2015. december 20., vasárnap

2.Fejezet-Kezdődjön a színjáték

Itt a Dunánál lágy szellő fújdogált, a Nap gond nélkül ragyogta be a várost. Átnéztem a túloldalra ahol pár ember sétálgatott a kutyájával és akik jobban bírják a hidegebb vizet, azok már nevetgélve bukdácsoltak a vízben. Hiányzott már a nyár. Halványan elmosolyodtam, majd elindultam a Tescos kocsi felé, ami ugyanott állt, mint tavaly novemberben. Kitoltam a betonra, majd elkezdtem róla letakarítani a koszt, mit sem törődve Gergővel, aki nagyban figyelte tevékenységemet. Sorba eszembe jutottak a tavalyi emlékek, s a legtöbbre halkan fel is nevettem és tudtam, hogy ilyenkor a mögöttem álló fiú értetlenül bámult rám. Mondjuk én alig értem magamat, nem hogy ő engem. Agyam rögtön elkezdett azon kattogni, hogy vajon emlékszik e a régi énemre. Amikor még ennél is kerekebb fejem volt, mint most, a hajamat folyton lófarokba hordtam, állandóan rózsaszínű ruhákba jártam és rajongtam az említett színért, s mindig próbáltam a kedvében járni, de mindig Kármennel és a Natival törődött. Hiába, én sosem leszek olyan, mint ők bármennyire is szeretnék. Sosem leszek olyan, jó alakú és hangú, mint ők, sosem leszek olyan vicces, mint ők, sosem lesz olyan jó stílusom, mint nekik, sosem leszek annyira megelégedve magammal, mint ők és nem fogok úgy átélni egy napot, hogy a stressz miatt ne fájdulna meg a mellkasom. És a legfontosabb, hogy sohasem leszek olyan szép, mint ők. A szemem sarkából rásandítottam szívem el rablójára, aki rám se bagózva beszélgetett valakivel. Mondjuk miért is figyelne rám? Hisz' én se figyelek rá, úgy ahogy azt elvárná és gondolom akivel beszélget sokkal érdekesebb, mint én. Előkotortam a zsebemből a fülhallgatót, majd a zenét elindítva kezdek el sétálni a síneken figyelve arra, hogy nehogy eltaknyoljak, mert akkor még a béna jelzőt is magamra aggatom. A telefonomból felcsendült a kedvenc számom első akkordjai, mire vigyorogva lehunytam a szemeimet és énekeltem halkan az énekessel együtt a szöveget. Ilyenkor áldom az eget, hogy tudok olyan halkan énekelni, hogy senki se hallja tisztán, hogy mit kornyikálok. Lelki szemeim előtt megjelenik a tavalyi év első hat hónapja, ami az eddigi életemnek a legrosszabb időszaka volt. Akkor voltam a gödör legalján és van egy olyan érzésem, hogy még fogok oda kerülni, de ezt a érzést, még jól elrejtem magamban. Eszembe jut, az a Januári nap, amikor megaláztak, amikor az ollóval karcoltam a bal alkaromat, amikor álmatlanul vergődtem az ágyamba és amikor hatalmas táskákkal a szemeim alatt léptem be az iskola kapuján. Amikor senki se állt velem szóba, mert én voltam a lúzer lány, aki nem volt másra jó csak a szekálásra és néha a házi másolásra. Emlékszem, hogy mennyi öltést csináltam az összetört szívemre, s hogy mennyi zsepit használtam el a könnyeim letörlésére éjszakánként. Amikor a suli udvarán megláttam a Gergőt újra és a régi érzéseim újra felébredtek, de csak most nyílt ki igazán. Hogy fogom én ezt túlélni? Hogy fogom kibírni, hogy amikor a közelembe van ne szívjam be parfümének az illatát és, hogy ne öleljem meg? Hogy rejtsem el az érzéseimet az alá a maszk alá, amit nem rég hajítottam el? Újra éljem meg az egyoldalú szerelmet, amit kilenc-tíz évesen éreztem? 
-Minden oké?-érintette meg a vállamat Gergő, mire felé fordultam és értetlenül néztem rá
-Aham. Miért?-húztam ki a fülesemet a fülemből
-Mert sírsz.-törölte le az arcomról lefolyó könnyeket. Mikor kezdtem el sírni?!
-Ja csak előjöttek a tavalyi emlékek!
-Figyelj! Ha mindig azon fogsz rágódni, akkor sosem fogod tudni lezárni az életed azon részét! Nem éltem meg még azt a fájdalmat, amit te és Kármen, de tudom, hogy nem volt könnyű. Fogadd el, hogy megtörtént és zárd le múltat és mosolyogj!-húzta ajkaim szélét az ujjaival felfelé, így idétlen vigyort "varázsolt" az arcomra
Esetlenül lehajtottam a fejemet, majd elkezdtem bámulni a lábaimat. Nem tudtam erre mit mondani. Mégis mit mondjak? Hogy "Köszi a tanácsot, de te honnan tudod, hogy miket éltem át?!" vagy hogy "Kármen mégis miket mondott el rólam?!" esetleg "Miket tudsz még rólam, amiket nem kéne?!". Fájt, hogy Kármen ezeket elmondta, de mégis jól esett a törődése. Tudom, hogy ő nem tudja, hogy ez nekem fájt, így nem hibáztatom. Inkább magamat hibáztatom. Mikor fogok végre azon az időszakon túllépni? Mikor fogok végre igazán boldogságban élni? Mondjuk senki se boldog igazán. Nincsenek boldog emberek csak boldog pillanatok, emlékek, amikre jó visszaemlékezni és ettől leszel boldog. 
-Sziasztok!-kiáltotta Nati, majd vadul integetni kezdett, mire megkönnyebbülten elmosolyodtam
-Hali!-int neki lazán Gergőn én pedig oda sétálok a vörös hajú barátnőmhöz és megölelem. Mindig tudta, hogy mikor kell megszólalni.
-Hát veled meg mi történt? Miért ilyen vörös az arcod és a szemed?-tol el magától, majd alaposan végig nézi az arcom minden egyes négyzetcentiméterét
-Semmi különös!-legyintek
-És milyen volt a motorozás?-mosolyodik el huncutul, mire hatalmas gombóc keletkezik a torkomba
-Hihetetlen volt!-játszottam a lenyűgözöttet. Bár tényleg hihetetlen volt, de az út során nem a gyorsaságra, hanem Gergőre figyeltem.
-Örülök neki!-kacsint rám
-Nekem mennem kell Kármenért! Mindjárt jövünk!-szólal meg Gergő, majd a sisakot a fejére téve el is indult Kármenért   
Tekintetemmel lyukat égettem a hátába, de nem nézett vissza. Mondjuk miért is nézett volna vissza? Szánalomból? Valószínűleg. Sokáig néztem még azt a helyet, ahol pár perccel ez előtt még állt a motorja, de elkaptam onnan a tekintetem és inkább néztem a túloldalon lévőket. Egy évvel ez előtt már teljesen boldog voltam, most meg úgy érzem, hogy mindjárt összetörök. Nagyon fájt ez az egész. Fájt, hogy mindig abba szeretek bele, akinek én soha a büdös életbe nem fogok kelleni, fájt, hogy akibe belezúgtam mást szeret és mást ölel át, másnak fogja meg a kezét. Van egy olyan érzésem, hogy kutyákkal fogok meghalni. 
-Mesélj csak nekem Em! Mi ez a nagy csönd?-teszi a vállamra puha kezeit és a szemeimbe néz
-Semmi különös. Tényleg! Minden rendben! De mesélj te! Milyen volt Mórahalom? Találkoztál helyes pasikkal?
-Az nem is kifejezés! És képzeld! Találkoztam egy tökre helyes és cuki fiúval, aki itt lakik Baján!-vigyorog, mint a tejbe tök
-Neve?-karolom át a vállát, ami nem a legjobb ötlet, ugyanis vagy hét centivel magasabb nálam, így eléggé kilátszott az oldalam, a hasam és az azon lévő már lilás folt. Tényleg nagyot ütöttem.
-Veled meg mi történt?-kerekednek ki a szemei amikor észreveszi a hasamon lévő foltot
-Kicsit erősen vágtam magam hasba.-húztam el a számat- De kérlek ne szólj Kármenéknek! 
-De egyáltalán mégis miért vágtad magad gyomorba?
-Tudod milyen vagyok! Ha úgy érzem bele kell basszak valamibe és nincs a közelbe semmi csak két ember, egy autó, egy motor és beton, akkor saját magamnak verek be.-füllentek. Tény, hogy szoktam ilyet csinálni, de ma nem ezért.
-Esküszöm, hogy te nem vagy normális!-rázza meg nevetve a fejét
-Ki mondta, hogy az vagyok?-röhögök, majd leülök a patkára
-De mi a neve a srácnak?-kérdezem meg újra
-Dávid!-terül szét az arcán egy fülig érő mosoly
-És az a Dávid hány éves?
-Tizenhat lesz a következő hónapban.
-És neki is van motorja?
-Te is tudod, hogy vonzom a motoros pasikat!
-Akkor igen!
-És a tegnap? Milyen volt a buli? Ugye nem ittad le magadat?
-Nagyon jó volt és nem, nem ittam le magamat! De a felnőttek egy része már a földön fetrengtek a pia miatt.
-Az aztán akkor kemény buli lehetett!
-Az volt!-kúszik félmosoly az orcámra, majd újra meghallom azt a bizonyos motorhangot. Megjöttek.
Nati lelkesen pattant fel a patkáról és várta, hogy Kármen leszálljon a járműről és alaposan megölelgesse. Én továbbra is csak ültem és néztem az egyre közeledő motort, majd Kármen csilingelő nevetése és a két legjobb barátnőm már egymást ölelik. Tekintetem a fiúra vándorol, aki rám se hederítve sétál a lányokhoz és átkarolja Kármen derekát. Lehajtottam a fejemet és elkezdtem agyalni. Mit csináljak? Szenvedjek és figyeljem irigylő tekintettel a kapcsolatukat vagy játszam meg magamat és csináljak úgy, mint akit nem érdekli az egész, mint akit nem érdekel semmi? Legyek újra olyan, mint a suliban? Egy maszk mögé rejtőzött lány, aki elrejti az érzéseit? Legyek önmagam és fintorogva nézzem, ahogy felfalják egymást az imádatukkal vagy legyek az aki mindent leszar és nem mutatja ki az érzéseit? Aki csak színészkedik? Rájuk nézek, majd Gergőre és végül lenézek a lábaimra. Kezdődjön a színjáték.                 

Szééép jó estét mindenkinek! :)
Remélem tetszett nektek ez a rész, mert az én tetszésemet nem annyira nyerte el. :/ A következő rész fogalmam sincs, hogy mikor lesz kint. Talán az ünnepek előtt kirakom, de nem ígérek semmit! 
Pipálni, komizni, feliratkozni ér! :)
ölelés: One Girl    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése