházból akartál?
-Te erről honnan tudsz?-kerekednek ki a szemeim. Lehet még ennél rosszabb?!
-Beszéltem Bálinttal, aki aggódik érted. Tényleg aggódik érted.
-Figyelj! Ezt egyedül kell megoldanom! Ez olyan, mint az úszás. Más nem tanulhatja meg helyetted, mert akkor sem fogsz tudni! 
-Komolyan el akarsz menni?-kérdi elszontyolodva
-Ugyan! Ez max tíz nap. Sem több, sem kevesebb! Túl fogod élni! És akkor együtt lehetsz gond nélkül Kármennel és én pedig abban a tudatban fogok elmenni, hogy boldogok vagytok. Nem lesz itt kampeca!-idézem Jar Jar Binks-t a Star Wars-ból, mire elmosolyodom, ahogy ő is
-De akkor is zavarni fog ez az egész! Nem tudok, már úgy a szemébe nézni, hogy tudom, te többet érzel irántam és ő ezt nem tudja!-túr a hajába
-Mit nem tud Kármen?-lép mellénk Nati. Basszus!
-Azt, hogy elfogok menni egy táborba!-végül is nem hazudtam. Tényleg nem tudja.
-Akkor miért mondta azt Gergő, hogy többet érzel iránta Jar Jar Binks?
-Mennyit hallottál?-kezdem el tördelni az ujjaimat
-Körülbelül az egészet!-biccent maga mögé, ahol még mindig a motoros csapat álldogált 
-Itt voltál?-emelem feljebb a hangomat ijedtemben
-Itt! Emma! Ez nem játék! Emiatt tudod te, hogy hányan vették el maguktól az életet?!-kezd el kioktatni
-Tudom! De rendbe fogok jönni és akkor minden olyan lesz, mint régen!
-Ez nem ilyen egyszerű!-rázza meg a fejét Nati
-Mond meg, hogy mivel bizonyítsam be, hogy elindultam azon az úton, amin már rég kellett volna?-kérdezem tőle
-Öleld meg! Te meg ölelj vissza!-ránt vállat
Lesokkoltam. Itt és most kell megöleljem?! Azért ennyire nem megy még! Megráztam a fejemet, s a hajamba túrva néztem Gergőre. Neki is ugyan az volt a szemében, mint az enyémben. Ijedtség. De durván! Nati szemébe néztem, aki a fiúra biccentett, mire sóhajtottam egy nagyot. Akkor ugorjunk fejest a kútba! Lassan elindultam Gergő felé, majd szorosan megöleltem. Hozzá képest igen kicsi vagyok, ezért lábujj hegyre kellett álljak, hogy ne ő neki legyen kényelmetlen, de arra nem gondoltam, hogy amint feljebb emelkedek, ő a derekam köré fonja izmos karjait. A levegő a tüdőmben maradt, a szívem félre vert, s a szemeim is kikerekedtek, de meg kellett mutatnom Natinak, hogy megtudom csinálni! Igaz, a szívem örülten dübörgött, amit biztos, hogy ő is érzett és a gyomromban lévő pillangók pedig, egyre inkább felélénkültek. Tenyerem izzadt, nem hallottam mást, csak azt, hogy a pulzusom az egekbe szökött, s a lélegzet vételem is szaporább lett. Éreztem parfümének illatát, ami megbódított, ahogy az is, hogy éreztem szíve minden egyes dobbanását is és éreztem a nyakamon azt ahogy kifújja a levegőt, amibe beleborzongtam. Lehunytam a szemeimet és eltátogtam, hogy szeretem, majd eltoltam magamtól. Rossz érzés volt őt elengedni, de nem maradhattam tovább a karjai közt vagy lelépek arról az útról, amire ráléptem. Ránéztem Gergőre, de ő inkább elfordult és nézte a Dunát. Tudtam, hogy ez lesz a vége, de nem érdekel. Én fogok szenvedni, nem ő!
-Megfelel?-kérdeztem Natitól, aki mosolyogva odébb állt, s újra itt hagyott minket, kettesben. 
Újra a fiúra pillantottam, aki továbbra is ugyan azt csinálta. Rossz érzés volt a szótlansága, de mindegy is. El kell felejtenem. Oda sétáltam mellé és adtam egy puszit az arcára, ami meglepett, de egy utolsó érintésnek muszáj volt. Halkan elmotyogtam egy sziát, majd elindultam a lányokhoz.


Lassan ám, de odaértem a sétálóba, ami kétségtelenül a város legnyüzsgősebb helye volt. A hosszú út két oldalán boltok, cukrászdák, gyorskajáldák és fagyizók sora volt, s azok előtt pedig kitéve asztalok. Mellettem egy műfüves terület, ahol egy gyönyörű szökőkút foglalt helyet. Rengeteg időbe telt, amíg egy ilyen hosszú szökőkutat megcsináltak, de szerintem megérte. Az emberek sokasága már szinte megszokott volt, de így csak nehezebb volt megtalálnom a lányokat, de végül megtaláltam őket az egyik padon, ahol éppen ették a fagyijaikat. Félénken, de köszöntem nekik, majd elkezdtünk mindenféléről beszélgetni. Az utolsó együtt töltött évünkről, az osztálykirándulásról, azokról a balhékról, mint amikor szökőkutat csináltunk az osztályba, vagy éppen lecsaptuk az áramot a suliban. Beszélgettünk a nyári terveinkről, ami furcsán más volt mindannyiunknál. Zorka Olaszországba megy és Franciaországba, Livi a Balatonra megy, Amerikába, a nagyszüleihez vidékre, úszótáborba, majd újra a Balatonra, Delila visszamegy látogatóba Írországba egy hónapra, majd úszótáborba megy Livivel és utána Romániába megy egy hétre valami unokatestvéréhez, én pedig annyit mondtam, hogy valamikor megyek majd táborba. Rögtön elkezdtek kérdezgetni, hogy hova megyek, meg milyenbe, de mindenre azt mondtam, hogy nem tudom. Ez lesz életem első tábora és valami jót akarok! Elkezdtek táborokat ajánlani, de igazából egyik sem fogott meg.
-És mi van a SummerHill-el? Arról sem hallottál?-kérdezi Delila
-De hallottam és az egy iskola Lili!-mosolygok
-Nem! Tényleg van egy olyan tábor!-vidult fel Zorka
-És mégis milyen az a tábor?-érdeklődöm elsőnek
Livi elkezd pötyögni a telefonján, majd az arcomba nyomva a telefonját ösztönöz arra, hogy olvassam el.
"Ez a tábor egy bizonyos iskoláról kapta a nevét, ami szinte olyan volt, mint egy tábor, csak egy iskola formájában. Itt a gyerekek, azt csinálnak amit akarnak! Beszélgethetnek, tanulhatnak, foglalkozhatnak a náluk kisebbekkel,főzhetnek, barátkozhatnak, bármit! Ezt a tábort Platamonas-on, egy görög város szélén tartjuk. Tény, hogy nem a legközelebbi város és ország, de a gyereke(i) biztos hogy élvezni fogja/fogják! Sok szeretettel várjuk a jelentkezőket!"
Rögtön megtetszett a tábor és ráadásul ahhoz képest, hogy Görögországban van, nem is olyan vészes az ára! Végig olvastam az összes oldalt, ami erről a táborról ír, s csak jót írtak! Egy táborozóval is csináltak egy interjút, aki csak áradozott a táborról, a felnőttekről, a programokról, egyszerűen mindenről, s én eldöntöttem, hogy elfogok ide menni! Leírtam a tábor nevét a telefonomba és megköszöntem a lányok segítségét, akik csak nevetve mondogatták azt, hogy "Nincs mit!".
-Nem eszünk valamit?-kérdezi Delila. Hiába! Ő bárhol, bármikor tud enni.
-Ti esztek! Nem hoztam magammal pénzt!-húztam el a számat
-Akkor meghívunk!-jelentették ki egyszerre
-Azt nem!-rázom meg a fejemet
-Emma! Látni rajtad, hogy ki vagy. Teljesen! Ezért meghívunk, de cserébe kicsit bele kell avatnod az elmúlt napokba, ugyanis tudni szeretnénk, hogy hogy kerültél a kórházba!-kuncogott Zorka
-Apud vagy anyud látott?-dörzsöltem meg az arcom
-Mindkettő!-röhögött fel, mire az arcom színe elkezdett egy jól megérett paradicsom színére hasonlítani
-Na gyere!-ragadta meg a csuklómat Livi és elrángattak egy gyros-oshoz
Végre egy olyan nap, amit mosolyogva fejezek be, hála ezeknek a hülyéknek!

Szép jó estét mindenkinek! :D
Itt is lennék a következő résszel, ami szerintem igen rövid lett és unalmas...
Remélem ezért nem fogtok lenyakazni! :D Ezzel a kis résszel adok energiát a holnaphoz. Na jó vicceltem! :'D 
A következő valószínűleg a jövőhét végén fog jönni, ugyanis holnap elkezdődik a suli és a felnőtteknek a munka . :/ 
Szép hetet nektek előre is! :))
ölelés:One Girl  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése